Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)
Az iparjogvédelem szakembereiről
1944. december 24-én kénytelen volt működését beszüntetni, azt 1945. március 16-án kezdhette meg újból. (15) Az 1920. évi XXXV. törvény egyes rendelkezései a szabadalmi ügyvivők működését is érintették. Az ügyvédnek vagy szabadalmi ügyvivőnek adott - akár belföldön, akár külföldön kiállított - meghatalmazás érvényességéhez elegendő volt, ha azt a meghatalmazó aláírta. A törvény a megsemmisítési és megvonási perekben a képviseleti kényszert úgy változtatta meg, hogy meghatalmazottként nemcsak ügyvéd, hanem szabadalmi ügyvivő is eljárhatott. Az ügyvivőknek az ügyvédekkel szemben fennállott hátrányosabb helyzete ezekben a perekben is megszűnt. A szabadalmi ügyvivők képesítésének az 1896. évtől hatályos szabályait az 1.047/1937. Ip. M. számú rendelet helyezte hatályon kívül, egyben megreformálta az ügyvivői vizsgát. Lényeges változást jelentett, hogy a vizsgálóbizottság tagjainak felét a szabadalmi ügyvivők és az ügyvédek közül nevezték ki, s az eljáró öttagú bizottságba legalább egy szabadalmi ügyvivőt is ki kellett jelölni. A rendelet alapján az általános, az építész-, a gépész-, a vegyész-, a bánya-, a kohó- és az erdőmérnökök tehettek vizsgát. A vizsga tárgyai voltak: a magyar szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi jog, a szerzői jog, a nemzetközi megállapodások, a külföldi szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi jog. Vizsgázni kellett továbbá az általános jogi tárgyakból is, az ügyvivői működéshez szükséges mértékben. A vizsgálóbizottság a vizsga tárgyát képező jogszabályokat tájékoztatás céljából közzétette. (16) A rendelet bevezette az írásbeli vizsgát, ami a magyar, a nemzetközi és a külföldi szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi jog köréből vett, legfeljebb két feladat kidolgozásából állt. A szabadalmi ügyvivői jogosítványt a vizsga letétele után áz iparügyi miniszter külön kérelemre adta ki. A vizsgára szervezett felkészítés nem folyt. A rendelet a vizsgaanyag kiterjesztésével és az írásbeli vizsga bevezetésével a jogosítvány megszerzésének feltételeit megszigorította, az ügyvivői vizsga színvonalát emelte. Erre nem minden ellenkezés nélkül került sor. Az előkészítés anyagában olyan véleményekkel is találkozunk, melyek szerint a feltételek szigorítása nem időszerű, ha erre mégis szükség van, a szigorítást a vizsgaanyag bővítésére kell korlátozni, az írásbeli vizsga bevezetése nélkül. 1920-ban és 1925-ben negyven, 1930-ban harminchét, 1935-ben harmincnyolc, 1940- ben harminchat szabadalmi ügyvivő működött. Egy 1936-ban készült — közre nem bocsátott - tájékoztató szerint ,,... egy ügyvivőre évente átlagosan 50 magyar szabadalmi bejelentés esik, egy-egy bejelentés a készkiadások leszámításával egyszerű esetben 130,- P bevételt jelent. A szabadalmi perek és a külföldi szabadalombejelentések révén az ügyvivői irodáknak jutó bevétel állítólag óvatos becslés szerint is eléri a magyar szabadalmi bejelentésekből származó bevételek összegét.” Ezek az adatok érzékeltethetik, hogy az ügyvédi foglalkozás az anyagilag jobban megbecsült értelmiségi pályák közé tartozott. Az ügyvivők utánpótlására addig a határig törekedtek, amíg ,,... ez a meglévő exisztenciák létét”... nem veszélyeztette. Időközben a foglalkozás elnevezésének reformjára irányuló törekvések is előtérbe kerültek, azt „szabadalmi ügyész” megjelölésre kívánták változtatni, ami „... nemcsak a képzettséget és a nívót tükrözted jobban vissza, hanem bizonyos súlyt is jelent.” (17) Később azonban az ilyen igények elmaradtak, az elnevezés maradt és meggyökeresedett. (15) Ld.; SZK. L. évf. 1-8. sz. 2. old. (16) Ld.: SZK. XLI1. évf. 11. sz. 151. old. (17) Ld.: SZK XXXII. évf. 17. sz. 287. old. 71
