Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)

A védjegy- és ipari-minta oltalom 75 éve

A védjegy a fejlettebb iparnak és kereskedelemnek szülöttje, mely létjogo­sultságát a termelő és fogyasztó közös érdekében látja. Mindaddig, amíg a termelés csupán valamely földrajzilag szűkre szabott és a termelőhöz közel fekvő fogyasztási terület szükségleteinek a kielégítésére szorítkozik, vala­mint ott is, ahol a fogyasztó bizonyos áruszükségletét bármily kényszerítő oknál fogva egyazon termelési forrásból kénytelen meríteni, nemcsak nélkü­lözhető, hanem fölösleges is valamely védjegynek a használata, mert érde­ket nem szolgál. A védjegy nélkülözhetetlensége akkor áll be, midőn a kü­lönböző eredetű iparcikkek a fogyasztási piacon mint konkurrens elemek találkoznak, érdeke lévén már akkor az iparosnak, készítményén valami is­mertető jelt alkalmazni azért, hogy a fogyasztó ezen jel segélyével, az illető készítmény másnak hasonló készítményétől nyomban megkülönböztet­hesse, amint hogy viszont érdeke a fogyasztónak, hogy olyan jelt találjon az árun, mely őt az illető áru eredete felől tájékoztatja. Ugyanez áll a mező- gazdasági termékek megjelölésére is.” A védjegyügyek legfőbb hatósága a kereskedelemügyi miniszter volt, aki a törvény végrehajtása tekintetében az igazságügyminiszterrel (Horvát-Szlavónország tekinteté­ben pedig annak bánjával) egyetértésben járt el. A miniszter a védj egy törlési ügyekben és a védjegyekkel kapcsolatos elvi kérdésekben a minisztérium tisztviselőiből alakított védj egy tanács meghallgatása után határozott. A védjegyek lajstromozását a helyileg illetékes kereskedelmi és iparkamarák végez­ték. Jogosultak voltak az alaki vizsgálaton kívül annak elbírálására is, hogy az adott védjegy oltalomképes-e, nem minősül-e lajstromozásból kizártnak. A gyakorlatban azonban sok esetben észlelt a Szabadalmi Hivatal ezzel kapcsolatban hiányosságokat. Ez is indokolttá tette annak sürgetését, hogy a lajstromozást a Szabadalmi Hivatalnál összpontosítsák. Az országban húsz kamara működött a következő helyeken: Buda­pest, Szeged, Temesvár, Arad, Brassó, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Deb­recen, Miskolc, Kassa, Besztercebánya, Pozsony, Sopron, Győr, Pécs, Eszék, Zágráb, Zengg, Fiume. A külföldi védjegyeket a budapesti kamaránál lajstromozták az osztrák védjegyek kivételével, amelyeket a Kereskedelemügyi Minisztériumban létesített Központi Véd­jegy Lajstromozó Hivatal vett nyilvántartásba. A kamarák a lajstromozott védjegyek lajstromkivonatait havonként beterjesztették a Központi Védjegylajstromozó Hivatal­hoz, ahol a magyar, az osztrák és a bosznia-hercegovinai kamarák által lajstromozott összes védjegyek nyilvántartását vezették és intézkedtek a közzététel iránt. A közzété­tel 1876. január 23 - 1901 június 1. között a „Központi Értesítő”-ben, ezt követően a „Központi Védj egy értesítő”-ben történt. Az utóbbi kizárólag védjegyügyi célokat szolgált, havonta jelent meg. Az előzőkben említett jubileumi jelentés elismeréssel adózik a Központi Védjegy­lajstromozó Hivatal azon tevékenységének, amelyet az ügyfelek szakszerű eligazítása, tájékoztatása, a nyilvántartások (betűrendes és ábrás mutatók), kialakítása terén ki­fejtett. 1899-ben a központi védjegylajstromok vezetése a kereskedelemügyi miniszter in­tézkedése következtében a Szabadalmi Hivatal hatáskörébe került és a lajstromozással kapcsolatos ügyekkel a miniszter a hivatal elnökét bízta meg. A védjegytanács tagjainak összetétele is változott. A kereskedelemügyi minisztérium tisztviselőin kívül a Szaba­39

Next

/
Thumbnails
Contents