Szegő Izsó: A tisztességtelen verseny. Az 1923. évi V. és az 1933. évi XVII. T.-C. magyarázata (Budapest, 1936)

III. Vegyes átmeneti és zárórendelkezések

338 44. §. vábbá amelyben valamelyik félnek törvényes képviselőjével, meghatalmazottjával vagy ügyvédjével a 2. vagy a 3. pont­ban meghatározott viszonyban áll; 5., amelyben mint tanút vagy szakértőt kihallgatták; 6., amelyben mint az elsőbíróságnak vagy választott-bíró­ságnak a tagja, a megtámadott határozat hozatalában részt- vett, vagy amelyben kiküldött vgy megkeresett bíróként járt el, amennyiben eljárásának vagy határozatának előterjesztés következtében való felülvizsgálásáról van szó. Az eljárás további folyamában nem vehet részt az a bíró, akire, mint tanúra hivatkoznak, ha a bíróság kihallgatását el- j endeli. A 61. §.: „Bármelyik fél kifogására ki kell zárni azt a bí­rót, aki az ügyben aggályos. Aggályos a bíró, ha oly okok forgnak fenn, amelyek az ügyre való tekintettel elfogulatlansága iránt alapos kétséget támasztanak. A bíró ellen hivatali kötelességére vonatkozólag elköve­tett becsületsértés vagy rágalmazás, vagy ellene a per megin­dítása után tett bűnvádi vagy fegyelmi feljelentés magában véve aggólyosság okául nem szolgálhat. A fél a bírót aggályosság okából többé nem kifogásolhatja, ha anélkid, hogy a már meglevő és előtte ismert aggályossági okot érvényesítette volnaf a bíró előtt tárgyalásba bocsátkozott vagy előtte kérelmet terjesztett elő“. A V. bírák a felsorolt okokon kívül a Pp. 774. §-a sze­rint kizárhatók az esetben is, ha gondnokság, vagy csőd alatt állanak, valamint, ha hivatalvesztésre vagy politikai jogaik gyakorlásának felfüggesztésére vannak ítélve, addig, amíg ezen mellékbüntetésük hatálya tart. A Pp. 59. §-ában ú. n. abszolút kizárási okok vannak fel­sorolva, ezek tehát bővebb megvilágításra nem szorulnak. Nem így a 61. §-ban említett aggályossági kifogás, amelyre nézve a törvény mindössze annyit tartalmaz, hogy akkor „ag­gályos a bíró, ha oly okok forognak fenn, amelyek az ügyre való tekintettel elfogulatlansága iránt alapos kétséget támasz­tanak.“ A bírói gyakorlat szerint nem aggályos pl. az egye­sület által indított perben az egyesület részéről megnevezett

Next

/
Thumbnails
Contents