Karczag György - Krasznay Mihály - Sályi István: A szabadalmi, védjegy-és mintajogra vonatkozó háborus kivételes jogszabályok egységes szerkezetben (Budapest, 1948)
B) A háborús rendeletek - B. A háborús rendeletek hatályos és a módosítások figyelembevételével feldolgozott szövege, a R. szerkezetének megfelelő csoportosításban
(4) Az ipari mintákkal kapcsolatos perekben a szabadalmi bíróság- bírói osztálya jogorvoslat kizárásával215 határoz. (5) Ha a bíróság végítéletében a 7. §. (4) bekezdése alapján megtámadott cselekményt érvénytelennek mondja ki, e határozatában hatályon kívül helyezi a s7Óbanforgó cselekményre alapított korábbi határozatokat. (6) A bíróságnak az ilyen peres ügyekben hozott minden olyan jogerős ítéletét, amelynek folyományaként a szóbanforgó ipari tulajdonjog részben vagy egészben érvényét veszti, a Szabadalmi Közlönyben, illetve a Központi Védjegyértesítőben ki kell hirdetni, az ügyre vonatkozó lényeges adatok feltüntetésével. B. 12. %-a: A jelen rendelet kihirdetése napján216 lép hatályba. A 620/1940. M. E. számú rendelet 4. és 6. §-a hatályát veszti.217-13 Lásd a 142 lábjegyzetet. 2t*> 1048 április 7. 2i" Ama körülményből, hogy a Hr. 1. 4. §-a— amely a korábban érvényben volt eljárási szabályokat tartalmazta — egészében hatályon kívül helyeztetett anélkül, hogy a R. e szabályoknak a folyamatban lévő ügyekben való alkalmazását kifejezetten előírta volna : következik, hogy a folyamatban lévő ügyekben is a R. rendelkezéseit kell alkalmazni. 54