Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 3. szám - Technikatörténet. Longa Péterné: Száz éve született Verő József, a fémtan professzora
Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 109. évfolyam 3. szám 2004. június TECHNIKATÖRTÉNET LONGA PÉTERNÉ* Száz éve született Verő József, a fémtan professzora (1904-1985) Verő József neve a széles nyilvánosság előtt kevéssé ismert, de a miskolci egyetemen végzett kohómérnökök nemzedékei nagy tisztelettel és szeretettel emlékeznek rá - és ez e helyen nem közhelyes megállapítás. A jelen írás szerzője is büszke arra, hogy utolsó tanítási évében, az 1965— 1966-os tanévben még tanítványa lehetett. Magas, nyúlánk alakja, nyugodt, megfontolt előadói stílusa, szabatos mondatai szimpátiát keltettek a professzor, és érdeklődést tárgya iránt. Nem tartozott a rettegett, „vérengző” egyetemi oktatók közé, jóindulattal tekintett a hallgatókra a nehéz vizsgákon is, vastag szemüvege mögül; nem azt firtatta, mennyire hiányos a tudásuk, hanem igyekezett mindenkiből a maximumot kihozni. Türelemmel és bölcsességgel látta el ismereteinek továbbadását is, mint minden más feladatát. Nagyon fontos alapozó tárgyat tanított, amelyet régebben metallográfiának neveztek, ő találta ki ennek a szónak a magyar megfelelőjét, a fémtant. Magyarországon ő teremtette meg az anyagszerkezettan és a korszerű anyagvizsgálat alapjait, ebből nőtt ki azután a fémfizika. Nemcsak a kohászatban, hanem más, a fémekkel akár marginálisan foglalkozó iparágban vagy tudományterületen sem akad olyan szakember, aki - különösen nagy, összefoglaló — munkáit ne ismerné, ne használná nap mint nap. Kutatásainak kiemelkedő gyakorlati jelentősége van. A klasszikus, eredetileg leíró jellegű metallográfia fokozatosan fizikai-kémiai alapokon nyugvó fémtanná fejlődött, és a kohászati tudományok segédeszközéből a gyártástechnológiák alapjául szolgáló tudomány vált. Verő professzor szinte valamennyi kohászati technológiát feldolgozta, rendszerezte és fémtani alapokra helyezte. A vas- és fémöntészet anyagszerkezeti problémáitól, a korróziós kér* A szerző ezúton szeretne köszönetét mondani dr. Verő Balázsnak munkájához nyújtott értékes segítségéért. désektől a korszerű acél típusok fejlesztéséig mindig az elmélet és gyakorlat összhangjára törekedett. Nagy érdeme, hogy kutatásai és oktatómunkája révén iskolát teremtett. Számos esetben konkrét üzemi problémákat oldott meg. Tudományos munkássága publikációinak nagy számát tekintve is tiszteletet keltő: 140 önálló tanulmányt, szakcikket és 13 szakkönyvet jelentetett meg. Ezek alapjában véve négy témakörbe illeszthetők: a fémek és ötvözetek egyensúlyának tanába, a fémek és ötvözetek tulajdonságainak, a vasalapú ötvözetek felépítésének, szerkezetének és tulajdonságainak ismeretanyagába, végül a vizsgálati módszerek témakörébe. Életútját két kiadatlan munkájából követhetjük nyomon: az egyik, a személyes jellegű, a „Családi feljegyzések” címet viseli, a másikban tudományos munkáját értékeli. „Vagyontalan, sőt szegény szülők fia vagyok, a házasságomba az oklevelemen kívül semmit sem vittem” — írja. Apja szegedi kékfestősegéd volt, aki az akkor szokásos, szakmai tapasztalatot gyűjtő vándorútjáról hazatérve telepedett le Sopronban. Anyja a ma Burgenlandhoz tartozó Rusztról, szőlőművelő kisbirtokos családból származott. Az első világháború alatt, férje távolétében öt kiskorú gyermekét a hadisegélyből kellett ellátnia. A két háború között sem fordult jobbra a család sorsa: „...a legnagyobb nyomor éveiben a gimnázium öt-hat osztályátjártam ki... 1917-ben vagy ' 18-ban a karácsonyi szünet után nem is mehettem el az iskolába, nem volt cipő a lábamra” - írja. Tulajdonképpen véletlenül, a szegénység okán lett vaskohász. Eredetileg a kémia vonzotta, a budapesti műszaki egyetemre és egyben a nevezetes Eötvös Kollégiumba jelentkezett a soproni bencés gimnáziumban kiváló eredménnyel letett érettségi után. Fel is vették mindkét helyre, de a kollégium által előírt felszerelést a család nem tudta előteremteni. Némi töprengés után a határidő utolsó napján bevitte felvételi kérelmét a soproni főiskola dékáni hivatalába, ahol fel is vették fémkohásznak, lévén ez a szakma a kémikusokéhoz a legközelebb álló. Az ezután történteket a visszaemlékezés nem részletezi, csak annyit tudunk meg, hogy „...a második év után, megdühödve az ásványtan vizsgámon történteken, átmentem vaskohász szakra, hogy elkerüljem az ásványtan szigorlatot. így jutottam vaskohómémöki oklevélhez 1926 őszén”. A kitűnő diploma mellé tanársegédi megbízást is kapott a vaskohászattan tanszékre. 1927 októberétől ősz-
