Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 5. szám - Technikatörténet. Longa Péterné: Csodálatra méltó jövőbe látás vagy megalapozatlan ábrándképek? – 100 éve halt meg Verne Gyula – I. rész
58 Longa Petemé sok hétköznapi öltözékben, köcsögkalapban, nyakkendőben sétálgatnak. A súlytalanság állapota nem lép fel, csak egyetlen alkalommal, az utazás vége felé. A merész vállalkozók kutyákat, sőt tyúkokat visznek magukkal, holott valószínűsítik, hogy a Holdnak nincs légköre. Az egyik kimúlt kutya tetemét, majd a hőmérőt egyszerűen kidobják a világűrbe a pár másodpercre kinyitott ablakon, és meglepetést okoz a tudós férfiúknak, hogy a kutyatetem lebeg a kabin közelében. Az étkezés nagy nyomással tartósított ételekből áll, akár a későbbi űrhajósoké — ugyanakkor nem jelent gondot egy palack finom burgundi bor felbontása és elfogyasztása. A Hold légkörének hiányát és ennek következtében az élet lehetetlenségét helyesen feltételezik, viszont amikor a Holdnak a Földről sosem látható oldalára kerülnek, igazi felhőket, tengereket, erdőségeket vélnek felfedezni. A látvány pár másodpercig tart, és Verne nyitva hagyja a kérdést, hogy valóság vagy csak képzelődés, optikai csalódás volt-e. Hőseink rakétákkal próbálják útvonalukat módosítani és a Holdra szállni, de ez a kísérlet nem sikerül. A Hold helyett a Földre zuhannak, a löveg a tengerbe csapódik, majd a víz felszínén lebeg. A mentőalakulat a kabinban hidegvérrel dominózó társaságra lel. A világűr vándorait mindenütt óriási, lelkes tömeg fogadja. Verne a befejező sorokban az angolszászok vakmerőségére és találékonyságára hivatkozva valószínűsíti a rendszeres űrutazásokat a jövőben. A Verne által leírt Hold-utazás, megmosolyogtatóan naiv részletei ellenére, néhány meglepő hasonlóságot mutat az 1969-ben megvalósult amerikai Hold-expedícióval. A könyv megjelenése után szinte pontosan száz évvel szintén háromfős személyzettel indult el az Apollo 11, a fellövés helyszíne is azonos: Florida állam. Barbicane-ék alumíniumlövedékének és az Apollo űrkabinnak a méretei is meglepően hasonlóak voltak. Az Apollo 8 űrhajó pályája, amely még nem szállt le a Holdra, csak megkerülte azt, hasonló volt a regényben leírt pályához. A Hold-utazás odavissza 3+3 napig tartott a regényben és az Apollo 11 esetében is. Tévedés volt a Hold légkörének még közvetett feltételezése is, tévesen állította Verne, hogy a Földön és Holdon fellépő gravitáció hasonló nagyságú. A kabin indításánál a „visszalökés” hatástalanítására a regényben leírt vízrétegek biztosítása nem elegendő, mint már említettük, a súlytalanság állapotának hiánya is tévedés. A kilégzésnél keletkező széndioxid kálilúggal (KOH) való megkötését viszont ma is alkalmazzák például a búvárfelszereléseknél. A világűrben száguldó kabin ablakát természetesen még a másodperc töredékéig sem lehet kinyitni, semmit sem lehet „kidobni” megfelelő zsilipelés nélkül. Higanyos hőmérővel nem lehet a világűrben -140 °C-os hőmérsékletet mérni, mivel a higany fagyáspontja-38 °C. Helyesen merül fel a regényben az a gondolat, hogy ember a világűrbe csak speciális, légmentesen szigetelt öltözékben, „búvárruhában” léphet ki. Verne korában tudományos körökben is elfogadott volt, hogy a Hold-felszín kialakulása vulkanikus eredetű - azóta az a nézet terjedt el, hogy 3-4 milliárd évvel ezelőtti meteorbecsapódások tagolták a Hold felszínét. Természetesen az is csak a képzelet szüleménye, hogy utasaink a Holdon működő, éppen kitörő vulkánt látnak. Verne egy másik tévedése a távcsövekkel kapcsolatos. O úgy gondolta, hogy azok teljesítménye a méretekkel minden határon túl növelhető, holott ilyen módon a fényerő csökkenne, és a kép életlenné, részletszegényebbé válna, nem is beszélve az objektívek túlságosan nagy súlyáról, ezáltal kezelhetetlenségéről. A Föld légkörének zavaró hatását is figyelembe véve a hagyományos távcsövekkel elérhető maximális nagyítás 600-800-szoros - Verne szerint ez az érték akár 4800-szoros is lehet! A megoldást a gyakorlatban a nagy nagyítások elérésére az űrtechnikában a Föld légkörén kívül „lebegtetett” keringő távcsövek jelentik. Az Apollo űrhajók visszatérésükkor a regénybelihez hasonlóan az óceán felszínére szálltak le, a fékezés ejtőernyőkkel történt. És ami Verne „jóslatát” illeti: eddig 6 expedícióban 12 amerikai (angolszász) űrhajós járt a Holdon. A Hector Servadac című regényben (1877) Verne nem kisebb feladatra vállalkozik, mint egy két évig tartó, a Naprendszeren át folytatott utazás leírására. Nem megtervezett űrutazásról van szó; hőseink, Servadac kapitány, gyarmati tiszt és szolgája egy napon rémisztő természeti jeleket tapasztalnak: hatalmas földrengés rázza meg a világot, a tenger hullámai elképesztő magasságba csapnak, recsegés-ropogás, dübörgés hallatszik, „ mintha a földgolyó ácsolata roppant volna össze", bömbölnek, sivítanak a levegőbe szökő víztömegek, megnő a Hold korongja, új, óriási, lángoló gömb tűnik fel az égen, a nappal és az éjszaka hatóránként váltakozik, 66 fokra csökken a víz forráspontja - az égbolton olyannyira megváltozik minden, hogy csődöt mondanak a helymeghatározás eszközei. Kiderül, hogy egy meteor ütközött a Földdel és a mediterrán térségből egy szigetnyi darabot szakított le; a Gallia bolygó - vagy inkább üstökös? meteor? — száguld a világűrben, egyre távolodik a Naptól. A szigeten hőseinken kívül más túlélők is tartózkodnak - például Servadac hajdani, szigorú fizikatanára; neki köszönhetően kapunk magyarázatot a rejtélyes jelenségekre, ő tart a könyv nagy részében szakszerű, de korántsem érdektelen csillagászati előadásokat. A helyzet úgy oldódik meg, hogy a sziget lakói maguk készítette léghajón elhagyják a Galliát és megmenekülnek. Az „űrutazás” leírása technikatörténeti vonatkozást nem tartalmaz, viszont nagyon érdekes, fordulatos és tanulságos mű, nagyobb népszerűséget érdemelne. Műszaki szempontból sokkal figyelemre méltóbb a Hódító Robur (Robur le conquérant, 1886). A címszereplő neve: „Robur” - azt jelenti: erő; egy tudós feltalálóról van szó, aki a repülés megszállottja. A könyv központi témája a kormányozható léghajó és a repülőgép, azaz a levegőnél könnyebb, illetve a levegőnél nehezebb repülő alkalmatosságok versengése. Verne a témában alapos előtanulmányokat végzett, és erre tágas lehetőség állt rendelkezésére: a XIX. században számos repülési kísérlet zajlott le; próbálkoztak csapkodó szárnyú gépekkel, a hajtóanyagok között szerepelt sűrített levegő, széndioxid, próbálkoztak mgóval hajtott légcsavarokkal is. Bőséges szakirodalom, cikkek, tudományos kézikönyvek álltak rendelkezésre, ezeket az iró nyilvánvalóan felhasználta a repülés történetét taglaló fejezetekben, de gazdagodhat az olvasó meteorológiai, földrajzi ismeretekkel is. A történet indulása emlékeztet a Nemo kapitányéra: itt is egy titokzatos, félelmet és kíváncsiságot ébresztő szerkezet tűnik fel a világ különböző pontjain - csak ezúttal nem a vízben, hanem a levegőben. A philadelphiai Weldon repü
