Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 4. szám - Tanulmányok. Kulcsár Eszter: A követő jog nemzetközi és európai uniós szabályozásának alakulása – II. rész
6 Kulcsár Eszter ben sikerült e célt elérni, már az alábbi felsorolásból is kitűnik. Az irányelv 2. cikkének 1. pontja ugyanis nem kimerítő listát tartalmaz az irányelv alkalmazásában eredeti műalkotásnak tekinthető művekről. Eszerint a kép, kollázs, festmény, rajz, metszet, nyomat, litográfia, szobrászati alkotás, falikárpit, kerámia, üvegtárgy és fotóművészeti alkotás minősül - egyebek mellett - eredeti műalkotásnak.16 Ahogyan arra már a fentiekben utaltunk, e műalkotásokkal szemben az irányelv 1. és 2. cikke az eredetiség követelményét támasztja. A 2. cikk 1. pontja értelmében eredeti a műalkotás, ha maga a művész készítette. Egyszerű ezt megítélni az egyedi, egy példányban készülő alkotások (oeuvres uniques) esetében, amilyen a festmény vagy a szobor. Ezzel szemben ha olyan alkotásról van szó, amelyet rendszerint eleve több példányban készít a művész (oeuvres multiples), e műpéldányok a 2. cikk 1. pontja alapján ugyancsak eredeti műalkotásoknak tekintendők. A 2. cikk 2. pontja részletesen tárgyalja, hogy „többpéldányos” alkotás esetén milyen tényezők alapozhatják meg az eredetiség megállapítását. Ennek megfelelően ha a műpéldányt korlátozott számban a művész maga készítette vagy az ő irányításával készült, fennáll az eredetiség.17 További támpontot nyújt a rendelkezés azzal, hogy a szakmai szokásokból merítve a számozott, a művész kézjegyével ellátott vagy más alkalmas módon az alkotó által megjelölt műpéldányt nevezi meg eredeti másolatként. Az „egypéldányos” műalkotásoktól eltekintve az eredetiség irányelvi fogalma eltérő és vitatható értelmezésekre vezethet a nemzeti jogalkotás, a jogalkalmazás és a szakmai szokások szintjén egyaránt. Egyértelmű irányelvi szabályozás hiányában pedig a tagállami jogalkotó a művészek szakmai szervezeteinek és a műkereskedőknek a segítségére szorul a kodifikációs munka során.18 Az eredetinek minősülő „többpéldányos” műalkotás példányszámának korlátozására az irányelv szövegezése során többször is kísérletet tettek, ez azonban mindannyiszor kudarcba fulladt az érintett művek sokfélesége miatt. 16 A követőjogdíj-kötclcs alkotások tekintetében igen sokszínű a kép az Európai Gazdasági Térségben. Franciaországban és Luxemburgban például a grafikai és a plasztikusan kifejezett alkotások tartoznak a követőjog „ernyője” alá. Sem a francia szakirodalom, sem ajoggyakorlat nem egységes abban a tekintetben, hogy az említett művek magukban foglalják-c az iparművészeti alkotásokat is. Az olasz jog, amely polgári törvénykönyvében szabályozza a követő jogot, a képzőművészeti alkotásokra (festmény, szobor, rajz, nyomat) korlátozza e jogintézmény érvényesülését. A német, az izlandi, a cseh és a szlovák szerzői jogi törvény, illetve a spanyol jog a képzőművészeti alkotásokra nézve állapít meg szerzői részesedést, ám az iparművészeti és az építészeti müveket kizátja e körből. A dán és a portugál szabályozás ugyanakkor minden különösebb megszorítás nélkül a műalkotásokra köt ki követő jogdíjat. Sajátosan kezeli az iparművészeti alkotásokat a skandináv államok követőjogi szabályozása: csak akkor mentesek a díjfizetési kötelezettség alól, ha számos, azonos példányt készítettek belőlük. Az építészeti művekre nézve egyetlen tagállam sem állapit meg követő jogdíjra való jogosultságot, míg a fotóművészeti alkotások esetében Franciaország és - analógia útján - Németország biztosítja a követő jogot a jogosultak számára. KonradSchmidt-Werthem: i. m., p. 28-31. Duchemin szerint az irányelv alapján kérdéses, hogy vajon a nem a művész, hanem halála után jogutódjai irányítása alatt készített művek is eredetinek minősülő másolatok-e. Igenlő válasz esetén ellenőrizhetetlenül tágra vonhatnánk a követő jog tárgyi hatályát. Vladimir Duchemin: i. m., p. 55. A Bizottság első, 1996-os javaslata e kérdésben még a következőképpen rendelkezett: „korlátozott számban készített müvek, amelyeket nem mind a művész alkotott” követőjogdíj-köteles műalkotásoknak minősülnek, feltéve, hogy a Közösség szakmai szokásai alapján eredetinek tekinthetők. Az Európai Parlament 1997-ben az eredetinek minősülő alkotásokat 12 példányban maximálta volna. A Bizottság ugyanakkor felismerte, hogy egyes „többpéldányos” alkotások (például litográfiák, eredeti fényképészeti nyomatok, falikárpitok) magasabb példányszámot is elérhetnek, amelyet a szakma és a gyűjtők is eredetinek fogadnak el. A Tanács 2000-ben ezt az érvelést követve jutott el végül az irányelvbeli végső szöveghez.19 A (19) preambulumbekezdés leszögezi, hogy az irányelvben megcélzott egységesítés nem teljed ki az írók és zeneszerzők eredeti kézirataira. Mindazonáltal a tagállamok a BUE alapján e műkategóriára nézve is előírhatják a követő jogdíj fizetésének kötelezettségét.20 2.2. A követő jogdíj meghatározása 2.2.1. A követőjogdij alapja Az irányelv 5. cikke a díjszámítás alapjaként az adók nélküli eladási árat rögzíti, szemben az azt megelőző tranzakcióból származó nettó összeghez képest jelentkező értéknövekedéssel.21 * * Ez utóbbi alapulvételére tett javaslatot az irányelv szövegezésekor az Európai Parlament. A továbbértékesítési lánc utolsó két ügyletéből befolyó vételárak különbözete mint kiindulási alap ugyan látszólag jobban megfelel a jogintézményt igazoló koncepcióknak, ám könnyen műkő-19 Nem írja elő az eredetiség követelményét követő jogi szabályozásában például Spanyolország és a skandináv államok. Annak ellenére, hogy a „többpéldányos” alkotások esetében nehézségekbe ütközhet annak eldöntése, mi minősül eredeti másolatnak, meglepő, hogy mindössze az olasz törvény határozza meg az eredetiség fogalmát: minden, a szerző által „megismételt" műpéldányt eredetinek tekint. Franciaországban egy, az árveréseket szervezők kamarája és a közös jogkezelő szervezet között létrejött megállapodás alapján a metszetek és falikárpitok esetében maximálisan 75 másolati példány tekinthető eredetinek, ugyanez a szám az eredeti fotóművészeti alkotásoknál 30. A francia bírói gyakorlat a művész kezétől származó, illetve az ő utasításai vagy ellenőrzése alatt készült műpéldányokat minősíti eredetinek, feltéve, hogy e példányok kifejezésre juttatják alkotójuk személyiségét. A posztumusz plasztikák eredetiségét a művész által készített modellel való azonosság alapozza meg (Cour de Cassation 13 octobrc 1993, Spadem et autres c/ Audap ct autres; Cour de Cassation 5 novembre 1991, Pierre c/ SCP Gérard Champin et Francis Lombrail). Konrad Schmidt-Werthem: i. m„ p. 33-35. ?o ^ Egyes tagállamok (például Olaszország, Portugália és Litvánia) a kéziratokra is - függetlenül azok eredetiségétől - alkalmazni rendelik a követő jogot. Noha jelentős összegekért cserélnek gazdát, a francia és a német szakirodalom mégsem egyöntetű abban a kérdésben, hogy követő jogi szabályozásukat indokolt-e kiterjeszteni a kéziratokra is. (Rekordáron, 500 000 és mintegy 340 000 euróért kelt cl 2001 -ben Flaubert „Novembre”, illetve Proust „A la recherche du temps perdu: Du colé de chez Swann” című művének kézirata.) Konrad Schmidt-Werthem: i. m., p. 33. 21 r , „ A francia, a luxemburgi és a szakirodalom alapján a német követő jogi rendszerben a díjszámítás alapja az úgynevezett leütési ár, amely a levonások nélküli vételár. A finn és a svéd szabályozás ugyan nem rendelkezik a műkereskedő jutalékáról, de azt egyértelművé teszi, hogy a vételárból le kell vonni az áfát. A portugál szerzői jogi törvény értelmében a vételár csökkentendő az igazolt reklám-, eladási és az inflációból adódó költségekkel. Konrad Schmidt-Werthem: i. m., p. 38—39.
