Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 1. szám - Dr. Vida Sándor: Térbeli védjegy oltalma az európai és a német jogban
24 Dr. Vida Sándor állnak, amelyek e rendelkezés értelmében áruként vagy szolgáltatásként szolgálhatnak, mindenki által szabadon használhatók és védjegyként nem jegyezhetők be, hacsak az irányelv 3. cikkének 3. bekezdése másként nem rendelkezik (vorbehaltlich) (77. pont). Az EU Bíróságának itt kivonatosan ismertetett ítéletéből egyértelműen következik, hogy az áru formájából álló, háromdimenziós védjegyek lajstromképességének vizsgálata kétlépcsős:- az első lépcsőben azt az előkérdést kell vizsgálni, hogy a bejelentett áruforma abba a szűk tartományba esik-e, amit az irányelv a háromdimenziós védjegy számára biztosít; — a második lépcsőben az általános, minden védjegyfajta vonatkozásában érvényes lajstromozási akadályok fennállását kell vizsgálni. 3. A német joggyakorlat Nem tekinthető véletlennek, hogy a Német Legfelsőbb Bíróság az ismertetett három bejelentési ügyben jogértelmezést kért az EU Bíróságától. A térbeli védjegy oltalmának az 1994. évi német védjegytörvénnyel történt bevezetése óta ugyanis a Német Legfelsőbb Bíróságnak több ízben kellett állást foglalnia az oltalomképesség vonatkozásában,10 11 és akkor még nem is említettük a Német Szabadalmi Bíróság nagyszámú, ilyen tárgyú határozatát.’1 Ugyanakkor az EU Bírósága által a Philips/Remington-ügyben hozott ítéletet követően a Német Szabadalmi Hivatal elutasító határozatai ellen benyújtott megváltoztatási kérelmeket (Beschwerde) számos esetben visszavonták, 12 ami azt jelzi, hogy a bejelentők a kezdeti liberális joggyakorlat szigorodására számítottak. Feltehető, hogy az EU Bíróságának a Philips/Remington-ügyben hozott ítélete ugyancsak hozzájárult, hogy a Német Legfelsőbb Bíróság is elérkezettnek látta az időt, hogy a német joggyakorlat által felvetett problémákat mérlegre tegye, és az EU Bíróságával megmérettesse. Az igazi és a gazdaság szempontjából súlyosabb probléma azonban véleményünk szerint nem a jogszerzés, hanem ajogérvényesítés síkján jelentkezik Németországban is, nevezetesen azokban a perekben, amelyekben a bejegyzett háromdimenziós védjegyek jogosultjai a védjegyjog által számukra biztosított monopolhelyzet gazdasági kiaknázására törekszenek. Az ilyen ügyekben - akárcsak a magyar eljárási jog hasonló szabályai alapján - a bitorlási perben eljáró bíróságot köti a védjegy bejegyzése,13 az alperes nem támaszthat viszontkeresetet (mint például Nagy-Britanniában), amelyben a felperesi védjegy törlését kérhetné,14 és így a bíróság A Német Legfelsőbb Bíróság ilyen tárgyú határozatait ismerteti: Ch. Krüger: Produktformmarken im Verletzungsprozess. In: Festschrift für Erdmann, Köln-Berlin-Bonn-München, 2002, p. 357 11 p A Nemet Szabadalmi Bíróság joggyakorlatáról szóló eves beszámolóiban ezeket M. Grabrucker folyamatosan ismerteti. A 2002. évi beszámolóban (Aus der Rechtsprechung des BPatG im Jahre 2002 - Teil II: Markenrecht, GRUR 2003. p. 469) a bíróság 11 ilyen tárgyú határozatát ismerteti. 12 Grabrucker id. mű p. 472 J. Dembowski: Schutzumfang der Warenformmarken. In: Festschrift ]4 für Erdmann. Köln-Bcrlin-Bonn-München, 2002, p. 251 Vagy a közösségi védjegy esetén- esetleges jobb meggyőződése ellenére is - kénytelen az alperessel szemben elmarasztaló ítéletet hozni, ha ennek egyéb feltételei is fennforognak. Ez esetben a német eljárási jog - akárcsak a magyar - az alperes számára azt az egyetlen védekezési lehetőséget biztosítja, hogy a Német Szabadalmi Hivatal előtt védjegytörlési (érvénytelenítési) eljárást indíthat a háromdimenziós védjegy jogosultja, azaz a bitorlási per felperes védjegye ellen. Viszonylag szerencsés egybeesésnek lehet tekinteni, hogy legalább végső fokon, azaz a Német Legfelsőbb Bíróság előtt a két ügy (bitorlási, illetve törlési ügy) ugyanazon eljáró tanács előtt találkozhat. Erre persze csak több évi pereskedés után kerülhet sor. Példával megvilágítva: a MAG-LITE bitorlási perben a Német Legfelsőbb Bíróság a hatályon kívül helyező ítéletben a Müncheni Fellebbviteli Bíróságot többek között annak vizsgálatára hívta fel, hogy az áru formáját a közönség miként értékeli, nevezetesen, hogy azt az áru származására utaló megjelölésként fogja-e fel.15 Naivitás volna persze azt képzelni, hogy az EU Bíróságának az előzőekben ismertetett két ítéletével most már minden nyitott kérdés megválaszolást nyert. Ezek az ítéletek az alapvető koncepciót fektetik le, bizonyos irányú ítélkezési gyakorlatot pedig láthatólag mellőznek: így például a németjoggyakorlatban mélyen megrögződött „Freihaltebedürfhis”16 (a megjelölés szabadon tartása mindenki számára) feltételt is. Ezért bizonyára helytálló Würtenberger'1 véleménye, amely szerint a Linde- stb. ítélethez fűzött kommentárját azzal zárja, hogy a Német Legfelsőbb Bíróságra még komoly szerep vár: miként hasznosítja az EU Bíróságának tanítását, miként fejleszti tovább a nemzeti (német) joggyakorlatot. Befejezésül álljon itt még a német védjegyjog nagy klasszikusának, Hefermehlnek a megállapítása, aki - persze még a jogharmonizációt megelőzően - úgy vélekedett, hogy „logikátlan volna az árut annak saját maga megjelölésére szolgáló eszköznek tekinteni.”18 Igaz, ezen ma már túl vagyunk, az irányelv alapján az EU valamennyi tagállama (és tagjelöltje) köteles volt a háromdimenziós védjegy oltalmát lehetővé tenni, de hogy ez korántsem problémamentes (a korlátozások ellenére sem), azt, úgy véljük, a fentiek kellőképpen szemléltetik. 4. Kiskapu: a versenyjogi oltalom Az EU Bíróságának megszorító gyakorlatára figyelemmel több német szerző arra utal, hogy olyan esetekben, amikor a védjegyjogi oltalom az ám formájára nem biztosítható, az érdekeltek a versenyjogi oltalommal próbálkoznak.19 15 Ismerteti: Krüger id. tnü Ez a kifejezés - amelynek nincs is az angol vagy francia nyelvben megfelelője - az EU Bírósága ítéletében elő sem fordul annak ellenére, hogy az mind a Német Legfelsőbb Bíróság megkeresésében, mind a három eljárásban érdekelt fél beadványaiban lényeges szempontként szerepel. ! g Würtenberger id. mű „Es wäre widersinnig, die Ware selbst als ihr eigenes Kennzeichnungsmittel anzusehen.” Baumbach-Hefermehl: Warenzeichenrecht, 12. kiadás. München, 1985. § 25 WZG Rn. 3 és 5 19 Például Ch. Rohnke: Schutz der Produktgestaltung durch Formmarken und wettbewerbsrechtlichcr Leistungsschutz. In: Festschrift für Erdmann. Köln-Berlin-Bonn-München, 2002, p. 455; G. Würtenberger: Die Eintragungspraxis des DPMA und die Rechtsprechung des BPatG im Lichte der Rechtsprechung des EuGH. GRUR, 2003, p. 912
