Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 2. szám - Tanulmányok. Dr. Gonda Imre: A közösségi és a tagállami védjegyjog kapcsolata az Európai Unióban
A közösségi és a tagállami védjegyjog kapcsolata az Európai Unióban 33 közösségi védjegy bitorlása miatt indult eljárásban az alperes későbbi azonos vagy hasonló védjegye tekintetében belenyugvásra hivatkozik. Visszakanyarodva az autonómia elvéhez, eltérő megoldást tartalmaz a közösségi földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 2081/92/EK rendelet, amely az autonómia elvét abszolút értelemben valósítja meg. A 2081/92/EK rendelet szerint lajstromozott földrajzi árujelző oltalmát kizárólag a rendelet határozza meg, és bár nem kifejezetten, de gyakorlatilag kizárja a nemzeti oltalom párhuzamos létét. Fentiek alapján megállapítható, hogy a közösségivédjegy-oltalom csak korlátozott autonómiát valósít meg, mert több kérdésben támaszkodik a tagállamok nemzeti jogának szabályozására. Mindez, hasonlóan az egységesség elvének korlátáinál elmondottakhoz, szoros összefüggésben áll a koegzisztencia elvével. 2.3. Koegzisztencia A koegzisztencia elve talán a közösségivédjegy-oltalom legérdekesebb és legjellemzőbb elve. Azon a megfontoláson alapszik, hogy a közösségi oltalmat a nemzeti oltalom fenntartása, mintegy annak kiegészítéseként kívánták létrehozni. A jelenlegi állapot szerint egymás mellett párhuzamosan funkcionál a közösségi és a tagállami oltalmi rendszer. Amennyiben valaki egy megjelölésre valamely uniós tagállamban védjegyoltalmat szeretne szerezni, akkor három lehetőség áll rendelkezésére. Az első az érintett tagállam központi iparjogvédelmi hivatalánál közvetlenül benyújtott bejelentés útján nemzeti védjegyoltalmat, második az ún. Madridi rendszerben9 nemzetközi védjegybejelentés útján, az érintett tagállamot megjelölve, harmadik lehetőség közösségi úton a Rendelet előírásainak megfelelően benyújtott közösségivédjegy-bejelentés útján oltalmat szerezni. A közösségi oltalom kialakításakor komoly kihívást jelentett a törvényhozók számára annak a kérdésnek a megválaszolása, hogyan lehet a korábbi nemzeti jogok és a későbbi közösségi védjegyek közötti ütközéseket feloldani. A védjegy, különösen oltalmi ideje miatt, kilóg a többi iparjogvédelmi oltalmi forma közül, hiszen elméletileg végtelen hosszú ideig is fenn lehet tartani az oltalmát. Ennek megfelelően a potenciális ütközések más védjegyekkel vagy árujelzőkkel és az ebből fakadó jogviták száma nagyságrendileg nagyobb, mint bármely más oltalmi forma esetében. A vitarendezésben komoly szerepet kap a védjegyek elsőbbségének az intézménye, amelynek alkalmazásával sok ütközést megnyugtató módon rendezni lehet. Az elsőbbség szerepe ezért kiemelt és egyben eltérő is, mint például a szabadalmak vagy a használati minták esetében, ahol rendszerint a közzétételt követően egységesen újdonságrontó lesz a korábbi bejelentés a későbbiekre nézve. Ezzel szemben a védjegyeknél, az eltérő funkció miatt, az újdonság nem releváns kritérium a viták rendezésében, és könnyen elképzelhető, hogy ugyanazon védjegynek két országban eltérő személy a jogosultja. Visszakanyarodva a közösségivédjegy-oltalomhoz, adott volt tizenöt tagállam a nemzeti szinten lajstromozott A védjegyek nemzetközi lajstromozására 1891. április 14-én kötött Madridi Megállapodás vagy a Madridi Megállapodáshoz kapcsolódó 1989. évi Jegyzőkönyv szerint tett védjegybejelentés alapján. védjegyeivel. A közösségi oltalom kidolgozására irányuló munkálatok kezdetétől fogva a Bizottság határozott álláspontja az volt, hogy a közösségi védjegy nem fogja felváltani a nemzeti oltalmat. A lehetséges ütközések száma így nyilvánvalóan magas volt, amellett, hogy az elsőbbség egyértelműen a tagállami úton oltalom alatt álló védjegyek oldalán jelentkezett volna. Ezért ha a klasszikus modell szerint szerették volna létrehozni a közösségi oltalmat, akkor a kezdetektől fogva halálra lett volna ítélve a rendszer, hiszen a közösségi bejelentések zömét a nemzeti jogok alapján el lehetett volna utasítani. A probléma megoldására több sajátos intézményt alakítót tak ki a jogalkotók. A megoldás abból indul ki, hogy a nemzeti jogok alapján fel lehet lépni a közösségi oltalommal szemben. A koegzisztencia tehát a rendszerek párhuzamos léte mellett azt is jelenti, hogy a nemzeti jogok egyenértékűek a közösségivel, hiszen lehetőség van arra, hogy a korábbi nemzeti jog jogosultja felszólaljon a közösségivédjegy-bejelentéssel szemben, a lajstromozást követően korábbi jogára hivatkozva kérje a közösségi védjegy törlését stb. A felszólalási rendszer alkalmazása is a probléma megoldása felé tett lépés, hiszen teljesíthetetlen feladat elé állította volna az OHIM-ot egy hivatalból végzett vizsgálati rendszer, ahol az összes korábbi tagállami jogra hivatalból kellett volna vizsgálatot végeznie. Speciális intézmény a Rendelet 34. cikkében szabályozott szenioritás - a korábbi azonos nemzeti védjegy elsőbbségének az igénylése, valamint a Rendelet 108. cikke szerinti konverzió, amelyekről a 4. részben lesz bővebben szó. Összefoglalva, a koegzisztencia elve különösen az alábbi pontokon érvényesül a Rendeletben:- a korábbi nemzeti jogok mint viszonylagos kizáró okok elismerése,10- a korábbi nemzeti jog alapján megtiltható a közösségi védjegy használata az érintett tagállam tekintetében,11- a korábbi azonos nemzeti védjegy elsőbbségének igénylése a közösségi védjegynél (szenioritás),12- bitorlási perben viszontkeresetben lehet kérni - a korábbi nemzeti jogra hivatkozva - a későbbi közösségi védjegy törlését,13- azonos közösségi védjegy és azonos nemzeti védjegy alapján különböző tagállamok bíróságai előtt indult eljárások kizárása.14 3. A közösségi védjegy kapcsolata a tagállami védjegyjoggal 3.1. Az OHIM előtt zajló védjegyeljárások Az OHIM előtt zajló eljárásokat alapvetően két nagy csoportba lehet sorolni. Az elsőbe a közösségi védjegy lajstromozására irányuló, valamint az ahhoz szorosan kacsolódó egyéb eljárások tartoznak, a másodikba pedig minden olyan eljárás, amely a közösségi védjegy lajstromozását követően folytatható le. Ilyen például a közösségi véd!!* Rendelet 8. cikke Rendelet 106. cikke l_ Rendelet 34. cikke 4 Rendelet 96. cikke Rendelet 105. cikke
