Pollák Antal: 40.000 szó óránként (Budapest, 1934)

V. Frankfurtban

93

A helyzet teljesen reménytelen volt, de mégis elmentem az Unterstaatssekretärhez. Kissé kelletlen arccal, de udvariasan fogadott. Nem is hagyott szóhoz jutni, rögtön így kezdte:

—• Tudjuk, hogy a vonal, melyre a gyorstávírót áthelyeztük, nem alkalmas annak céljaira, de azt hittük, hogy belső szolgálatban talán mégis megfelel. Mivel azonban zavarok léptek fel, kénytelenek voltunk a készülékeket a postamúzeumba helyezni. A frankfurti igazgatóság beterjesztett ugyan bizonyos javaslatokat, de természetesen, mi nem igazodhatunk a vidéki szervek után, hanem csak a magunk véleménye szerint.. . Erre beletemetkezett az írásaiba s én ajánlottam magam, mert úgyis céltalan lett volna bármit is mondanom.

Hogy az Unterstaatssekretär, csaknem az összes illetékes szakerők véleménye, sőt a császár érdeklődése ellenére is keresztül tudta vinni előre nyilvánított szándékát, nemcsak az ő szívós egyéniségén s azon múlt, hogy vezető állásban, még sokkal jelentéktelenebb emberek is tudnak meghiúsítani fontos ügyeket, hanem — amint későbben hallottam — főként azon, hogy az egyik legnagyobb német elektromossági vállalat ajánlkozott egy új gyorstávíró nemsokára való bemutatására, mert folyamatban levő kísérletei jó sikerrel kecsegtetnek. Erre kiadták a jelszót: ha lehet hazai találmányú gyorstávírót alkalmazni, nem szabad idegenhez folyamodni.

Az illető cég pár év múlva be is mutatta a kilátásba helyezett új készüléket. Azonnal gyakorlatba állították Berlin és München közt.

Csak fél olyan gyorsan működött mint a mienk, de nem ez volt a baj. Ámbár zseniális szerkezetű, de túl bonyolult volt. A távírótisztek nem tudták megtanulni a vele való bánásmódot s mihelyt a gyár mérnöke nem volt