Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)
Nemzetközi iparjogvédelmi kapcsolataink fejlődése
Lényeges - az uniós elsőbbségre hasonlító - előírása az egyezménynek a kiállítási időleges oltalom biztosítása, ennek feltételeit azonban még jelenleg sem rendezi egyértelműen. Az uniós államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy külön szervként létrehozott nemzeti iparjogvédelmi hivatalokat állítanak fel. Az egyezmény az unió adminiszttatív feladatainak ellátására megszervezte a nemzetközi irodát (az ipari tulajdon oltalmára létesült Nemzetközi Unió Irodája; Bureau International de l’Union pour la protection de la propriété industrielle). Az irodát a svájci szövetségi kormány fennhatósága alatt Bernben állították fel. Feladatainak meghatározását az egyezmény a tagállamok későbbi megállapodására bízta. Az iroda költségeinek viselésére a tagállamok meghatározott egységek arányában vállaltak kötelezettséget. Az egyezmény megengedte a tagállamok számára, hogy - az unióval ellentétben nem álló - külön szerződéses kapcsolatokat létesítsenek. Fontos szabálya az egyezménynek, hogy az együttműködés szélesítése érdekében lehetővé tette további államok csatlakozását. A szerződő felek bölcs előrelátására vall, hogy az unió rendszerének tökéletesítése céljából megállapodtak az egyezmény szövegének időnkénti felülvizsgálatában. A Párizsi Uniós Egyezmény megalkotása megteremtette az iparjogvédelmi multilaterális együttműködés feltételeit. Az idők folyamán az unió egyre szélesedett és tartalmilag is tökéletesedett. 1897-ben már tizenhatra nőtt az uniós államok száma. Erősítette az egyezményt Nagy-Britannia, az Amerikai Egyesült Államok, Svédország és Dánia csatlakozása. Magyarország - ha egyelőre még távol is maradt az uniótól - szabadalmi és védjegyjogának első önálló kodifikálása során már figyelembe vette a nemzetközi együttműködés addigi eredményeit. így az unió kötelékébe való belépés nemzeti jogszabályaink - az 1895. évi XXXVII. törvény és az 1890. évi II. törvény - lényegbevágó módosítását nem igényelte. Az első revíziós konferenciát 1886-ban Rómában tartották meg. A konferencia határozatai - többek között — a gyakorlatbavételi kényszer kérdéseivel és az egyezmény végrehajtásával foglalkoztak. A római konferencia határozatait nem ratifikálták, ezért a továbbfejlesztés terén az első eredményeket csak az 1890-1891-ben Madridban megtartott revíziós konferencia hozta. A Párizsi Uniós Egyezmény módosítására és kiegészítésére ugyan Madridban sem került sor, de négy külön egyezmény - úgynevezett szűkebb unió - született. Ezek közül kettő, nevezetesen a gyári vagy kereskedelmi védjegyek nemzetközi lajstromozására kötött Madridi Megállapodás, valamint az áruk hamis vagy megtévesztő származási jelzésének megakadályozására kötött Madridi Megállapodás bizonyult időállónak és fejlődött a főegyezménnyel párhuzamosan. Az előbbi megállapodást kilenc, az utóbbit nyolc ország kötötte meg 1891. április 14-én és azok együtt léptek hatályba 1892. július 15-én. A védjegyek nemzetközi lajstromozására létesült szűkebb unió jelentősen túlterjed azokon a kedvezményeken, amelyeket a Párizsi Uniós Egyezmény nyújt. A megállapodásban részes állam polgára vagy alattvalója a származási országban bejelentett védjegyére valamennyi szerződő államban oltalmat szerezhet a nemzetközi irodánál való letétellel. A nemzetközi iroda az általa laj stromozott védj egyet a tagállamok számára megküldi, az így értesített államok hatóságai egy éven belül nyilatkozhatnak, hogy a jelzést belföldi jogszabályaiknak megfelelően nem részesítik oltalomban. A megállapodás eredeti szö101
