Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002 (107. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 3. szám - Európai jogi figyelő. Dr. Palágyi Tivadar: Az újdonság megítélése az Európai Szabadalmi Hivatal joggyakorlatában
Az újdonság megítélése az Európai Szabadalmi Hivatal joggyakorlatában 41 érvényes különösen a nemzeti használatiminta-törvényekben. A VI C-IV, 7.1. pontja szerint az újdonságvizsgálatnál minden egyes anterioritással külön kell összehasonlítást végezni, vagyis nem megengedett a technika állásának különböző részeit összekötni egymással. Dokumentumokat csak a feltalálói tevékenység vizsgálatakor szabad kombinálni. A VI C-IV, 7.2. pontja megállapítja, hogy egy irat újdonságrontó egy olyan igényelt tárgyra nézve, amely közvetlenül és egyértelműen származtatható ebből az iratból, ideértve olyan vonásokat is, amelyek nincsenek ugyan az iratban kimondottan megnevezve, de azokat a szakember a tartalomba belefoglaltnak tekintheti. így például egy elasztikus anyag használatára nézve újdonságrontó egy olyan irat, amely a gumi használatát ismerteti olyan körülmények között, ahol egyértelműen annak a rugalmas tulajdonságait használják ki, még akkor is, ha ez nincs konkrétan kinyilvánítva. Itt fontos a korlátozás az iratból közvetlenül és egyértelműen származtatható tárgyra. Egy információ akkor minősül a nyilvánosság számára hozzáférhetőnek, ha a nyilvánosságnak akár egyetlen tagja is hozzájuthatott és megérthette. Itt mellékes, hogy a nyilvánosság tagja valóban tudomást szerzett-e az információról, mert az a mérvadó, hogy a hozzáférés lehetősége fennállott-e. Ezt a nyilvános gyakorlatbavételre vonatkozó T 84/83 sz. ítélet is megállapította, amelyet egy új típusú, széles látókörű tükörre vonatkozó találmánnyal kapcsolatban hozott az egyik Fellebbezési Tanács. Ez a tükör bemutatási célból legalább hat hónapon át fel volt szerelve egy motorkerékpárra. A tanács szerint ez korábbi nyilvános gyakorlatbavételt képezett, mert a járművet országutak parkolóhelyein bárki megtekinthette. A T 557/94 sz. ítélet megállapítja, hogy egy irat azáltal nem válik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, ha a nyilvánosság egy tagjához van intézve és bedobják egy postaládába; csak a címzettnek való kikézbesítése által válik az irat a nyilvánosság számára hozzáférhetővé. Ténykérdések esetén az ESZH-nak a számára hozzáférhető bizonyító anyag alapján kell eldöntenie, hogy minden valószínűség szerint mi történt, vagyis melyik lehetőség a legvalószínűbb. Ha egy irat egy könyvtárban egy meghatározott napon mindenki számára hozzáférhető volt, aki azt meg akarta tekinteni, ez elég annak megállapításához, hogy az irat ezen a napon a nyilvánosság számára hozzáférhetővé vált. Jogilag nincs szükség arra, hogy a nyilvánosság egy tagja egy lajstrom útján vagy bármilyen egyéb módon tudomást szerezhessen arról, hogy az irat ezen a napon hozzáférhető volt, vagy hogy a nyilvánosság egy tagja ezen a napon valóban betekintett az iratba. A T 300/86 sz. ítélet viszont azt állapítja meg, hogy egy korlátozott személyi kör számára hozzáférhető információ nem minősül nyilvánosan hozzáférhetőnek, ha a személyeket legalább hallgatólag megállapított vagy a körülményekből adódó titoktartási kötelezettség köti. A T 381/87 sz. ítélet szerint ez az alapelv az 54. cikkely (2) bekezdésében megnevezett minden egyes kinyilvánítási módra érvényes, függetlenül attól, hogy a nyilvánosságra hozatali eszköz egy irat, egy előadás vagy valamilyen dolog volt. A T 953/90 sz. ítélet szerint a nyilvánosság felöleli mind a szakembereket, mind a nem szakembereket. A 877/90 sz. ítélet szerint azonban, ha egy információt szóban tesznek hozzáférhetővé nem szakértő személyek számára, akik azt sem értékelni, sem szakembereknek továbbadni nem képesek, az információ nem minősül nyilvánosan hozzáférhetőnek. A T 405/94 sz. ítélet szerint egy bizonyítatlan nyilvánosságra hozatali időpontú irat, amellyel kapcsolatban nem lehet megállapítani, hogy tartalma mikor vált hozzáférhetővé, nem tartozik a technika állásához. A T 482/89 (OJ 1992, 646) sz. ítélet szerint egyetlen tárgy eladása elegendő ahhoz, hogy a tárgyat az 54. szakasz (2) bekezdésének megfelelően a köz számára hozzáférhetővé tegye, feltéve, hogy a vevőt nem köti titoktartási kötelezettség. A VI C-IV, 5.2. pontja megállapítja, hogy ha egy szóbeli közlésről, például egy nyilvános előadásról a bejelentés benyújtását követően jelenik meg írásbeli dokumentum, azt újdonságrontónak kell tekinteni, hacsak a bejelentő nem bizonyítja, hogy a dokumentum tartalma nem valósághűen adja vissza az előadást. A T 877/90 sz. ítélet abban a kérdésben döntött, hogy egy szóbeli közlés a köz számára hozzáférhetőnek tekintendő-e, ha a közlés időpontjában a köz tagjai a közlés tartalmáról tudomást szerezhettek, és ha az így szerzett tudás felhasználásának nem volt titkossági akadálya. A közlés alapját képező összejövetel nem volt nyitott bárki számára, mert csak bizonyos személyeket hívtak meg, azonban a meghívottaktól nem kértek titoktartási nyilatkozatot. Ezért az összejövetelen elhangzottak a köz számára szabadon hozzáférhetők voltak. Egy szakember előtt történő szóbeli közlés nyilvánosnak minősül, ha a szakember azt meg tudja érteni és továbbítani is tudja a köz más szakemberei számára. Ezért ilyen vonatkozásban a „köz” szó az 54. szakasz (2) bekezdésében ugyanolyan jelentésű, mint a 83. szakaszban a „szakember” kifejezés, de míg az 54. szakasz (2) bekezdésének esetében egy közlésnek a köz számára hozzáférhetővé tétele passzív hozzáférhetőséget jelent, a 83. szakasz elegendő mértékű kinyilvánítást kíván ahhoz, hogy egy szakember a találmányt ténylegesen meg tudja valósítani. A tanács megállapította, hogy a tanúknak a felszólalási osztály előtti alapos meghallgatásáról készített jegyzőkönyvekben foglaltak megfontolása és a benyújtott további bizonyítékok alapján el kell fogadni a Felszólalási Osztálynak azt a véleményét, hogy kétségek állnak fenn a szóban forgó közlés tényleges tartalmát illetően. Ezért nem valószínű, hogy a kérdéses összejövetel után több, mint 12 évvel a tényeket világosabban lehet értékelni, mint ahogyan ezt a Felszólalási Osztály tette. Az összejövetelről készített és benyújtott írásbeli anyagot, vagyis a tanúk által az összejövetelen készített kézírásos jegyzeteket a Felszólalási Osztály helyesen értékelte, és ilyen körülmények között helyesen is döntött, amikor megállapította, hogy a kérdéses összejövetelen elhangzott szóbeli közléseket az 54. szakasz (2) bekezdése értelmében nem lehet a technika állásához tartozónak tekinteni. A VID-V, 3.1.3.2. pontja alapelvként szögezi le, hogy a nyilvánosság számára nem minősül hozzáférhetőnek az olyan információ, amellyel kapcsolatban kimondottan vagy hallgatólag titoktartásban állapodtak meg, vagy a titoktartás az eset körülményeiből „hit és becsület” alapján következik.
