Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)

2004 / 3. szám - Technikatörténet. Longa Péterné: Száz éve született Verő József, a fémtan professzora

42 Longa Petemé lag nagyon ellenállóak, és a molibdén segíti a passzív álla­pot fenntartását. A Krupp-művek 1912-es szabadalma tág határok között változó összetételű, martenzites, illetve ausztenites acélokra vonatkozik. Ugyanebben az időben más német, illetve francia vállalatoknál születtek krómot és nikkelt tartalmazó saválló acélokra vonatkozó szabadal­mak. Ezek érthető okokból - önvédelemből, a szabadalom­ba foglaltak jogosulatlan felhasználásának megakadályo­zása miatt — a védelmet élvező ötvözetek összetételét igen tág határok között jelölték meg. Amikor több ország is megvásárolta licencia alakjában a Krupp-müvek gyártási és felhasználási tapasztalatait, Angliában kifejlesztették az azóta is leginkább használatos 18/8-as (18% krómot és 8% nikkelt tartalmazó) acélt. A vegyipar által használt hegesz­tett szerkezetekben jelentkező problémák adtak újabb fel­adatot a kutatóknak: az interkrisztallin korróziónak ellenál­ló acélfajták kifejlesztését; ezt a titánnal, vanádiummal és földfémekkel ötvözött acélfajtákkal sikerült megoldani. Gazdaságossági okokból volt szükség a drága nikkel he­lyettesítésére más ausztenitképző elemekkel, főként man­gánnal és nitrogénnel. A saválló acélok kifejlesztésének, majd egyre újabb kívánalmak szerinti tökéletesítésének tör­ténete a cáfolata annak az elterjedt hiedelemnek, hogy az alapkutatás csak hosszabb idő múlva hozhat gazdasági eredményt. Verő professzor nagyon korán, már a hatvanas évek ele­jén felismerte az acél folyamatos öntésének jelentőségét, tehát akkor, amikor ez a technológia a fejlett iparú orszá­gokban is új volt. A folyamatos öntésnek óriási a jelentősé­ge gazdasági szempontból, de a gyártmányok egyenletes jó minősége miatt is nagyon előnyös. A hagyományos gyártá­si eljárásokhoz viszonyítva jóval alacsonyabb a beruházási igénye, az energia- és munkaerő-szükséglete. A könnyűfé­mek, elsősorban az alumínium feldolgozásánál már előze­tesen bevált eljárás lényege, hogy a folyékony olvadékot olyan kokillába öntik, amely rövid és mindkét végén nyi­tott. Az öntés azáltal válik folyamatossá, hogy a fenéklapon álló tuskót olyan ütemben süllyesztik lefelé, amilyen ütem­ben a hűtés hatására a kristályosodása végbemehet. Az acélipar számára a folyamatos öntés részleteit az alumíni­um öntésétől eltérően kellett kidolgozni. Ennek egyik oka az acél jóval magasabb olvadáspontja, ezért a hőelvonás­nak sokkal intenzívebbnek kell lennie. A másik ok, hogy az acél nagy adagokban készül; csak úgy lehet kellően kis ke­resztmetszetű tuskóvá önteni, ha az öntés sebessége nagy, és esetleg több szálat öntenek egyszerre. További különb­ség a kristályosodás során, hogy az acéltuskóból jóval na­gyobb hőmennyiséget kell elvonni, emellett az acélok rosszabbul vezetik a hőt a könnyűfémeknél. Míg az alumí­niumnál az alsó, kristályosodási frontfelület megközelítő­leg vízszintes sík, a folyamatosan öntött acéltuskó folyé­kony része nagyon mély, több méter is lehet, emiatt a kristá­lyosodás frontfelülete, egyben az olvadék határfelülete majdnem párhuzamos a tuskó külső felületével, tehát majd­nem függőleges helyzetű. Verő professzor cikksorozatában matematikai formulákkal írta le az acél megszilárdulásának törvényszerűségeit a folyamatos öntés során, és részletesen bemutatta a szilárd ötvözet szerkezetének kialakulását, az azt befolyásoló tényezőket és az ennek alapján megválasz­tandó technológiai paramétereket. Ma is aktuális kérdéssel foglalkozik Verő professzor egy, a hetvenes évek elején készült cikkében: szerkezeti anyagaink jövőjének előrejelzésével. „Hidat vagy más te­herviselő szerkezetet jóval kevesebb anyag felhasználásá­val tudunk felépíteni, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt” - kezdi fejtegetését; azonban egyre nagyobb mennyiségű és egyre változatosabb minőségű, egyre magasabb igényeket kielégítő szerkezeti anyagokra van és lesz szükség. A há­rom legfontosabb szerkezeti anyag: a cement, a műanyagok és a fémek; ezek összes mennyiségének közel felét alkotják a fémek, ezeken belül pedig több mint 90% a vasötvözetek aránya. Tehát a vaskorszak, amelyben 2000 év óta élünk, még korántsem ért véget. Belátható időn belül a vasötvöze­teket nem fogják jelentős mértékben helyettesíteni a könnyűfémek vagy a műanyagok - ennek mértékét az ENSZ prognózisai mindössze 5%-ra becsülik. Ennek fő­ként gazdasági oka van. Például egy acélrúddal azonos fo­lyáshatárú alumíniumötvözetből készült szerkezeti elem közel kétszer (1,95-ször), a magnézium ötvözetéből készült pedig közel háromszor (2,85-ször) többe kerül. Még ha az acél szerkezeti elemeket különleges korrózióvédelemmel látjuk el, akkor is 1,25:1,95 az előállítási költségek aránya az azonos célnak megfelelő alumíniumhoz viszonyítva. A különlegesen nagy terhelhetőségű, magas hőmérsékleten is nagy szilárdságú és szívós anyagok aránya hosszú távon legfeljebb 15-16%-ra becsülhető; ide tartoznak a nagy se­bességű repülőgépek, rakéták, gázturbinák anyagai. Az ezeknek a kívánalmaknak megfelelő acélok összetételének kutatása költséges lesz, de ez a költség hosszabb távon megtérül például egy gázturbina jobb hatásfokában. A tömegacéloknál a fejlődés fő iránya a káros alkotóré­szek, gázok, nemfémes zárványok mennyiségének csök­kentése, azaz tisztább anyag létrehozása, amelynek össze­tétele egyenletesebb, dúsulásoktól mentes lesz. A makrosz­kópos dúsulás csökkentésének módja az egyszerre kristá­lyosodó acél tömegének csökkentése, erre szolgálnak az olyan költséges, de eredményes eljárások, mint az elektrosalakos vagy elektronsugaras átolvasztás; az előbbi eljárással a mikroszkópos dúsulás, a mechanikai tulajdon­ságok anizotrópiája is csökkenthető. A szerkezeti anyagok különleges csoportját képezik a nagyszilárdságú betétekkel erősített anyagok, az álötvözetek. A lágy, szívós fémek ter­helhetőségét olyan módon fokozzuk, hogy az alapanyagban, a mátrixban nagyszilárdságú „betéteket” helyezünk el. A be­tét lehet nagyszilárdságú fémből, például volfrámból készült drót vagy kristálysörte, de lehet nem fémtermészetű, például korund, grafit, üvegszál is. A betét olyan anyag is lehet, amely a mátrix fémmel hagyományos módon, összeolvass­­tással nem is ötvözhető. Hasonló szerkezeti anyagok nemfé­mes mátrixszal is készülhetnek; régóta ismert a vasbeton, újabbak a műanyag mátrixú, szálbetétes szerkezeti anyagok. A kohászat évszázadok óta a legnagyobb környezet­szennyezést okozó iparágak közé tartozik. Verő professzor ebből a szempontból is foglalkozott szakterületével. A vas­kohászat a világ egész fémtermelésének 95%-át szolgáltat­ja, ez 1970-ben, tanulmányának megírásakor kereken 600 millió tonna acél volt, 2002-re ez az érték 900 millió tonná­ra emelkedett. A magas hőmérsékleten lejátszódó metallur­giai folyamatok sok hőenergiát kívánnak, a feldolgozó mű­veletek, a hengerlés, kovácsolás pedig mechanikai energiát

Next

/
Thumbnails
Contents