Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 1. szám - Tanulmányok. Reményi Péter: Felmérés a hazai találmányok hasznosításáról
Felmérés a hazai találmányok hasznosításáról 13 A racionális várakozások diktálta magatartástól eltérő döntési mintákat is követnek az emberek. Ez fokozottan érvényes a bizonytalanság körülményei között hozott döntések esetén, mint amilyen egy innovatív fejlesztésről hozott döntés. Ezeket a magatartásformákat a kilátáselmélet (prospect theory) tárgyalja. Az elmélet szerint általános emberi tulajdonság például, hogy- az emberek túlértékelik a bizonyosnak tekintett következményeket a csupán valószínűekkel szemben (kockázatkerülő preferencia), továbbá- azokat a javakat, amelyek már a birtokukban vannak, sokkal magasabbra értékelik, mint azokat, amelyeket még nem szereztek meg; ami még nem volt a miénk, ahhoz nem kötődünk, csupán kívánatosnak tartjuk a megszerzését (negatív hasznosság). Esetünkben mindkét irracionális magatartásforma a fenti racionális magatartásformát erősíti, mert- a biztos eredményeket ígérő fejlesztéseket túlértékelik egy teljesen új termék fejlesztésével szemben,- a biztosan birtokolt piaci pozíciót többre tartják egy jobb, de bizonytalan piaci pozíciónál,- a meglévő fejlesztési eredményeket többre értékelik egy jövőbeni, bizonytalan eredményeket hozó fejlesztésnél. A hasznosítást akadályozó további tényező a tőkehiány. Tőkére vagy azért van szükség, hogy egy olyan minőségű prototípust lehessen készíteni, ami meggyőzi a lehetséges gyártókat a találmány eladhatóságáról, vagy hogy a találmányt gyártani és reklámozni lehessen, továbbá meg lehessen szervezni a termék terjesztését. De az a probléma, hogy miután a feltaláló megszerezte a szabadalmi oltalmat, és valamilyen mértékig elvégezte a termékfejlesztést, már nincs pénze a gyártáshoz. Bankoktól nem kap hitelt, mert nincs önrésze, mivel a szabadalmaztatás és az addigi fejlesztőmunka felemésztette minden tartalékát. Ezeket a kiadásokat, amelyek pedig a majdani termék létrehozása érdekében történtek (tehát befektetések), annak ellenére, hogy adott esetben rendkívül nagy szellemi értéket képviselhetnek, nem ismerik el befektetésnek, mivel a tudásalapú vállalkozások szellemi tőkéjének piaci értéke nagyon nehezen határozható meg. A vállalkozás perspektívájának megítélését nehezíti, hogy nincs elfogadott módszertan a tudástőke értékelésére. A számvitel emiatt nem tudja kezelni ezt a tőkét, így nem jeleníthető meg a vállalkozások üzleti tervében, illetve mérlegbeszámolójában sem, ebből eredően pedig a jövőbeli haszon valószínűsége és nagysága is nehezen kalkulálható. Mindez azt jelenti, hogy a bankok számára nincs megfelelő támpont a finanszírozással járó kockázat megítéléséhez, következésképpen nem is vállalják az ilyen vállalkozások hitelezését. Ezen túlmenően pedig - a feltaláló bármennyire is bízik találmánya üzleti sikerében - bizonytalan a megtérülés. Márpedig ez a két dolog a döntő egy hitel megszerzésekor. Állami támogatásról csak öten számoltak be, de ezek csak a gyártás beindításához nyújtottak támogatást, az egyéb felmerülő költségekre már nem. A feltalálók az OMFB-támogatáson kívül más támogatási forrásról nem tudtak. A harmadik tőkeforrást a kockázati tőkések jelentenék, de ezen a szinten szinte teljesen hiányoznak. Három esetben lépett be két kockázati tőkés vállalkozás a hasznosításba, de ezek közül az egyik külföldi volt, a másik vállalkozás pedig azóta már felhagyott az ilyen jellegű tevékenységgel. Érdekeltek volna ez utóbbi társaság tapasztalatai, azonban a vezetői nem akartak erről beszélni. Megpróbáltam ezért egy másik olyan társaságot keresni, amelyik szintén az induló szakaszban lévő társaságokba való befektetéssel foglalkozik. Azonban a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület tagjai között csak egy állami alapot találtam, amely esetlegesen hajlandó befektetni ilyen társaságba is. Ez a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. volt. Tehát elmondható, hogy még a legígéretesebb találmányok feltalálói sem tudnak tőkéhez jutni. Ezt a tapasztalatot támasztja alá Karsai Judit A kockázati tőke lehetőségei a kis- és középvállalatok finanszírozásában1 című cikkében, ahol ennek a jelenségnek az okait is kifejti. Akinek tőkéje van, könnyebben tud többet kevesebb kockázattal keresni, mint találmányok hasznosításával. Pedig ez a támogatási forma a legjobb a társadalomnak, mert egyrészt nem kerül annyiba, mint a közvetlen támogatás (az államnak akkor is vannak költségei, például adókedvezmények, információszolgáltatás formájában, ha közvetlenül nem is ad támogatásokat), másrészt sokkal hatékonyabb, mivel a kockázati tőkések a saját pénzüket kockáztatják. Az idézett felmérés azt mutatta, hogy a kevés kockázati tőkésnek csak elenyésző része - ha egyáltalán van még ilyen - foglalkozik szabadalmak hasznosításával. A tőkehiánnyal összefügg az információhiány. A feltalálók nem tudják, hogy hová fordulhatnak, a kockázati tőkéseknek nem áll rendelkezésükre olyan információforrás, ami olyan adatokat tartalmaz, ami alapján kiválogathatnák az ígéretes találmányokat. A feltalálók így az ismert gyárakhoz fordulnak, ezek pedig a korábban tárgyalt okok miatt elutasítják őket. Az információhiány egy másik megjelenése a hasznosítás körülményeire vonatkozó ismeretek hiánya. A feltalálók nem tudják, hogy az ötletükkel nem fordulhatnak közvetlenül a gyártókhoz, azt sem tudják, hogy mennyire kell azt kidolgozni ahhoz, hogy a gyártók érdemben foglalkozni tudjanak vele. A lehetséges üzleti angyaloknak pedig eszükbe sem jut, hogy találmányok hasznosításával is foglalkozhatnának, ha mégis eszükbejut, nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá. A bizalomhiány leginkább a lehetséges hasznosítók oldaláról mutatkozik meg. (A befektetők hozzáállásáról nincs információ.) Úgy vélik, hogy a szakmájukat ők művelik a legmagasabb fokon. Ha valaki Kelet-Európábóljött, az biztosan nem tud semmi érdemlegeset produkálni. Valószínűleg túl akar járni az eszükön. Ez utóbbi a magyarokról kialakult általános képből adódik. Ezt a vélekedést támasztja alá az a körülmény, hogy a magyar feltalálóknak nincs módjuk prototípust bemutatni, csak elméletben tudják bizonyítani a megoldásuk működését. Még a szakmájukban közmegbecsülésnek örvendő szakemberek is érzik ezt, de nekik legalább megadják a lehetőséget. A bizalomhiány a feltalálók oldalán is megmutatkozik. A hasznosítóknak rengeteg lehetőségük van, hogy „kisem-Karsai Judit: A kockázati tőke lehetőségei a kis- és középvállalatok finanszírozásában. Közgazdasági Szemle, XLIV. évi, 1997. február, p. 165-174.
