Nagy Benő - Wámoscher Endre: A magyar szabadalmi jog zsebkönyve (1931)

VIII. Fejezet. A bitorlások és a büntetések

101

határozza meg, kimondván, hogy az 1895. évi XXXVII. t.-c. 52. §-ában a szabadaiombitorlás miatt eljáró büntetőbíróságtól megállapítható legmagasabb kártérítési összeg húszezer pengő.

A sértésből folyó követelések között a kártérítési követelés a legfontosabb. A kártérítés azt célozza, hogy a sértettnek térüljön meg mindaz, amit a sértés folytán szenvedett.

E tekintetben a törvényjavaslat miniszteri indokolása a kővetkezőket mondja: »A büntető bíró által megállapítandó kártérítés a legt ágául) éih b-anbVn 'teendő és alatta nemcsak a szorosabb éífetenibe'Wétt Tényleges' liât, fiànëiVt 'a gazcTâgodàsi Testïïutfà'iß értendő, azaz nemcsak^ az térítendő meg, amivel a sértett bírna, ha g sertés be nein következik, hanem a tettes által jogtalanul szerzett előny is megilleti a jogosultat«.

Mivel a törvény megengedi, hogy a büntető bíró a sértettet kártérítési igényével polgári perre utasíthatja, nézetünk szerint a büntető bíró leghelyesebben akkor jár el, ha ezen igényt nem maga bírálja el, hanem a polgári bíróság elé utalja. Célszerű ez azért, mert a kártérítés mennyiségének tisztába hozatala a soronkivül elintézendő kihágási eljárás befejezését lényegesen hátráltatná, de meg azért is, mert a felekre is sokkal megnyugtatóbb, ha ily nagyobbösszegü, kártérítés kérdésében végső fokon nem a kir. törvényszék, hanem a m. kir. Kúria döntene. A felekre nézve ez a megoldás még azért is kedvezőbb, mert ha a büntető bíró akármily csekély összegű kártérítést állapított meg, akkor a sértett fél polgári per útján kártérítést már nem kérhet.

Ha a sértett 20.000 P-t meghaladó kártérítést kér, akkor e tárgyban a büntető bíró nem is határozhat, hanem az egész igény polgári perre utasítandó. Bár a szabadalombitorlás kihágása miatt folyó bűnügyben a járás