Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 6. szám - Tanulmányok. Dr. Osman Péter: A kockázatitőke-típusú finanszírozásról
Ipaijogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 110. évfolyam 6. szám 2005. december TANULMÁNYOK DR. OSMAN PÉTER A kockázatitőke-típusú finanszírozásról ,A lehetőségekről jól végiggondolt közgazdasági megfontolások alapján mondjunk le, ne pedig azért, mert nem ismerjük őket." J. A. Schumpeter: A gazdasági fejlődés elmélete (KJK, 1980) A kockázatitőke-típusú finanszírozás akkor született meg, amikor valaki először adott pénzt másnak a vállalkozáshoz azzal, hogy ennek fejében részesedjék az utóbbi hasznából. Intézményes kereteket a XX. sz. derekán, az Egyesült Államokban öltött, ott jelentek meg az első kockázatitőke-cégek. Az ilyen típusú finanszírozás leginkább látható forrása, „a kockázati tőke” felé többnyire akkor fordul a közfigyelem, ha érezhetően nem jól mennek a dolgok a gazdaságban, ha gyengül annak verseny- és alkalmazkodóképessége, ha a közérdek azt kívánja, hogy jelentősen növekedjék teljesítménye. Látványos példa erre az Európai Unió. Az EU létkérdésként kezeli gazdaságai teljesítőképességének javítását. Az egyik alapvető utat ehhez abban látja, teljes joggal, hogy segítse a jó növekedési képességű kis- és középvállalatok fejlődését, erősödését, és ennek fontos eszközeként több programot is indított annak érdekében, hogy javítsa e vállalati kör lehetőségeit és esélyeit arra, hogy legjobbjaik megkapják a kockázati tőkétől a fejlesztéseikhez szükséges külső finanszírozást. Ezzel egyező megfontolásokból fordult a kilencvenes évek közepén a japán kormányzat a kockázati tőkétől kapható finanszírozás egyik fontos részterülete, az üzleti angyalok tevékenységének ösztönzése felé. Mi, hasonló okokból, a nyolcvanas évek derekán fedeztük fel magunknak a gazdaságfejlesztés eszközeként ezt a fajta finanszírozást, igaz, az akkori politikai keretek adta szűk szerepkörben. Akkoriban már hittételként forgott közszájon, hogy „az innovációs folyamatokat erősíteni kell”, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy ehhez hiányzik az abban rejlő anyagi kockázatok viselésére képes és hajlandó finanszírozó. Valódi kockázati tőke bevonása természetesen nem jöhet számításba, az akkori gazdaságirányítás viszont hajlandó volt - igen korlátozott mértékben - megteremteni az állami szerepvállalást az innovációs fejlesztések kockázatitőke-típusú finanszírozásában. így jött létre előbb az INNOFINANCE Általános Innovációs Pénzintézet, majd a bankrendszer reformjának első lépésében az ún. fejlesztési célú, szakosított pénzintézetek, akkori köznapi szóval az innovációs kisbankok. A Tudománypolitikai Bizottság ezen túlmenően biztosított egy 400 M forintos keretet is, amelyből két kockázatitőke-alapot hoztak létre. A kilencvenes évek derekán a honi közgondolkodásban ismét az előtérbe hozták a kockázati tőke szerepét - akkor született meg a kockázatitőke-társaságokról, valamint a kockázatitőke-alapokról szóló 1998. évi XXXIV. törvény. Erre még visszatérünk. Gazdaságunk erősítésére, gyorsítására most is szükségünk van — a kockázati tőke most is ott szerepel a hírekben és a nyilatkozatokban. A kockázatitőke-iparág önmeghatározása A kilencvenes évek elején az európai kockázatitőke-iparág érdekérvényesítő szervezete, az Európai Kockázati Tőke Egyesület (European Venture Capital Association, EVCA) közreadott egy fogalmi meghatározást a kockázati tőkésekre. Ezek szerint azok olyan szervezeti egységek vagy személyek,- amelyek alapvető jelentőségű tevékenységet tudnak felmutatni az induló vagy új növekedési pályára lépő, rendszerint kis- és közepes nagyságú, termékeik, alkalmazott technológiáik, üzleti koncepciójuk és szolgáltatásaik tekintetében jelentős növekedési potenciállal bíró cégeknek biztosított finanszírozásban, ahol- e finanszírozás a cég keretei között megvalósuló vállalkozás elindítását vagy fejlesztését szolgálja, és- a finanszírozásért a kockázati tőkés a cégben tulajdoni részesedést kap, vagy pedig olyan kötelezettségvállalást a cég többi tulajdonosa részéről, amelyet a továbbiakban tulajdonrészesedésre tud váltani a cégben;- amelyek fő célkitűzése, hogy befektetéseik révén tőkenyereséget érjenek el, és ehhez szolgál eszközül a befektetéssel együttjáró kockázat vállalása;- amelyek aktív menedzselési közreműködést nyújtanak azoknak a cégeknek, amelyekben befektetéseik vannak.1 Az állam és intézményei, ha makrogazdasági indíttatásból meg is jelennek kockázatot átvállaló finanszírozóként, nyilvánvalóan nem illenek ebbe a definícióba. Ez összhangban van azzal, hogy az ő szerepük minőségileg más, és a céljaik is eltérnek a kockázati tőke céljaitól.
