Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)
Szabadalmi jogunk 75 éve
a találmányokkal kapcsolatos külföldi viszonylatokra, továbbá érintetlenül hagyták a nemzetközi szerződések rendelkezéseit is. Ismeretes, hogy a proletárdiktatúra egyéb vonatkozásban sem sajátította ki a külföldi tulajdonban levő üzemeket, de a munkásság ellenőrzése alá helyezte „a proletár munkafegyelem megteremtése, a dolgozó nép tulajdonának védelme és a termelőmunka ellenőrzése” érdekében. Fenntartották e rendeletek a találmányok jogi védelmének formájaként a szabadalmi rendszert is, de jelentős mértékben módosítva. Belföldi feltalálóknak ugyanis minden találmánya a Magyarországi Tanácsköztársaság területén a Tanácsköztársaság tulajdonába került. Találmányi bejelentésre csak a feltaláló volt jogosult, jogutódok a találmányból jogokat nem érvényesíthettek. A Népgazdasági Tanács tervbe vette a szabadalmi eljárások ujjáalkotását is, de addig a korábbi rendelkezéseket fenntartotta. Ezért a jogszabály úgy rendelkezett, hogy a találmányokat továbbra is a Szabadalmi Hivatalnál kell bejelenteni és a bejelentésre és nyilvántartásra az eddigi eljárás marad irányadó, azzal a változással, hogy belföldi feltalálók találmányai tekintetében az eljárás díjmentes és hogy évi díjat sem kell fizetni. A találmányi ügyeknek ez a centralizált kezelése szükségképpen megkövetelte, hogy az elbírálói feladatot ellátó szabadalmi hatóság mellett olyan szervek is létrejöjjenek, amelyek a találmányok kifejlesztését és hasznosítását, valamint a feltalálók díjazását előmozdítják. A rendelet szerint a Népgazdasági Tanács találmányi és kísérletügyi osztályának feladata volt az arról történő gondoskodás, hogy a találmányok, gyártási eljárások, és egyéb újítások leírásának és technikai előkészítésének megkönnyítése végett megfelelő intézmények díjmentesen álljanak a felek rendelkezésére. Ezen intézmények felállításával a rendelet a hites szabadalmi ügyvivői irodákat és egyéb szabadalmi irodákat, mint magánintézményeket megszüntette, de megjegyezte, hogy a szabadalmi ügyvivők, valamint a megszűnt szabadalmi ügyvivőségek és irodák alkalmazottai találmányi munkakörben lehetőleg alkalmazást fognak nyerni. Lehetővé tette a jogszabály, hogy a feltalálóknak kísérleti eszközöket és üzemeket bocsássanak rendelkezésükre. Addig, amíg találmányukkal foglalkoztak, más munkától felmenthetők voltak, vagy fizetéssel is alkalmazni lehetett őket avégből, hogy találmányuk kidolgozásával foglalkozzanak. A rendelet általános elvként mondta ki, hogy a Tanácsköztársaság az arra érdemes találmányért a feltalálót megfelelő anyagi és erkölcsi jutalomban részesíti. A díjazás nem volt a szabadalmi oltalomhoz kötve, ez világosan kiderül abból a rendelkezésből, amely szerint a fennálló és a lejárt magyar szabadalmak tárgyát a használhatóság szempontjából meg kell vizsgálni és a használhatónak talált találmányokért a feltalálót jutalmazni kell. Még tovább ment a rendelet 5. §-a, amely szerint a Magyarországi Tanácsköztársaság a találmányokhoz hasonlóan kíván elismerésben részesíteni minden egyéb felfedezést, javaslatot, eszmét, javítást vagy más újítást, amely a termelés előmozdítására akár közvetlenül, akár közvetve hasznosan alkalmazható. A feltalálók jutalmazásának módját és mértékét a Népgazdasági Tanács elnöksége által e célra alakított Találmányi Bizottság állapította meg. A rendelet különbséget tett a díjazás szempontjából a találmányok között. Olyan találmányoknál, amelyek gyakorlati alkalmazása közvetlen gazdasági haszonnal járt, a jutalmazásnak az elért gazdasági haszonnal arányosnak kellett lennie, azonban az ily módon évenként kifizetésre került összegek a Népgazdasági Tanács által meghatározott bizonyos maximumot nem haladhatták meg. 14
