Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 1. szám - Hírek, események. Dr. Ficsor Mihály: Az innovációs törvényről jogászi szemmel
70 Dr. Ficsor Mihály Az Itv. 1. §-ának (2) bekezdése továbbá kinyilvánítja, hogy az említett célok megvalósítása érdekében a törvény a) rögzíti a kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs eredmények létrehozását és az azok gazdasági, társadalmi hasznosítását segítő állami feladatrendszer kereteit, b) a kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció sajátosságaira tekintettel állapítja meg a közfinanszírozású támogatások felhasználásával kapcsolatos legfontosabb szabályokat, c) megkönnyíti a költségvetési kutatóhelyen létrejött eredmények gazdasági hasznosíthatóságát, d) ösztönzi a vállalkozások önszerveződései - különösen a szakmai érdekképviseletek - keretében nyújtott, innovációt segítő szolgáltatótevékenységeket. A célok mellett az Itv. alapelveket is rögzít, sőt, azt állítja önmagáról, hogy ezeket - az „állam és a piaci szereplők viszonyára” vonatkozó — elveket érvényesíti is. Az Itv. 2. §-a ezeket az elveket a következőképpen fogalmazza meg: a) az állam a piaci versenyt nem torzító módon támogatja a vállalkozások kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs tevékenységét, b) a kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció céljaira rendelkezésre álló közfinanszírozású támogatások - ha törvény, kormányrendelet vagy kormányhatározat másként nem rendelkezik - nyílt pályázati rendszerben kerülnek elosztásra, c) megvalósul a közfinanszírozású támogatások felhasználásának rendszeres ellenőrzése és független értékelése, d) a vállalkozásoknak nyújtott támogatások a saját források kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs célú felhasználásának kiegészítésére és ösztönzésére szolgálnak, e) a közfinanszírozású kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs programokban a kis- és középvállalkozások számára kedvezményes feltételek állapíthatók meg, fi az állam a kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs infrastruktúra, valamint intézményrendszer fejlesztésének finanszírozásában együttműködik a vállalkozásokkal, g) az állam a kutatás-fejlesztést és a technológiai innovációt támogató pénzügyi intézkedések szabályait e tevékenységek sajátosságainak megfelelő módon alakítja. Az Itv. hatálya a Magyarországon megvalósuló kutatás-fejlesztésre és technológiára, valamint az ezekhez kapcsolódóan Magyarországon nyújtott szolgáltatásokra terjed ki [3. § (1) bek]. Kiterjed továbbá a törvény hatálya az Európai Unión belüli és más nemzetközi együttműködés keretében magyar részvétellel külföldön végzett kutatás-fejlesztésre és technológiai innovációra, valamint az ilyen együttműködés keretében külföldön nyújtott — kutatás-fejlesztéshez, illetve technológiai innovációhoz kapcsolódó - szolgáltatásokra is. Ebből az adódik viszont, hogy az Itv. hatálya - legalábbis a nyelvtani és a logikai értelmezés szerint - nem vonatkozik a külföldön végzett kutatás-fejlesztéshez és technológiai innovációhoz kapcsolódó, de Magyarországon nyújtott szolgáltatásokra, függetlenül attól, hogy azok az említett együttműködési keretek között, magyar részvétellel valósulnak-e meg. 2.3. Az egyetlen szakaszból (a 4. §-ból) álló II. fejezetben található értelmező rendelkezések - definíciók - közül több is érdekesnek tűnik szellemi tulajdoni szempontból. A 4. § 4. d) pontja a „kutató, fejlesztő” ikerfogalmára adott meghatározás részévé teszi azt is, hogy az érintett természetes személy új szellemi alkotás létrehozásával vagy fejlesztésével, valamint az ezt célzó projektek megvalósításának irányításával foglalkozzék. Fejtörést okozhat e definícióban az „új” jelző, amely a szellemi alkotásra is vonatkozik. A szerzői mű védelmének ugyanis nem az újdonság, hanem a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jelleg a feltétele [lásd az Szjt. 1. §-ának (3) bek.-ét)]. Ebből akár az a következtetés is adódhatna, hogy csak az számít az Itv. alkalmazásában az Szjt. szerinti szerzők közül „kutatónak”, aki nem egyszerűen egyéni, eredeti jellegű, hanem ezen túlmenően „új” művet alkot. Ezzel a logikailag talán elfogadható, eredményét illetően viszont kissé abszurd következtetéssel sem jutnánk mindazonáltal tapodtat sem előre annak megfejtésében, hogy szerzői műveknél mit is jelenthet, miként is volna értelmezhető az iparjogvédelem világából ismerős újdonság követelménye. Az újdonság fogalmát az Itv. egyébként is sajátosan értelmezi. A 4. § 2. pontja szerint technológiai innovációnak számít nemcsak az új, hanem a „lényegesen módosított” termékeket, eljárásokat, szolgáltatásokat létrehozó különféle-tudományos, műszaki, szervezési, gazdálkodási, kereskedelmi - műveletek összessége. Sőt, ide tartoznának azok a „változások” is, amelyek csak adott ágazatban vagy adott szervezetnél minősülnek újdonságnak. A szervezeti újdonság nem teljesen ismeretlen a műszaki szellemi alkotások hazai szabályozásában. Utoljára az újításokról szóló 63/1998. (III. 31.) Korm. rendelet tulajdonított jogi jelentőséget a csupán szervezeti újdonságot képviselő megoldásoknak, és írt elő díjazást a kidolgozóik számára. E rendeletet a 2002. évi XXXIX. törvény 38. §-a (1) bekezdésének d) pontja - 2003. január 1-jével - hatályon kívül helyezte. Az ágazati újdonság pedig ismeretlen kategóriának tűnik mind a jelenlegi, mind a korábban hatályos iparjogvédelmi szabályozás alapján, mint ahogy az új és a lényegesen módosított megoldások közötti különbségtétel is alig értelmezhető az iparjogvédelmi fogalomrendszerben. A „kutató, fejlesztő” meghatározása a szellemi alkotás mellett új tennékről, eljárásról, módszerről is említést tesz. Ez azért okozhat némi fejtörést, mivel a szabadalmi jog hagyományosan eljárási és termékszabadalmak között tesz megkülönböztetést attól függően, hogy a találmány tárgyát eljárás vagy termék képezi-e [lásd az Szt. 19. §-ának (2) bek.-ét]. A találmány másfelől szellemi alkotás. A szellemi alkotás és az új termék, eljárás, módszer egymás mellett való említése megnehezíti a (szabadalmazható) találmányok besorolását az Itv.-ben használt kategóriák valamelyikébe. Az ellentmondás bizonnyal feloldható azzal, ha a „kutató, fejlesztő” definíciójának elemeit nem egy taxatív felsorolás különálló tételeinek, hanem szinonimáknak, egymást kölcsönösen átfedő fogalmaknak tekintjük. Más kérdés, hogy a jogi fogalommeghatározások világában kissé szokatlan módszernek tűnik a szinonimák halmozásával történő „körülírás”. Az Itv. megfelelő értelmezését valószínűleg előmozdította volna annak meghatározása, hogy e törvény alkalmazásában szellemi alkotáson mit kell érteni. Az Itv. előkészítése során az MSZH több - utóbb elvetett - javaslatot tett a
