Pollák Antal: 40.000 szó óránként (Budapest, 1934)

VI. Párisban

az új rendszer megtekintése szempontjából súlyt helyez­nek. Párisban természetesen mindent elölről kellett kezde-' nem. A gyorstáviróval való telegrafálás teljesen elütött mindeféle más készülékkel kapcsolatos kezeléstől. Egészen más, a gyakorlat számára megfelelő munkabeosztást és módszereket kellett alkalmazni. Ezek, a távírótisztei* előtt épen annyira újak voltak, mint a laikusok előtt; ne­kik is mindent az alapjaiból kiindulva kellett megtanulni De szerencsére annyira egyszerű volt az egész eljárás, hogy ez nem okozott nehézséget, sőt a szokatlan változa­tosság és az újdonság ingere is felkeltette az érdeklődést. Nemsokára eljutottunk a vonalon való kísérletezés­hez. Erre a cálra a Páris és Lyon közötti, mintegy ötszáz kilométer hosszú telefon vonalat jelölték ki. Staub úr a feladó készülékkel Lyonba ment, ott gyor­san berendezkedett, mert nem kellett mást tenni, mint egy- egy elektromos telepcsoportot a függélyes és a vízszintes összetevők számára; három-három részre beosztva, a jel­adóhoz kötni, a peforátort, ép úgy mint egy izzólámpát szokás, bekapcsolni a fali vezetékbe és várni a Párisból jövő utasítágokat.Ez is csak néhány körülményre terjedt ki. Be. kellett, szabályozni a vonal elejére kapcsolt önin­dukciót ekercset, melynek közepén a vízszintes összetevők képzésére szolgáló áramlökések léptek a vonalba és végül telefonutasítás szerint egyik vagy másik áramkefét kissé előbbre vagy hátrább állítani. A két össztevöt mozgató áramlökéseknek ugyanis pontosan egy időben megérkezve kell összeműködniök, hogy a kívánt görbe, azaz a betű pontosan kialakuljon. Ha ez megtörténik, akkor a két áramkör lökései „fázisban” vannak. Elindulni el is indul­nak egyszerre a jeladóból, ha a kefék egy volnalban állnak,

Next

/
Thumbnails
Contents