Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2003 (108. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 6. szám - Technikatörténet. Reményi Péter: Perpetuum mobile – a technika fejlődésének egyik tévútja
70 Reményi Péter Ezt a szabályt azonban nem mindig sikerül betartani. Még napjainkban, 2002 márciusában is engedélyeztek ilyen szabadalmat 6 362 718 lajstromszámmal, „mozgó alkatrész nélküli elektromágneses generátor” címmel (13. ábra). Ez olyan generátor, amelynek „a működtetéséhez nincs szükség külső energiaforrásra”. Az elindításához még szükség van egy elemre, de azután is lead teljesítményt, miután az elemet lekapcsolták róla. A szabadalmi leírás kiemeli, hogy a találmány azért nem tekinthető örökmozgónak, mert meg fog állni amikor a mágnes lemágneseződik. Arról azonban elfelejt szólni, hogy ez a lemágneseződés nem lehet a generátor kimenő teljesítményének a forrása. A szabadalmi hivatal a reklamációk és a negatív sajtóvisszhang miatt újravizsgálta az ügyet. 2002 augusztusában a hivatal bejelentette, hogy az elbírálók tréningen fognak részt venni, hogy fejlesszék tudásukat és szakismereteiket, amit a továbbiakban rendszeresen ellenőrizni fognak. Nem lehet az összes szabadalmi elbíráló Einstein, de azért fel kellene ismerniük, ha az energiamegmaradás törvénye nem teljesül. Már csak azért is, mert rendszerint a feltalálók külön felhívják a figyelmet a nyert többletenergiára. Örökmozgóra először 1635-ben adtak szabadalmat Angliában, de az elbíráló mentségére legyen mondva, hogy akkoriban még nem tudhatott a termodinamika főtételeiről, mivel még nem fedezték fel őket. De még a működő modellek is megtréfálhatják a szabadalmi hivatal műszaki képzettségű elbírálóit és másokat is. Például elég nehéz pontosan megmérni az elektromos teljesítményt, ha az áram és a feszültség nincs fázisban egymással. Az is nyitott kérdés, hogy egy nem pontosan ismert elv szerint működő örökmozgónak mennyi ideig kell működnie, hogy a szabadalmi hivatal elismerje, hogy örökmozgó - örökké vagy elég 20 év, de ebben az esetben éppen akkor kapná meg a feltaláló a szabadalmat, amikor az oltalmi idő lejár (14. ábra). Az említett rádiumóra esetében évtizedekre lett volna szükség hogy rájöjjenek, hogy nem fog a végtelenségig működni. Az örökmozgó megvalósításának álma alighanem örökké álom marad. Nem sikerült energiát termelni a semmiből, mert az energia összes mennyisége nem változik. De ez nem kell, hogy kedvét szegje a feltalálóknak. Olyan berendezés létét nem tagadja törvény, amely valamilyen anyag tömege változásának a rovására termel energiát. A fizikusok számításai szerint például egy mai, tipikus méretű erőmű kapacitásával rendelkező fúziós erőmű üzemeltetéséhez naponta csak kb. 1 kg deutériumra lenne szükség. (A deutérium a természetes vizekben szinte korlátlanul áll rendelkezésre.) Ha pedig sikerülne egy antianyag-lelőhelyet találni, akkor elég volna évente 2 tonna belőle az emberiség energiaigényének a fedezéséhez. Csak nehogy megint felfedezzen valaki egy újabb főtételt, amely ilyen gépek létezését tagadja... Ennek az örökmozgónak a tesztelése az örökkévalóságig fog tartani. Irodalom Perpetual motion pioneers <http://www.lhup.edu/~dsimanek/museum/ peoplc/pcoplc.htm> Egely György: Tiltott találmányok. Kométás, Budapest, 1992 Radnai Gyula: Látszólagos örökmozgók. Természet Világa, 1997, január Graham P. Collins: There’s no stopping them. Scientific American, 2002, október Graham P. Collins: Selling the free lunch. Scientific American, 2002, november Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete a kezdetektől 1990-ig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 Wolfgang Bürger: Perpetua mobilia - Sic dürfen nicht funktionieren, aber warum? Technische Rundschau, 90. kötet, 19. szám A. Daul: Das pcrpctuum-mobile. Hartlebens Verlag, Wien, 1900 Zolelnik Sándor: Lchozzuk-c a Napot a Földre? Természettudományi Közlöny, 134. kötet, 6. szám
