Pollák Antal: 40.000 szó óránként (Budapest, 1934)

VIII. Rio de Janeiroban

122

Vili. Bio de Janeiróban.

Kereskedelmi kapcsolataink fáradhatatlan előkészítője, St. úr, egyik napon, erősen barna arcszíníí, derűs mosoly ű urat hozott magával.

Texeira-Pereira, manaosi ügyvédnek mutatta be, mint aki érdeklődik a gyorstávíró iránt és reméli, hogy sikerül a brazíliai kormánnyal is bevezettetni

A készülék persze igen megtetszett neki. Értelmes ember lévén, hamar felfogta, milyen nagy szolálatokat tehet a gyorstávíró Brazíliában, a nagy távolságok hazájában. Ott ugyanis nemcsak az ország felette nagy terjedelmével kell számolni, hanem azzal is, hogy Brazília csak a tenger és a nagy folyamok mentén lakott, egyebütt járhatatlan őserdők terülnek el.

Délen folyik a Rio Grande do Sul és északon az Amazon. Mind a kettő nyugatról keletre, s a kettőt északról dél felé a tengerpart köti össze. A lakosság tehát egy nagy négyszög három oldalán oszlik meg, a vizek mentén. Kevés kilométerrel beljebb, csaknem mindenütt vadon.

A Rio Grande do Sul mentén van az állattenyésztés. Az Amazon belső vidékén pedig a gummitermelés. Itt napi ötven arany frank a napszám, és ez csak alig elég a munkás megélhetésére, olyan drága a hús, ami a termelési helyen egy csekélységért kapható, mert negyven napig tart a marha odaszállítása, ami csak a vizen történhet.

Miután Texeira úr kellőleg informálódott a gyorstávíró felől s annak összes részleteit megismerte, néhány barátjával szindikátust alapított. Ez volt hivatva az új rendszert a brazíliai kormánynak bemutatni és ott elfogadtatni.

Két hónap múltán már útban voltam Rio de Janeiro felé. La Pallice francia kikötőben ültem a pompás tízezer tonnás „Royal Mail” gyorsgőzösére, mellyel az út tizenhét