Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)

2005 / 1. szám - Technikatörténet. Végh László: Az Egyesült Államok szabadalmi rendszerének létrejötte és korai működése 1. rész

90 Vcgh László szolgál. Ennek az egyedi okiratnak a megőrzési és kiállítási helye a Szabadalmi Hivatal épülete volt 1841-től 1876-ig, tehát a polgárháborús éveket is felölelően. Közel két héttel a Függetlenségi nyilatkozat aláírása után a második Kontinentális Kongresszus a „Konföderációs cik­kelyek és az örökös egyesülés” című tervezet elfogadásán dolgozott. A létrejött konföderáció egymástól független álla­mok laza szövetsége volt, amely meghatározott ügyekben való együttműködésre jött létre. Az államok szuverenitása csorbítatlan, a központi hatalom csak koordinálhatja a tagál­lamok intézkedéseit. A konföderációs cikkelyeket 1777. no­vember 15-én fogadták el. A cikkelyek értelmében minden állam - méretétől függetlenül - egy szavazattal rendelkezett a kongresszusban. Határozathozatalhoz legalább 9 állam egyetértésére volt szükség. Az 1776-ban megfogalmazott konföderációs cikkelyek nem tartalmaztak arra vonatkozóan megállapításokat, ame­lyek felhatalmazták volna az államok küldötteiből álló kongresszust szabadalmak adományozására. Természete­sen, ebben az időszakban a függetlenségi háború minden­napjainak problémái jelentették a legfontosabb feladatot. A szabadalmak esetében egyelőre fennmaradt a gyarmat he­lyébe lépő független állam saját területére vonatkozó kibo­csátásijogosultsága. Megszületőben volt azonban az a gya­korlat, hogy a feltaláló petíció formájában az államok kül­dötteiből álló gyűléshez, jelen időszak alatt a Kontinentális Kongresszushoz fordult találmányával. Tette ezt általában a kongresszusi küldötteken keresztül. A küldöttek külön bi­zottságot hívtak életre a találmányok értékelésére, amely­nek véleménye alapján a kongresszus a találmány jelentő­ségétől függően, egyedi mértékű időtartamokra adott sza­badalmat a feltalálónak. A találmányok a folyamatban lévő függetlenségi háború miatt sokszor hadieszközök tökélete­sítésére vonatkoztak, és a feltalálók nagy része a fegyverko­vácsok közül került ki. Egy különösen elmés szerkezetet mutat be a 2. ábra. A gépezet az amerikai haditengerészet korabeli törekvéseit mutatja, amellyel meg kívánták tömi az elsöprő brit hadifölényt a partvidék mentén. A csodafegyvert George Washington kérésére be is vetet­ték az angolok ellen. David Bushnell, az ír származású feltalá­ló nem különösképpen rajongott az angolokért. Saját testvére számára készítette az ábrán látható szerkezetet, amelynek vég­ső formába öntését azonban a testvér már nem élte meg, a kí­sérletezések során életét vesztette. A feltaláló önmaga mellett testvére gyenge fizikumát hibáztatta a kudarcért. Ezért a ki­próbáláshoz a legerősebb katonát választotta George Wa­shington seregéből. Ezra Lee őrmester szállt be a szerkezetbe 1776. szeptember 7. hajnalán. Az amerikai „Búvár Kund” va­lóban képesnek bizonyult megközelíteni egy brit hadihajót a New Yorki öbölben, azonban a magával vitt robbanószerke­zetet nem tudta megfelelően rögzíteni a hajótesten. A brit iparosmunkát dicséri, hogy a hadihajók kívülről gondosan be voltak burkolva rézlemezzel, nem lehetett holmi kézifúróval átütni őket, legyen a tengeralattjáró vezetője bármilyen izmos katona. A közeli robbanás így is általános riadalmat keltett a brit hajókon, napokra eltűntek az öbölből nem tudván megfej­teni a rejtélyes esetet. A források szerint a csekély szellemi ké­pességekkel rendelkező őrmester azonban több kísérletre már nem volt rábeszélhető, így az amerikai teknősbéka névre ke­resztelt szerkezet hamar nyugállományba vonult. George Washington mindenesetre a hatása alá került a megoldásnak. Személyes élményeiről és a tengeralattjárók jövőjéről hosszadalmasan értekezett Thomas Jeffersonnak írt levelében. Bushnell a látványos szerkezet után prózaibb megoldáso­kon törte a fejét, hogy az óceánon érkező angol barátainak kellő fogadtatásban legyen része az Újvilág partjainál. A Delaware folyón Philadelphia felé igyekvő angol hadihajó­kat 1777-78 telén a feltaláló vízen úszó puskaporos palack­jai fogadták. A tengeri biciklihez képest az első aknazár jóval hatásosabbnak bizonyult, különösen mikor az egyedi szerke­zeteket a vízben nem látszó módon összehuzalozták, és a hu­zalokba akadó hajók sorra komoly sérüléseket szenvedtek. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a hadieszközökön keresztül a feltalálók és a politikusok (akkor még többségé­ben államférfiak) között, az előbbiek kezdeményezésére és a szabadalmak apropóján, kialakulóban volt egy intenzív sze­mélyes kapcsolat. Ez döntő mértékben befolyásolta azt, hogy az alkotmányozás folyamán sor került a feltalálók jogainak elismerésére. 2. ábra: Az „ amerikai teknősbéka ”

Next

/
Thumbnails
Contents