Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 3. szám - Válogatás a szerzői jogi szakértő testület szakvéleményeiből
26 Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből nálási joggal rendelkezni jogosult személy felhatalmazást nem ad, vagy ha a felhasználó jogosultságának határait túllépve - a művet szélesebb körben, nagyobb példányszámban stb. - használja fel. Jogosulatlan megváltoztatás az építészeti alkotás vagy a műszaki létesítmény tervének a szerző hozzájárulása nélkül történő olyan megváltoztatása is, amely a külső megjelenést, a rendeltetésszerű használatot vagy az üzemeltetést befolyásolja.” Ebből a szabályozásból két — a képtelenség határát súroló vagy azt el is érő - következtetés származott: az egyik az, hogy a vagyoni jogok bármilyen megsértése (hisz a jogosulatlan felhasználás szükségképpen ezzel járt) egyúttal a 10. § szerinti személyhez fűződő jog megsértését is jelentette, a másik pedig az, hogy a műnek a szerző hozzájárulása nélküli bármely megváltoztatása megvalósította elvileg e személyhez fűződő jog megsértését. Az új Szjt. alapvető változást hozott mind a személyhez fűződő jogok és a vagyoni jogok viszonya (lásd a következő 4. pontot), mind pedig a mű integritása jogának az érvényesülési köre (lásd a lenti 5. pontot) tekintetében. 4. Az új Szjt. - az egyéb változtatások mellett - befejezte szerzői jogi szabályozásunknak a piacgazdaság és a plurális demokrácia igényeihez való hozzáigazítását is. Ez magában foglalta azt is, hogy az új törvény végleg szakított bizonyos szabályozási elemekkel, amelyeket a korábbi Szjt., az általában megfelelő és a nemzetközi normákkal is összhangban álló volta ellenére, átvett a szovjet típusú szerzői jogi elvekből. Az egyik ilyen elem volt - a többek között a régi Szjt. 10. §-ában tükröződő - az a dogmatikus és zavaros monista felfogás, amely valamilyen misztikus egységként fogta fel a vagyoni és személyhez fűződő jogokat (s ennek következtében egyrészt összemosta a két alapvetően eltérő gyökerű és természetű jogot, másrészt - ehhez kapcsolódóan - nemcsak a személyhez fűződő jogokat, hanem a vagyoni jogokat is teljesen elidegeníthetetlennek tételezte). Az új Szjt.-ben ebben a tekintetben véghezvitt alapvető változtatásokra a miniszteri indokolás is felhívja a figyelmet. Az eljáró tanács az indokolásnak a következő részeit látja különösen kiemelésre érdemesnek: „Gyakorlatilag minden lényeges szempont az eddigi merev monista rendszer meghaladása...mellett szólt. Ezt egyaránt indokolta a hazai gazdasági viszonyok megváltozása, a technikai fejlődés, az európai jogharmonizáció, valamint a nemzetközi egyezményekben és a külföldi szerzői jogi törvényekben kirajzolódó tendencia. A törvény abból indul ki, hogy valamely elméleti konstrukciónak a szabályozás rugalmatlanságát eredményező erőltetésénél fontosabb a hazai kultúra javát szolgáló érdekegyensúly megteremtése... A magyar szerzői jog hagyományosan dualista szemléletű volt... egy egész évszázadon át, a »szocializmus« időszaka előtt. Ezt tükrözték az 1861-es Ideiglenes Törvénykezési Szabályok, az 1884. évi és az 1924. évi szerzői jogi törvény rendelkezései, valamint Balás P. Elemér reformjavaslatai is az 1930-as és 1940-es években. Fordulatot ebben az 1969-ben elfogadott Szjt. hozott; az akkor jellemző szerzőijogi felfogás »ideológiai« megalapozásából sajátos monista rendszer alakult ki. E megközelítést is túlzóan és dogmatikus módon érvényesítették... A BUE a dualista felfogást követi... Az Európai Közösségben a szerzői jog területén megalkotott irányelvek dualista elemeket tartalmaznak... Kontinensünkön a nemzeti törvényhozások is egyre inkább a piacgazdasági viszonyokhoz és a technikai fejlődés eredményeihez jobban, rugalmasabban igazodó felfogás - vagyis a dualista rendszer — felé fordítják a szerzői jog fejlődését... Az előzőekben ismertetett megfontolásokra figyelemmel a törvény meghaladja a monista felfogásnak a korábbi jogban tükröződő - dogmatikus és idejétmúlt - változatát...E gyakorlatias jogalkotási lépések a szerzők érdekeit éppúgy szolgálják, mint ahogy megfelelnek a hazai kulturális ipar szükségleteinek.” (Az új Szjt. 9. §-ához fűzött miniszteri indokolás.) Ennek megfelelően az új Szjt. 9. §-a a személyhez fűződő és a vagyoni jogokat nem egységes, egymástól elválaszthatatlan egységként határozza meg (tehát nem monista felfogást követ), hanem jogok összességeként, amelyek egymástól elválhatnak (tehát alapjában dualista a szabályozás) [lásd a § (1) bekezdését]. Ezt az is megerősíti, hogy a törvény egyrészt megerősíti a személyhez fűződő jogok átruházhatatlanságának az e jogok jellegénél fogva indokolt elvét, másrészt azonban elveti a vagyoni jogok átruházhatatlanságának a dogmáját; azokat az esetek egy jelentős részében átruházhatóvá teszi [lásd a § (2)—(6) bekezdését], 5. Az új Szjt. 13. §-a így rendelkezik:, A szerző személyhez fűződő jogát sérti müvének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes.” A §-hoz fűzött miniszteri indokolás a következőképpen írja le a módosítás indokait és lényegét: „Korábbi jogunk a mű bármiféle - jogosulatlan - megváltoztatását a szerző személyhez fűződő jogainak megsértéseként írta le. Ez a mű integritásának túlzott, életszerűden védelmét eredményezte, ami ráadásul még mások alkotói, előadóművészi szabadságának aránytalan és ésszerűtlen korlátozásaként is hatott. A törvény ezért visszatér a BUE 6bis cikkében található, több évtizeden keresztül bevált és a technikai fejlődéshez is rugalmasan alkalmazkodó szabályhoz. Ennek megfelelően csak a mű eltorzítását, illetve megcsonkítását, valamint más olyan megváltoztatását vagy megcsorbítását minősíti jogsértésnek, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes.” 6. Hozzá kell azonban ehhez tenni, hogy a régi Szjt. életszerűden szabályozását némileg enyhítette annak 30. §-a, amely így szólt: „Ha a szerző a mű felhasználásához hozzájárult, a felhasználáshoz elengedhetetlen vagy nyilvánvalóan szükséges, a mű lényegét nem érintő változtatásokat köteles végrehajtani; ha e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy nem tud eleget tenni, a felhasználó a változtatásokat hozzájárulás nélkül is végrehajthatja.” Ugyanez a rendelkezés nem volt teljes fedésben a mű integritásához fűződő joggal - másról szólt: nem a szerzőnek a változtatásokkal szembeni fellépésre vonatkozó jogáról, hanem az arra vonatkozó kötelezettségének a terjedelméről, hogy maga végezzen el bizonyos változtatásokat (amely kötelezettségének a megsértése esetén maga a felhasználó végezhette el azokat). Erre a rendelkezésre építve azonban a bírói gyakorlat kialakította azt, a régi Szjt. súlyos belső ellenmondásait helyes irányban feloldó elvet, hogy csak a mű lényegét érintő változtatások tekinthetők jogsértőnek.
