Szegő Izsó: A tisztességtelen verseny. Az 1923. évi V. és az 1933. évi XVII. T.-C. magyarázata (Budapest, 1936)
I. Magánjogi rész - I. Fejezet: A tisztességtelen versenyről általában - A) Általános rész
45 megtudni, hogy az alperes személyében, vállalatának nívójában rejlő okok, vagy az utólagos és állítólagos megbánásából kiütköző inponderábiliák miatt, amelyeketnégy bíró talán észre sem vett, a per anyagi következményei részben vagy egészben reázudulnak. Állandó gyakorlattá válás esetén különösen az a felfogás vezethet beláthatatlan következményekre, hogy a „tettes jogsértő akaratát később a per folyama alatt is megváltoztathatja“. Alig fog akadni alperes, aki a per során, pláne amikor már tudja., vagy akárcsak sejti is, hogy a felperes bizonyítása sikerrel jár, — ne tanúsítaná a legtöredelmesebb megbánást s ne sietne minden látszat-intézkedést foganatosítani, csakhogy a pervesztés következményeit elhárítsa. Az azután — a papír türelmes — csak megfelelő stílus kérdése, hogy az előkészítő iratok mennyire őszintének látszó és mily nagyfokú megbánást mutassanak. Aki a kereset kézhezvétele után nem ragadja meg nyomban az alkalmat arra, hogy a sértett versenytársnak az eset körülményei között elképzelhető minden efégtételt megadjon, s aki nem ismeri el feltétlenül ugyanakkor a panaszolt cselekmény jogellenességét — hiszen beismerésről nem szólunk — annál rendszerint azért jelentkeznek a késői megbánás tünetei, mert a pert veszve látja. Emellett semmiképpen sem helyes — eltérően minden létező jogterülettől — a vállalatoknak az üzleti életben elfoglalt pozícióját és hírnevét itt, az ismétlés veszélyét kizáró okok sorában figyelemre méltatni, egyrészt, mert gyakorlati tapasztalat igazolja, hogy az üzleti tisztesség követelményeinek szem előtt tartása nem mindig áll egyenes arányban a vállalatok nagyságával, sőt hírével, másrészt, mert ilyen disztinkciónak sehol, tehát a versenytörvény területén sem lehet helye. A gyakorlati élet követelményeinek megfelelő, helyes és a sértettek irányában is méltányos jogfejlődés van hivatva azokat a minimális feltételeket megszabni, amelyek ezt a bizonytalanságot megszüntetik és a mindenkori felpereseket a sötétbeugrás veszélyétől megóvják. Ami pedig a főnökre az alkalmazott cselekményéből kiható ismétlés veszélyének kérdését illeti, a Kúria fentebb tárgyalt ítéletében elfoglalt állásponttal éles ellentétben állónak látszik, a Kúria nem egy ítéletében kimondott az a jogelv, hogy a szándékosság elbírá1. §.
