Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002 (107. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 3. szám - Gyenge Anikó: Zeneművek átdolgozása a szerzői jogban
22 Gyenge Anikó mánk szempontjából azok a filmzenék bírnak jelentőséggel, amelyeket az eredeti szerző, vagy a film zeneszerzője mint átdolgozásokat illesztett a művébe. A Fantasia című Disney-film zenéje Stravinsky Sacre du Printemps című balettzenéjéhez képest jelentős rövidítéseket, hangszerelésbeli egyszerűsítéseket tartalmaz, mégsem hordoz magán olyan fokú eredetiséget, ami miatt önálló, új műnek lehetne tekinteni. Más a helyzet például a Napfény íze című Szabó István-film zenéjével, ahol a zeneszerző meghangszerelve és mollos karakterét módosítva, sőt, beszédes hangnemét is megváltoztatva szimfonikus zenekarra dolgozta át Schubert f-moll négykezes Fantáziáját. (A filmzene egyik legszebb pillanatában a fantáziából nő ki a Marseillaise dallama.) Az eredeti művön végzett módosítás-sorozat olyan nagyfokú, hogy bár felismerhető az eredeti (tehát nem teljesen független a filmzene attól), az új mű mégis olyan egyéni-eredeti gondolattal teli, hogy átdolgozásnak, és ezzel együtt önálló szerzői műnek is tekintendő. A hangszerelést Gyertyánfy Péter nem tekinti lényegi változtatásnak, amelynek eredményeképpen a mű átdolgozás lenne, csupán kivételként ismeri el a hangszerelés egyéni-eredeti jellegét. Elismerve, hogy állítása a jog szempontjából kétségtelenül helytálló, azzal egészíteném ki, hogy a hangszereléseket funkcióik szerint osztályozva általános jelleggel azt is meg lehet állapítani, hogy melyek átdolgozások, és melyek csupán mechanikus átírások. Az eddig említett példák alapján érzékelhető tendencia azt mutatja, hogy a csökkentő, hangszereket elvevő, rövidítő jellegű módosítások nem, a bővítések, hangszerelések42 inkább sorolhatók a szerzői jog átdolgozások körébe. Érthető módon, hiszen az elvétel, az egyszerűsítés általában mechanikus jellegű tevékenység, ezzel szemben a mű „dúsítása” gyakrabban igényel egyéni képességeket, gondolatokat. Modernizálás A régi zenei mozgalom kibontakozása egyre inkább ráébreszti a zenészeket, hogy ma már szinte fizikai lehetetlenség eredeti formájukban előadni a darabokat. A hangszerkópiákon, kéziratokból, eredeti helyszíneken való játék „eredetisége” nem tud igazán hiteles lenni, hiszen nem eredetiek az előadók és a közönség sem. Ennek ellenére folyton megújuló hullámokban tesznek kísérletet az előadók a régi zenék mai körülményekre adaptálásával, modernizálásával. Különösen nagy kényszert jelentenek a financiális okok: nincs elég régi hangszer, elég lemezidő, vagy a darabnak is elvesztek részei. Ilyenkor persze sérül az eredetiség ideája: létrejön egy olyan előadás, amilyen még soha nem hangzott el, viszont rendszerint nem nyúlnak a darab „lényegéhez” sem, tartalmi, formai szempontból nem változtatják meg: nincs szó átdolgozásról. Nóta bene: nem átdolgozás a kottakép modernizálásával történő új kiadás készítése (ami egyébként a régizenei kottakiadás alapja) sem, hiszen ez is jórészt előre rögzített szabályok alkalmazásával járó mechanikus cselekmény. Schönberg Bach orgonaműveinek meghangszerelésekor azt akarta elérni, hogy azok a „mai zenei felfogásnak” Gyertyánfi Péter: A zenei átdolgozások egyes szerzői jogi kérdéseiről; Magyar Jog, 1980. 6. sz. 539-543. o. feleljenek meg, áttetszőek legyenek az átláthatóság kedvéért.45 A Musikalisches Opfer fúgájának hangszerelése olyan mélyen viseli magán a századforduló és Schönberg zeneszerzői jellegzetességeit, hogy bár Bach minden egyes hangját megtartja és nem is tesz hozzá, tevékenysége mégis egyéni-eredeti jellegű: átdolgozás. Annak bizonyításául, hogy nem a nagy zeneszerző iránti tisztelet mondatja velünk, hogy a fúga hangszerelése átdolgozás, álljon itt még egy példa. Mahler karmesteri tapasztalataiból és a közönség ízlésének ismeretéből kiindulva Beethoven és Schumann-szimfóniákat is „kijavított”. Egyes helyeken a vonósok eredetileg megkívánt kettőzését megszüntetve, másutt éppen előírva, szünetjeleket átírva, staccato-jeleket beillesztve „átszínezte” a partitúrákat. A változtatásoknak azonban ugyanúgy oka volt Mahler érzékeny hallása, mint a kor általános zenei ízlése. Az eredeti darabokat viszont nem alakította át olyan mértékben, hogy azokon a leghalványabban is Mahler hatása, egyéni-eredeti alkotótevékenysége lenne felismerhető, amelynek alapján a műveket átdolgozásoknak kellene tartanunk. Retus A szerzői jog a művek védelmét nem köti bejelentéshez, aminek az a hátrányos következménye, hogy a védelem keletkezésének időpontja nem mindig állapítható meg pontosan. Általánosságban leszögezhető, hogy ha a születő mű egyes részei önállóan is megállják a helyüket (tehát világosan elkülönülnek a mű többi részétől, és magukban is egyéni-eredeti jellegűek), akkor a részeket külön-külön, tehát akár eltérő időpontoktól kezdődően is megilletheti a védelem. A komponisták gyakran módosítanak a darab írása közben eredeti terveiken. Mégis valószínű, hogy Bartók Szólószonátájának végleges formáját, amelyben a zeneszerző az eredetileg negyedhangos szakaszt végül Yehudi Menuhin kérésére játszhatóbbá téve, félhangos játékmódot írt elő, a negyedhangos lejegyzést végül alternatívaként megőrizve, a megoldás eredetiségére, különlegességére figyelemmel sem tekintette (a szerzői joghoz hasonlóan) átdolgozásnak, hiszen az egész műhöz képest olyan csekély terjedelmű a módosítás, hogy nem lehet másodlagos műnek (átdolgozásnak), hanem csupán egy mű más verziójának tekinteni a félhangos változatot. (Ez utóbbit a zenetudomány mégis - az alkotási folyamatban bekövetkezett - átdolgozásként kezeli.) A mű definitiv verziójának (és így a szerzői jogi védelem keletkezésének) meghatározása más szerzők esetében még bonyolultabb. Különösen a késő romantikusok (Bruckner, Verdi, Mahler), és a 20. század néhány jelentős komponistája (közülük is elsősorban talán Alban Berg vagy Richard Strauss) voltak hajlamosak évtizedekig írni, évekre félretenni, majd újra elővenni, sőt több változatban is bemutatni egyes műveiket. Nem feltételezhetjük, hogy ennek a folytonos újraírási láznak a bevezetőben említett szerzői jogi szabályozás lett volna az oka, inkább az eredménnyel való elégedetlenségre vezethető vissza. Fia absztrakt módon - vagyis figyelmen kívül hagyva a kor jogszabályi hátterét - vizsgáljuk a kérdést, megint arra 43 Levél Stiedry-nek 1930. 07. 31-én. Schünberg-levelek; Zeneműkiadó, 1978.
