Szegő Izsó: A tisztességtelen verseny. Az 1923. évi V. és az 1933. évi XVII. T.-C. magyarázata (Budapest, 1936)
II. Fejezet: Az üzleti tisztesség szabta korlátok egyes fontosabb áthágásai
184 a 7. § azzal az esettel szemben kíván oltalmat nyújtani, amikor valaki az előjogosított cégével teljesen azonos céget, nevet, tehát az előjogosítottnak a nevét vagy cégét használja és pedig annak dacára, hogy ez őt nem illeti meg., pl. mert az alperes cége ú. n. álcég. A bitorlás a 17. § szerint vétséggé minősül s a 35. § szerint elégtételre való igényt is biztosít a sértettnek. 8. §. Azt, aki nevét vagy cégét vállalata körében úgy használja, hogy ennek folytán vállalatát azonos vagy hasonló hangzású nevet, céget vagy védjegyet jogosan használó más versenyvállalattal össze lehet téveszteni, az ilyen versenyvállalat keresete alapján abban az esetben, ha a fennforgó körülmények mérlegelésével az összetéveszthetőség kétségtelenül megállapítható, arra kell kötelezni, hogy nevét, illetőleg cégét az ítéletben megállapított megkülönböztető toldással, elhagyással vagy más változtatással használja. Ugyanez áll megfelelően akkor is: a) amidőn a kereskedő vagy iparos az összetéveszthetőség előidézése végett névváltoztatásra szerzett engedélyt, vagy ugyanily célzattal egyéb módon szerezte meg az összetéveszthetőség előidézésére alkalmas név viseléséhez való jogot; b) ha kereskedő vagy iparos már fennálló üzletet (vállalatot) az üzleti név vagy cég használatának jogával együtt szerez meg és ezalatt a név vagy cég alatt azt akként folytatja, hogy az azonos vagy hasonló hangzású név vagy cég alatt már jogszerűen fennálló versenyvállalattaí összetéveszthető. A jelen § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a 7. szakaszban említett vállalati ismertetőjelek és rajzok használata tekintetében is. 8. §. TARTALOMJEGYZÉK 1. Összetévesztésre alkalmas céghasználat .. 186 old. 2. Felperes céghasználatának jogszerűsége .. 190. „ 3. Felperességi jog .................................. 191. „ „A 8. § a vállalat birtokosa által saját nevének vagy cégének üzlete körében olymódon való használatát tiltja, amely alkalmas arra, hogy az illető vállalatának valamely azonos