Schuster Rudolf: A találmányi szabadalmakról szóló törvényjavaslat előadói tervezete és ennek indoklása (Budapest, 1916)
Indoklás a Tervezet egyes §-aihoz - I. Fejezet. A szabadalom tárgya
56 csak logikus következménye a tervezet egyik alapelvének és nemcsak követelménye az igazságérzetnek, hanem indokolását abban is találja, hogy ez által az iparfejlesztés maga előmozdíttatik és így az a rendelkezés úgy a munkaadónak, mint az alkalmazottnak érdekét egyaránt szolgálja. Ennél a szocziális kérdésnél ugyanis azt a felfogást kell helyesnek tekinteni, mely szerint lehetetlen az, hogy az alkalmazottnak találmánya és az erre fordított tevékenység — ha csak a felek máskép meg nem állapodtak — ne legyen semmi egyéb, mint a rendes szolgálat teljesítése. Az ilyen tevékenység már természeténél és eredményénél fogva nem minősíthető rendes munkateljesítésnek. Kétségtelen ugyan, hogy a vállalat, mint elsőrendű közgazdasági tényező oltalomban részesítendő, de másfelől az is kétségtelen, hogy a másik tényező, t. i. a munkás és annak külön feltalálói tevékenysége minden jogtalan kihasználás ellen védelem alá helyezendő. Ha ez utóbbinak védelméről gondoskodás nem történik, ennek követi ezményét nemcsak az alkalmazott, hanem a vállalat és az egész ipar fogja érezni, mert tapasztalati tény, hogy ily esetben az alkalmazott találmányát vagy elhallgatja, vagy külföldre viszi, vagy álnév alatt jelenti be stb., mind oly körülmények, melyeknek káros következményei a vállalatot és így az egész ipar- fejlesztést sújtják, különösen ha arra gondolunk, hogy igen sok vállalat épen folytonos műszaki javításra és új találmányokra van utalva, ha a konkurrencziával a harczot sikeresen folytatni akarja. Midőn tehát e kérdésnek a fent jelzett főszabály elfogadása melletti szabályozása szükséges, nem szabad másfelől túlságba menni és különösen nem szabad az alkalmazottaknak azt a kívánságát, hogy minden találmány után kivétel nélkül a szabadalom megillesse az alkalmazottat, teljesíteni. Két nagy érdekkör, a nemzetgazdaságnak két főtényezője, a tőke és a munka áll itt egymással szemben ; a két ellentétes érdek kiegyenlítése képezi az itt megoldandó feladatot. Ennélfogva annak a főszabálynak fentartása mellett, hogy a szabadalom a feltaláló alkalmazottat illeti, vizsgálódás tárgyává teendő, vájjon mikor lehet e főszabály alól kivételnek helye ? A mint egyfelől általánosan elfogadott nézet az, hogy a szolgálati, alkalmaztatási viszony egymagában a vállalatnak még nem ad jogot az alkalmazott találmányára, másfelől arra nézve sincs eltérés a nézetekben, hogy felek megállapodhatnak abban, miszerint az alkalmazott találmányai illessék meg a vállalatot . Ez a megállapodás létesülhet akár a szolgálati, alkalmaztatási szerződésben, akár pedig külön szerződésben, a mi közömbös. A szerződési szabadságnak e tekintetben való korlátozása nem volna indokolt. Ez azért fontos, mivel különösen a vállalatok részéről észlelhető averzió elveszíti minden alapját, mihelyt figyelembe veszszíik, hogy a tervezetnek erre vonatkozó rendelkezései dispozitiv jellegűek ; ezek csak akkor lépnek alkalmazásba, ha felek máskép nem állapodtak meg, a vállalatnak a szerződés szabadságánál fogva mindig módjában áll arról gondoskodni, hogy a kérdés szerződésileg úgy szabályoztassék, hogy a vállalatnak akarata és érdeke kellőkép érvényesülhessen. A tervezet azt, hogy a főszabály alóli kivétel fenforog- hasson, azaz hogy a találmány után a szabadalom a vállalatot illesse és ne a feltaláló alkalmazottat, ahhoz köti, hogy
