Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)
Nemzetközi iparjogvédelmi kapcsolataink fejlődése
1965. július 1-í hatállyal a Szovjetunió is belépett az egyezmény tagjai közé. (Vö: Bogu- szlavszkij : Az ipari tulajdon nemzetközi oltalma, Moszkva, 1967., V. Satrov: A Szovjetunió részvétele a nemzetközi szabadalmi együttműködésben, Moszkva, 1969.) Ez a körülmény még nagyobb súlyt adott a szerzői tanúsítvány, mint jogi oltalmi forma elismerésével kapcsolatos kérdésnek. Ismeretes, hogy a Szovjetunióban és néhány más szocialista országban a szabadalom fenntartása mellett bevezették a szerzői tanúsítványt, mint a találmányok jogi oltalmának új formáját. A szerzői tanúsítvány kiadásával a találmány hasznosításának kizárólagos joga az államot illeti, illetve terheli, a feltalálónak pedig a találmány megvalósítása esetén díjazásra van igénye. A problémát az vetette fel, hogy a szerzői tanúsítványra irányuló bejelentés alapján támasztott elsőbbségi igényt egyes kapitalista országok szabadalmi hatóságai nem ismerték el jogszerűnek azon az alapon, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény nem említi ezt az oltalmi formát. A Román Népköztársaság küldöttsége már 1958-ban a Lisszaboni Diplomáciai Konferencián javasolta, hogy a szerzői tanúsítványt mint jogi oltalmi formát vegyék fel a Párizsi Uniós Egyezmény szövegébe. E javaslatot nem fogadták el. 1964-től azonban szakértői bizottsági értekezleteket tartottak a kérdésben és az ennek eredményeként összeállított jelentés megállapította, hogy a szerzői tanúsítvány, mint jogi oltalmi forma nem ellentétes a Párizsi Uniós Egyezmény szellemével és szövegtervezetet dolgoztak ki a Párizsi Uniós Egyezmény ilyen értelmű módosítására. E szakértői bizottságokban hazánk képviselői is aktívan részt vettek (Vö: Study Group on Certificates of Authorship, Geneva, 1964.; Tanásdi Emil: A szerzői tanúsítvány és az adminisztratív alapegyezmény kérdésével foglalkozó BIRPI-konferenciák, Szabadalmi Közlöny 1965. évi 5. szám). Ugyancsak 1965-ben kezdődtek meg azok a szakértői értekezletek, amelyek célja volt az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezmény és az irodalmi és művészeti művek oltalmára létesült Berni Uniós Egyezmény és az egyes külön uniók adminisztratív rendelkezéseinek továbbfejlesztése. Mint már említettük, mindkét egyezmény eredetileg külön nemzetközi irodákat hozott létre, amelyeket 1893-ban egyesítettek a Szellemi Tulajdon Oltalmára létesült Egyesült Nemzetközi Irodák (BIRPI) elnevezéssel. A BIRPI, mint nemzetközi kormányközi szervezet felett a svájci kormány gyakorolta a felügyeletet. Az akkori idők szokásainak megfelelően ugyanis mindig egy tagállamot bíztak meg a nemzetközi szervezet felügyeletével. Ez a felügyelet abban állt pl. hogy a Svájci Szövetségi Tanács nevezte ki a BIRPI igazgatóját és hagyta jóvá a BIRPI éves költségvetését. A BIRPI fejlődésében az 1883-tól kb. 1935-ig terjedő időszak alkotó, progresszív jellegű korszaknak minősíthető, az ezt követő kb. 25 év viszont az adminisztratív visszaesés korszaka volt. Az 50-es évek végétől a BIRPI ismét kezébe ragadta a kedvezményezést és megfelelő akciókat kezdett a szellemi tulajdon oltalmának továbbfejlesztésére (Vö.: Dr. Dán Jenő: Az ipari tulajdon és a szerzői jog oltalmára egyesített nemzetközi iroda, Szabadalmi Közlöny. 1968. évi 6. szám.) Ebben az időben a BIRPI mellett már más szervek is működtek. 1948-ban a Berni Unió brüsszeli revíziós konferenciáján ugyanis egy új szervet hoztak létre, a Berni Unió Állandó Bizottságát, 1958-ban pedig a Párizsi Unió Lisszaboni revíziós konferenciája felállította a tagállamok képviselői konferenciáját és a Meghatalmazott Képviselők Konferenciáját. E szervek azonban inkább csak tanácsadói szerepet 112
