Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 1. szám - Technikatörténet. Végh László: Az Egyesült Államok szabadalmi rendszerének létrejötte és korai működése 1. rész
Az Egyesült Államok szabadalmi rendszerének létrejötte és korai működése - 1. rész 89 agent” címmel kellett megelégedniük. (A feltalálók között általános felfogás ma is az amerikai szabadalmi területen, hogy „patent agenf’-et a találmánynak megfelelő műszaki tartalmú bejelentés elkészítésével kell megbízni. „Patent attomey”-re akkor van szükség, ha az így elkészített szabadalmi bejelentés jogi megalapozottságát meg kell erősíteni. Ma az ügyvivőjelöltek azonos vizsgát tesznek, bármely alapvégzettséggel rendelkeznek, és azonos minőségben járhatnak el a hivatal előtt szabadalmi bejelentésekkel kapcsolatosan. Minden egyéb, a megadott szabadalmakkal kapcsolatos jogi vitában, hasznosítási és licenciaszerződések megkötésével, továbbá védjegyügyekkel csak a jogi végzettséggel is rendelkező „patent attomey”-k bízhatók meg. Az ügyvivői vizsga neve: Patent Bar Exam, ajelöltek azonban az Újvilágban továbbra sem válhatnak ,,barrister”-ré.) Visszatérve a múltba, az angol hagyományok a legerősebben a déli gyarmatokon, Virginiában és Dél-Carolinában érvényesültek. A különbség az volt, hogy kezdetben a földbirtokosok maguk intézték a jogi ügyeket, sőt gyakran anyaországi jogi tanulmányokat is folytattak. Az 1750- 75 közötti időszakban ezek az államok már kezdték átvenni az angliai struktúrát, a vezető jogászok a londoni „inn”- ekbe jártak. Bár ennek a gyakorlatnak véget vetett a függetlenségi háború kirobbanása, az Angliában tanult déli jogásztársadalom azonban vezető szerepet visz nemcsak az amerikai forradalom közjogi vonatkozású aktusaiban, de a szabadalmi rendszer kialakításában is. A hatalom gyakorlása, a politika világa korábban sehol sem fonódott össze annyira a jogi hivatásúak szerepvállalásával, mint az Egyesült Államok történetében. Történészek megállapításai szerint az amerikai forradalmat annak „jogi nyelvezetbe foglalása” (Függetlenségi nyilatkozat, alkotmány) teszi egyetemes értékűvé. Az egyetemes hatás történelmünkön is végigkövethető. Legszemléletesebb példája a 1848-as márciusi forradalmat követő áprilisi törvényekben mutatkozik meg, amely ugyanúgy egy forradalom jogi nyelvezetbe foglalása volt. Ez teszi 1848 Magyarországát is kivételessé, az azonos időben zajló európai forradalmaktól megkülönböztethetővé, és teszi hasonlatossá az amerikai forradalomhoz. Nem véletlen, hogy Kossuth amerikai útján, fél évszázaddal a jelenleg tárgyalt korszakon túl is azonnal megértésre talált. 1.2. Szabadalmak a gyarmatokon 1634 októberében az angol gyarmati státuszú Massachusetts központi bírósága szabadalmat adományozott tíz évre Sámuel Winslot sólepárlási eljárására. Több hasonló, az angol király jóváhagyása nélküli, bíróság vagy a helyi törvényhozás által megállapított egyedi szabadalom megszületése után, 1663-ban Connecticut már törvényben határozott szabadalmak adományozásának szándékáról, a bányászat fejlesztésének elősegítése érdekében. Másutt, például Pennsylvaniában az angol király által megadott szabadalmak bejegyzésének gyakorlata terjedt el. Mindazonáltal az Egyesült Államokat alapító 13 tagállamban az anyaországhoz képest még rendkívül ritka a szabadalmakkal kapcsolatos esetek száma. Egy fontos különbség mindenképpen megemlítendő: az Újvilágban létesített számos gyarmat közül csak az angol fennhatóságúakon lelhető fel a nyoma szabadalmak kibocsátásának. Sem az egyébként gazdaságilag és stratégiailag ekkor még jelentősebb spanyol, sem a francia gyarmatokon nem volt példa szabadalom jellegű kiváltság adományozására, nyilvánvalóan azért, mert az anyaországban is hiányzott ez a jogintézmény. 2. Út a fiiggetlenséghez A módosuló brit adókivetési gyakorlat és a kereskedelmet akadályozó rendelkezések hatására, a telepesek lázongása által előállt helyzetben a gyarmati államok küldötteiből 1774 szeptemberében Philadelphiában összeült a Kontinentális Kongresszus. A küldöttek elsősorban a Nagy-Britanniával való viszony rendezését tűzték ki célul maguk elé. Hamarosan kiderült azonban, hogy a többségében ültetvényes nagybirtokosokból vagy azok fiaiból kiválasztott, a helyi igazgatásban gyakorlatot szerzett küldöttekből álló kongresszus érdekei nem a britekkel, hanem a lázongó telepesekkel egyeznek meg. A brit korona szándéka ugyanis nem az volt, hogy a helyi igazgatás költségeit a telepesektől beszedve biztosítsa az államok igazgatásának jobb működését, hanem hogy annak átszervezésével az anyaország akaratát jobban érvényesíthesse, sőt, a legfontosabb pozíciókba Angliából küldötteket ültessen. A másik fontos jogi érv a gyűlés összehívására és az ellenállásra az volt, hogy a gyarmatokra vonatkozóan az adókat megszavazó brit parlamentbe képviselőt küldeni nem lehetett. 1776 tavaszán a 13 gyarmat képviselői már az Angliától független, szabad államok létrehozásának szándékával egybehívott második Kontinentális Kongresszuson üléseztek. A kongresszus által 1776. július 4-én elfogadott Függetlenségi nyilatkozat szövegezése Thomas Jefferson tervezetén alapult. A 13 gyarmat formálódó szövetsége a „United Colonies of America” kifejezés helyett felvette a „United States of America” elnevezést. A szövetség lényegi elemeit a kongresszusban kidolgozott konföderációs cikkelyek adták, egészen a ma is hatályban lévő alkotmány elfogadásáig. Az alkotmány szükségességének igénye már Jefferson nyilatkozattervezetében is szerepelt: „Kormányzatok (...) jogos hatalma a kormányzottak beleegyezéséből ered (...). Valahányszor a kormányzati mód veszélyezteti (természetből eredő jogaikat), a népnek jogában áll azt megváltoztatni vagy megsemmisíteni, s új alkotmányt teremteni, mely olyan elveken épül fel és olyan módon van megszervezve, mely legalkalmasabbnak látszik arra, hogy a nép boldogulását lehetővé tegye.” Jefferson kézzel írt tervezetét átadta két küldött-társának, Benjamin Franklinnek és John Adamsnek, akik a tervezetbe „elbírálói” tollal néhány helyen belejavítottak. (1783-ban a függetlenségi háborút győztesen befejező Konföderáció küldöttei és a békeszerződés aláírói: Benjamin Franklin, John Adams és John Jay. A hivatalosan megalakult Független Amerikai Államok külügyi képviseletének párizsi vezetője 1784-től Thomas Jefferson.) A függetlenségi folyamat legbefolyásosabb politikai vezetőinek elfogadásra benyújtott nyilatkozattervezetét a Kontinentális Kongresszus megvitatta és kisebb változtatásokkal elfogadta. Ezután a szöveg nyomdába került, ahol 200 szétküldendő hivatalos másolat készült el. A kongresszus elrendelte a nyilatkozat bőrpergamenes okleveles kiadását is, amely a Függetlenségi nyilatkozat egyedi, eredeti példányának jelképeként