Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 3. szám - Technikatörténet. Longa Péterné: Száz éve született Verő József, a fémtan professzora
44 Longa Pétemc tő, világos, kifogástalan. Éppen ezért a szakszövegben a köznyelvi részben sem szabad feleslegesen idegen kifejezéseket használni: a problémánál jobb a nehézség, akadály, gond; a koncepciónál az előterv, irányelv; garanciánál a jótállás; a vállalat profiljánál termelő tevékenységének köre. Sokszor a magyar szavakat is helytelenül használják a szakszövegekben, talán választékosabbnak találják például az olyanfajta megfogalmazást, hogy valamelyik fém adott szilárdsággal rendelkezik. Holott a rendelkezik ige bizonyos szellemi tevékenységet feltételez, erre pedig csak az ember képes. Nem rendelkezhet például a kutya sem éles szimattal és a fém sem szilárdsággal, ezek a tulajdonságok egyszerűen csak vannak. Ostoba divatnak nevezte a „felé” névutó úton-útfélen való használatát, például jelentettük/szállítottuk valaki felé - ahelyett, hogy az egyszerűbb és jobb - -nak, -nek ragot használták volna. Fontoskodást, nagyképűséget jelez, ha pontos számadatok mellé odabiggyesztjük a „nagyságrendű” jelzőt, például „a vállalat termelési értéke 576 millió forint nagyságrendű” - helyesen: termelésének értéke 576 millió forint. Akár írásos, akár szóban elmondandó szöveget fogalmazunk, az alapelv, a cél azonos: a szövegnek, a mondatoknak egyértelműeknek, félreérthetetleneknek, csak a szerző kívánta módon értelmezhetőknek, más szóval pontosan fogalmazottaknak kell lenniük. Szükséges, hogy az olvasó vagy hallgató a mondatok értelmét külön fáradság nélkül kihámozhassa, azoknak tehát könnyen érthetőeknek, egyszerű szerkezetüeknek, világosaknak kell lenniük. Az is kívánatos, hogy a mondatok szerkezete lehetőleg kevéssé különbözzék az élőbeszéd mondatainak szerkezetétől. A sokféle kívánság könnyen teljesíthetőnek látszik amíg írni nem kezdünk; könnyebb bölcs szabályokat megállapítani, mint műszaki természetű gondolatokat kifogástalanul szavakba foglalni. Verő professzor gyakorlati tanácsot ad a szerzőknek: ha pontot tettünk írásunk végére, tegyük el a fiókunkba és egy-két hét múlva vegyük elő ismét és olvassuk át; ha elő akarjuk adni, akkor hangosan is. Biztos, hogy sok hibát, rosszul hangzó, nehezen" érthető mondatot fogunk találni. Ha ezeket kijavítjuk, sokat nyer vele a szerző — és az olvasó vagy hallgató is. Verő professzornak sokféle tevékenységéről beszéltünk már; hosszú szakmai múltjának, széles érdeklődési körének summája lehetne az az 1975-ben írt cikke, amelynek tárgya: életkörülményeink jelene és jövője. A felelős, tudós ember fejti ki benne aggodalmait az egész emberiség akkori helyzetét és kilátásait illetően. Bár ez az írás közel 30 éves, nem vesztette el aktualitását. A XX. század végi helyzetképet a következőképpen vázolta fel: A Föld lakossága egyre gyorsabban növekszik, minden fontosabb nyersanyagot egyre nagyobb mennyiségben fogyasztunk. Ezzel párhuzamosan rohamosan nő az energiatermelés és egyre több kárt teszünk természeti környezetünkben. A jövő problémái közül az élelmezés látszik a legnehezebbnek. 1974-ben 4 milliárd ember élt a Földön; 60 év múlva 15 milliárd emberrel lehet számolni. Egy ember élelme 0,4 hektár megművelt területen terem meg. Az emberiség 20%-a krónikusan éhezik, 60%-a egyoldalúan táplálkozik. Az emberiség egyharmad része fogyasztja el az élelmiszerkészlet kétharmadát. Minden évben több millió ember születik csak azért, hogy éhen haljon. Ugyanakkor a mezőgazdasági művelés alatt álló földterület nagysága nem nő, sőt lassan csökken, részben szikesedés, karsztosodás, részben a lakótelepek, ipari és közlekedési létesítmények építése miatt. Ha a termelőterület nem növelhető, a másik lehetőség a mezőgazdaság fejlesztése lenne, a terméseredmények növelése, ez azonban éppen a szegény országokban nem lehetséges pénzhiány miatt. További globális probléma az erdők kivágása, a légkör összetételének változása, a szén-dioxid mennyiségének növekedése. Az élelmezés mellett a Föld meg nem újuló anyagkészletének fogyása a másik nagy gond. Többféle prognózis készült, amelyek nagyságrendi eltéréseket nem mutatnak: körülbelül száz évre elegendő króm, vas és kőszén áll rendelkezésre, ennél rövidebb idő alatt várható a réz-, higany-, cink-, ón-, ólomérckészletek, valamint a kőolaj- és földgázforrások kimerülése. Nagyon fontos lenne a fémekkel való szigorú takarékoskodás, ebből a célból a fémek hasznos tulajdonságait, főleg azok terhelhetőségét az elérhető legmagasabb szintre kell fokozni, a szerkezeteket minél pontosabban méretezni, és azokat felesleges súlytöbblet nélkül gyártani. Itt Verő professzor egy nagyon fontos gondolatot fejt ki: voltaképpen nem helyes szemlélet, hogy egy ország technikai fejlettségét az egy főre eső acél- vagy alumíniumfelhasználással fejezzük ki; az ország technikai színvonaláról többet mondana az olyan mérőszám, hogy ott hány kilogramm acél és egyéb anyag felhasználásával létesítenek egy adott teljesítményű erőművet vagy meghatározott méretű hidat. Némi tartalékot kínál a fémkészleteket illetően a technika fejlődése: remélhetőleg a jövőben olyan technológiákat sikerül kifejleszteni, amelyekkel az elhasználódott fémtermékeket hatékonyabban tudjuk regenerálni, illetve amelyekkel a fémben szegényebb érceket gazdaságosan tudjuk feldolgozni. Azonban a fentiek nem csökkentik, inkább növelik az energiafelhasználást. A jövőben várható megnövekvő energiaszükséglet fedezése csak az atomerőmüvektől várható - bármennyire is idegenkednek az emberek annak veszélyeitől. Verő professzor borúlátóan zárja le fejtegetését; a következő nemzedékek sorsa oly mértékben aggasztotta, hogy a már emlitett családi feljegyzéseit is azzal a gondolattal fejezi be: „Nem tudom, hogy az unokáimra mi vár, nem tudok hinni az optimista prognózisoknak egyetlen szempontból sem. ... A jólétben élők mindent el fognak követni, hogy életszínvonaluk fennmaradhasson, ha ugyan az éhező nagyobb tömeg bele nem köp a levesükbe.” Munkatársai szigorú, igényes, de korrekt, segítőkész főnökükként emlékeznek rá. Publikációit hosszasan, nagy gonddal csiszolta, és amíg romló látása engedte, a rajzokat is maga készítette könyveihez. Tudatosan, pontosan osztotta be idejét, minden szabad percet kihasznált. Ha egy konferencián előadást kellett tartania, már jó előre megírta mondandóját és apró cédulákon állandóan magánál hordta, elővette, javítgatta, tanulta. Stílusára természetesen gondosan ügyelt, megvalósította már idézett tanácsát: előadásai a hosszas felkészülés után spontánnak, néha szinte rögtönzöttnek tűntek; megragadta és ébren tartotta hallgatói figyelmét. Szeretettel foglalkozott tanítványaival, gondot fordított arra, hogy ne váljanak szakbarbárokká, hanem széles látókörű, művelt emberek legyenek. Volt, hogy „műveltségi
