Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 2. szám - Tanulmányok. Dr. Gonda Imre: A közösségi és a tagállami védjegyjog kapcsolata az Európai Unióban
40 Dr. Gonda Imre megtévesztésére, akkor a későbbi védjegy kizárt az oltalomból. Az összetéveszthetőséget is minden esetben a védjegyhez kapcsolódó árujegyzékben szereplő áruk és szolgáltatások vonatkozásában kell vizsgálni. A fogyasztó megtévesztésének a veszélye az árujegyzékből kiindulva megállapított, ún. releváns fogyasztói kör tekintetében kell, hogy fennálljon. Az összetéveszthetőség veszélyét a releváns fogyasztói körnek az érintett árura vagy szolgáltatásra vonatkozó általános ismeretanyagából kiindulva kell értelmezni. A gyakorlatban előfordulhat, hogy az összetéveszthetőség vizsgálatánál egy feltétlen lajstromozást gátló ok - a megkülönböztető képesség fennállása, illetve annak erőssége — előkérdésként jelentkezik. A magyar védjegyjogi gyakorlatban is találkozhatunk olyan védjegyekkel, amelyek ugyan bírnak az oltalom megszerzéséhez szükséges megkülönböztető képességgel, de annak mértéke a tényleges forgalomban csekély. Az ilyen védjegyeket nevezi a német vagy az angol szaknyelv ún. gyenge megkülönböztető képességű védjegyeknek. Ez utóbbiak hátránya, hogy egyes tagállamokban nehéz fellépni a későbbi hasonló védjegyekkel szemben, ha az ütközést kizárólag a gyenge megkülönböztető képességgel bíró elem azonossága vagy hasonlósága alapozza meg. Ezt az esetkört kivánja szemléltetni az osztrák T-ONE/ONE- jogeset20, amelyben ugyan két nemzeti úton lajstromozott védjegyről van szó, azonban az ellentartott védjegy több tagállamban is oltalom alatt áll. A támadott védjegy a későbbi elsőbbségű ONE védjegy, míg a korábbi elsőbbségű, ellentartott védjegy a T-ONE. Mindkét védjegy árujegyzéke azonos, a Nizzai Megállapodás21 szerinti 9., a 38. és 42. osztályba sorolt árukra és szolgáltatásokra terjed ki, továbbá mindkettő stilizált betűs, ábrás védjegy, azonban az alkalmazott betűtípusok önállóan nem bírnak megkülönböztető képességgel. Nyilvánvalóan megállapítható a ONE szóelemek vizuális, fonetikai, tartalmi azonossága. Az eltérő elem az ellentartott védjegy szókezdő T betűje, ami azonban a vizuális benyomás tekintetében elhanyagolható distinkciót valósít meg, míg hangzásbeli, illetve jelentésbeli szempontból szintén nem biztosít megfelelő elhatárolást a későbbi védjegytől. A fentiek alapján megállapítható, hogy a védjegyek összbenyomása alapján fennáll az összetéveszthetőség veszélye. Azonban az osztrák Legfelsőbb Bíróság hivatkozott döntése ellentétes a fenti érveléssel, és a végzésében kimondja, hogy az összetéveszthetőség veszélye nem áll fenn. Az összetéveszthetőséget a közösségi gyakorlatnak megfelelően az összbenyomás alapján kell megállapítani, amit az eset összes körülményének figyelembevételével kell megvizsgálni. Az osztrák - és a közösségi gyakorlat szerint is - minél erősebb egy védjegynek a megkülönböztető képessége, annál kisebb fokú hasonlóság is megalapozhatja az összetéveszthetőség veszélyét. Mindezt alátámasztja a közismert védjegy fokozott védelme. Ha ezt a né- * 2 20 Az ítélet száma: Oberster Gerichtshof, Uhrteil v. 12.2.2001-4 Ob 2] 325/00, Austria A védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, 1957. június 15-én kötött, Stockholmban 1967. július 14-én és Genfben 1977. május 13-án felülvizsgált és Genfben 1979. szeptember 28-án módosított Nizzai Megállapodás. zetet elfogadjuk, akkor az ellenkező állítást is igaznak kell tekintenünk, azaz ha csak csekély mértékben bír megkülönböztető képességgel egy védjegy, akkor egészen nagyfokú hasonlóság sem alapozza meg az összetéveszthetőség veszélyét. Jelen ügyben a korábbi védjegy jogosultja a Deutsche Telekom, aki több országban jelen levő és kiterjedt marketingtevékenysége során előszeretettel használja T-összetételben különböző lajstromozott védjegyeit. Ebből következően a védjegyben a megkülönböztető képességgel bíró elem a T-betű. A ONE szóelem csupán csekély megkülönböztető képességgel bír. Jelentését tekintve a ONE szóelemet még a német nyelvterületen jellemző átlagos nyelvtudással bíró fogyasztó is az egy, vagy asszociatív alapon az „első” tartalommal párosítaná. Az osztrák Legfelsőbb Bíróság szerint a fentiek alapján megállapítható, hogy az átlagfogyasztó a két védjegyet látva nem feltételezi, hogy az adott szolgáltatás azonos szolgáltatótól származhat. Felmerül a kérdés, hogy milyen döntés született volna egy olyan állam eljáró fóruma előtt, ahol nem értelmezik az erős, illetve a gyenge megkülönböztető képességgel bíró védjegyek kategóriáját, illetve ahol a korábbi védjegyjogosultja nincs olyan intenzitással jelen piacon, mint a német nyelvterületen. 3.2.2. A közösségivédjegy-bíróság, a közösségivédjegyoltalom megsértésének következményei A Rendelet 91. cikkének (1) bekezdése szerint minden tagállamnak fel kell állítania a saját területén ún. közösségivédjegy-bíróságokat, amelyeknek a hatáskörét a 92. cikk határozza meg:- közösségi védjeggyel kapcsolatos minden bitorlási per, illetve annak kísérlete,- nemleges megállapítási per,- a Rendelet 9. cikkének (3) bekezdésben említett cselekmények,- közösségi védjeggyel kapcsolatos bitorlási per, a közösségi védjegy törlése, használatának megállapítására irányuló viszontkereset. A közösségivédjegy-bíróság - a Rendelet 97. cikke szerint - a Rendelet normáit alkalmazva köteles eljárni, azonban olyan kérdésekben, amit a Rendelet nem szabályoz, a fórum helye szerinti tagállam jogszabályait kell alkalmaz^ nia, beleértve annak nemzetközi magánjogát is. A Rendelet egy tagállamoktól független közösségi oltalmat hozott létre anélkül, hogy az abból fakadó jogok érvényesítésére nemzeti jog felett álló vitarendezési fórumrendszert alkotott volna. Az a paradox helyzet alakult ki, hogy amíg a közösségi védjegy-oltalmának földrajzi hatálya túlnyúlik a tagállam területén, addig a közösségi védj egy-b íróságok javarészt az érintett nemzeti jogot alkalmazva járnak el, ami a klasszikus iparjogvédelem territoriális elvéből indul ki. Problémákat vet fel ez a helyzet a közösségi védjegy bitorlása esetén, mivel az ilyen bitorlási ügyek egyre inkább tagállami határokon túlnyúló jelenséggé válnak. Ezzel szemben a bitorlási perben eljáró közösségivédjegy-bíróság a tagállami jogot alkalmazva egyáltalán nem, vagy csak kis hatékonysággal tud olyan kérdésekben dönteni, mint például a több tagállamban megvalósuló bitorlással okozott