Szegő Izsó: A tisztességtelen verseny. Az 1923. évi V. és az 1933. évi XVII. T.-C. magyarázata (Budapest, 1936)
I. Magánjogi rész - I. Fejezet: A tisztességtelen versenyről általában - A) Általános rész
44 volna, ha az alperes történetesen átlagnivójú, vagy jelentéktelen vállalat? Az eset egyéb körülményeinek változatlan fennforgása mellett akkor is olyan jelentőséget tulajdonított volna a Kúria az alperes által a felebbezési eljárás során — szerintünk a huszonnegyedik óra után — foganatosított rendszabályoknak, hogy azok az ismétlés veszélyét kizárták? És miből állapítsa meg a mindenkori felperes, hogy konkrét ellenfele megüti-e ezt a nivót, vagy miből következtessen arra, hogy az alperes által alkalmazott retorziók — ha formailag tényleg megtörténtek is — nem pertaktikai fogásnak, hanem az ismétlés kizárására irányuló komoly törekvésnek tekintendők? Félő, hogy egy ilyen gyakorlat illuzóriussá teheti a versenytörvény hatályos alkalmazását, mert csak a főnök leleményességétől fog függni azoknak a látszatintézkedéseknek sikeres alkalmazása, amelyek az ismétlés kizártságának illúzióját és így az abbanhagyási kereseti kérelem elutasítását eredményezik. Hogy mennyire veszélyes területen mozog ez az újabb gyakorlat, a kifejtetteken túl szemléltetően igazolja a tisztességtelen versenyzők részéről kifejlődőben levő az a prakszis, hogy a kereset kézhezvétele után még a szubjektív vétkes is siet a legfelső bírósági ítéletekre való utalással, sőt azok indokaiból vett kifejezésekkel abbanhagyási készségét kijelenteni és a tárgyaláson levélmásolattal dokumentálni, hogy ő az állandó bírói gyakorlatban kifejezésre juttatott követelményeknek eleget tett s így abbanhiagyására nem kötelezhető. Koncedáljuk, hogy a versenytörvény területén, ahol még az azonosnak látszó esetek is az elbírálásnak más-más szükségességét indokolják, pontosan megszabott normákat felállítani nem lehet. Azt a minimumot azonban már csak a jogbiztonság érdekében is feltétlenül meg kellene szabni, ami nélkül az abbanhagyásra való kötelezés mellőzésének kedvezményé^ ben az alperes nem részesíthető. Hiszen elsősorban a sértettek érdeke az, ami nyomatékos figyelmet érdemel, azoké a sértetteké, akiknek védelmére van rendelve a törvény s akik így a pervitel minden nehézségei és költségei mellett évekig fognak folytatni egy pert, amelyre az alperes okot adott s olyan cselekmény miatt, amely komoly sérelmüket jelenti s miután két fokon esetleg pernyertesek lettek, az utolsó fórumon fogják 1. §.
