Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 2. szám - Dr. Vida Sándor: Az „átlagos fogyasztó” az európai és a német védjegyjogban
Az „átlagos fogyasztó" az európai és a német védjegyjogban 59 Schweizer ezért a Német Legfelsőbb Bíróság gyakorlatát védelmezi, amely a védjegyjogi, illetve versenyjogi megtévesztés elbírálása alkalmával gyakorta támaszkodik fogyasztói megkérdezés eredményeire. De még tovább is megy: nézete szerint ez a technika az összetévesztési ügyekre is kiterjeszthető. Ha ugyanis az átlagos (tájékozott, értelmes, figyelmes) fogyasztók jelentős része az adott szituációban feltételezi, hogy az alperesi védjegy azonos a felperesi védjeggyel, és ezáltal úgy véli, hogy ugyanarról a megjelölésről van szó, vagyis hogy a kétféle védjeggyel megjelölt áruk vagy szolgáltatások ugyanattól a vállalattól származnak, akkor az empirikus eszközökkel való bizonyítás ugyancsak célszerű lehet. Utal az EU Bíróságának a Gut Springenheide-ügyben21 hozott ítéletének ilyen tárgyú megállapítására, amely szerint „ha a nemzeti bíróság számára e kérdés eldöntése különösen nehéznek ígérkezik ... saját jogának előírásaitól függően szakvéleményt szerezhet be vagy fogyasztói megkérdezést rendelhet el...” Ezt a nézetet az EU Bírósága a LIFTING-ügyben hozott ítéletében22 megismételte. Meglepőnek tartjuk, hogy a polemikus hangvételű és alapos tanulmány nem tesz említést az EU Bírósága hivatkozott ítéletének sorrendben ezt megelőző megállapításáról, amely szerint „minthogy nincs egységes közösségi szabály (a fogyasztói megkérdezésre - a szerző megjegyzése) a nemzeti bíróság feladata, hogy ha az ilyen megkérdezést szükségesnek tartja, saját nemzeti joga alapján megállapítsa, hogy egy reklámállítás a fogyasztók hány százalékát vezeti félre (ítélet, 36. pont). Egyébként az EU Bíróságának, amikor jogértelmező ítéletet23 hoz olyan eljárásjogi kérdésben, amelyben a tagállamok joga nem egységes, nem feladata, hogy állást foglaljon. Egyébként is az irányelv csak az anyagi jogot egységesíti, nem pedig a védjegyügyi eljárásjogot. Ezért Schweizer egyébként meggyőző érveléséhez, amellyel a mintegy negyvenéves német bírói gyakorlat védelmében kiáll — amelyet egyébként szemmel látható nemzeti büszkeséggel világviszonylatban is élenjárónak (weltweit am weitesten fortgeschritten) nevez - a szerző azzal csatlakozik, hogy örvendetes módon a magyar bíróság is több esetben is figyelembe vette már a fogyasztóivélemény-kutatás eredményét mind versenyjogi24, mind védjegyjogi25 ügyekben. Ezért nézetünk szerint az EU-csatlakozást követően sincs akadálya annak, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatal, valamint a bíróságok - olyan esetben, amikor ez indokolt - mérlegeljék vagy akár elrendeljék a fogyasztói megkérdezés (népszerűén: közvélemény kutatás) eredményével való tényfeltárást. Hiszen - mint szinte valamennyi országban - nálunk is az a helyzet, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatal elbírálója vagy a határozatot hozó bíró olyan szakmai ismeretekkel rendelkezik, amelyek jóval meghaladják az átlagos fogyasztó ismereteit, és ezért egyikük sem tekinthető „átlagos fogyasztó”-nak. Ezenfelül pedig - az ügy tényállásának ismeretében - nem is olyan spontánul reagál, mint a fogyasztó a vásárláskor vagy váratlan megkérdezése alkalmával. Persze akárcsak Németországban, (az USA-ban, Nagy- Britanniában, Franciaországban stb.) a fogyasztói megkérdezés idő- és költségigényessége miatt erre a jövőben is az ügyek kis hányadában kerül majd csak sor. Alighanem azonban éppen az ilyen ügyek lesznek a gazdasági szempontból legfontosabbak, legalábbis az ügyfelek nézete szerint, akik az ezzel kapcsolatos költségeket vállalják. 21 Idézve már a 8. lábjegyzetnél 22 C-220/98 Estéé Lauder v. Lancaster. GRUR Int., 2000, p. 354 (ítélet, 32. 23 Pont) Más szerzők (Boytha, Király) ezt az intézményt szó szerinti fordításban „előzetes döntés”-ként (preliminary ruling) említik (pl. Az Európai Közösség kereskedelmi joga, szerk: Király Miklós, Budapest, 2003) 24 LEGO, BH 1995 (7) 394; PICK, Legfelsőbb Bíróság Pf. IV 25 648/1999, ism. Vula Sándor. A Pick szalámi csomagolásának utánzása. Külgazdaság, Jogi melléklet. 2003, 4. szám, p. 49 25 R6 v. f/6, BH 1999 (4)169
