Karczag György - Krasznay Mihály - Sályi István: A szabadalmi, védjegy-és mintajogra vonatkozó háborus kivételes jogszabályok egységes szerkezetben (Budapest, 1948)

B) A háborús rendeletek - B. A háborús rendeletek hatályos és a módosítások figyelembevételével feldolgozott szövege, a R. szerkezetének megfelelő csoportosításban

(14) Folyamatban lévő ügyben végzett, a háborús rendeletek bármelyikére alapított cselekménynek az -eljárás folytatására halasztó hatálya van.210 (15) Ha a szabadalmi bíróság valamely cselekményt felszólalási eljárás vagy olyan eljárás során fogadott el. amely eljárásban harmadik személyek részvétele ki volt zárva,211 a cselekmény elfogadását a Szabadalmi Közlönyben, illetve a Központi Védjegyértesítőben ki kell hirdetni, az ügyre vonatkozó lényeges adatok fel­tüntetésével. Még- ki nem hirdetett találmányi bejelen­tés ügyében végzett cselekmény elfogadását a bejelen­tés közzétételének hirdetésekor, ezzel egyidőben kell kihirdetni. (Ifi) A jelen rendelet alapján kihirdetett ügyek ira­tainak megtekintését a szabadalmi bíróság elnöke har- - madik személyeknek megengedheti.212 Az engedély meg nem tagadható, ha a harmadik személy jogos ér­dekét valószínűvé teszi.21:1 /V. 9. §-«: (1) A jelen rendelet 7. §-a alapján indított perekben a védjegytörlési perekre vonatkozó eljái'ási szabályo­kat211 kell az alábbi eltérésekkel megfelelően alkal­mazni. (2) Ezekben a perekben a félnek ügyvéddel, vagy ■szabadalmi- ügyvivővel kell magát képviseltetnie. (3) Ezekben a perekben a szabadalmi bíróság bírói osztálya öttagú tanácsban határoz. A tanács, elnökét is beszámítva, három jogi és két műszaki képesítésű bíróból áll.-10 V. ü. a i;>.7 lábjegyzettel.-’ii Lásd a 138 lábjegyzetet. 21- Lásd a 139 lábjegyzetet. 2 13 Lásd a i40 lábjegyzetet. 211 19.751/1933. K. M. sz. rend. (Kendeletek Túra. 12Sf». oldal.) 53

Next

/
Thumbnails
Contents