Pollák Antal: 40.000 szó óránként (Budapest, 1934)
VII. Londonban
103 A főtáviróhivatal egyik szobájában rendezkedtem be és állítottam fel egy teljes gyorstávíró állomást. Mr. E., Staffengineer1, foglalkozott az egész rendszer tanulmányozásával. Értelmes, ügyes mérnök volt, az elmélet és az elektromos rész, az áramok bonyolult belső lefolyása, a vezetéken való módosulásuk, az áramgörbék, illetve a betűk kiformálása könnyű volt neki. Mikor azonban a készülékre magára került a sor, különös meglepetésben lett részem. A készüléknek akkori formáján már nem volt homorú tükör alkalmazva, hanem kis siktükör verte vissza a fénysugarakat, közvetlen ezelőtt fényképészeti okbejtív állott és összpontosította a fényérzékeny papírra az írópontot. Alighogy Mr. E. megpillantotta a tükröt meg a lenesét, így szólt: — Mr. Fóliák, én nem értek semmit az optikához! Meg kellett magyaráznom, mint keletkezik a fénypont, mely a papírra ír és mi mozgatja sor irányában előre. Ez utóbbit még elég hamar megértette. Ha egy egyensszálú izzólámpát vashengerbe helyezünk, amelyen vékony, egy menetnyi csavaralakú rés van, és a hengert forgatjuk, akkor az egyenes izzószálnak a pontjai egymás után világítanak ki a sötét hengerből, amint a szál és a rés metszőpontja a forgatás következtében tovább halad. Minden egyes fordulatnál, a fényérzékeny papíron ez a világító pont balról feltűnik, jobb felé továbhalad, egy bizonyos távolságban eltűnik és jóformán ugyan abban a pillanatban újból baloldalt jelenik meg. Tehát egy sort ír keresztirányban a táviratok felvételére szolgáló hét centiméter széles fényérzékeny papírszalagra, mely egyenletesen állandóan lefelé mozog, úgy, hogy a henger egy fordulása alatt egy sortávolságnyit megy előre. De, hogy Mr. E. megértse, hogyan lesz ebből a hengeren 1 Staffengineer: törzskari mérnök.
