Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002 (107. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 2. szám - Dr. Békés Gergely: A magáncélú másolás néhány kérdése – szomszédos jogi szemmel
A magáncélú másolás néhány kérdése - szomszédos jogi szemmel 39 lítói is részesülnek. E szabályt 1994- ben törvényi szinten is megerősítette a jogalkotó, amikor a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) 50/J §-ában így fogalmazott: A rádió- és televízió-szervezetek műsorában sugárzott, a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz közvetítők műsorába belefoglalt, valamint a kép- vagy hanghordozón forgalomba hozott művek szerzőit, előadóművészi teljesítmények előadóművészeit, továbbá hangfelvételek előállítóit műveik, előadóművészi teljesítményeik, illetve hangfelvételeik magáncélú másolására tekintettel díjazás illeti meg. A hatályos Szjt. 20. §-a ezt a szöveget már változtatás nélkül vette át. A magáncélú másolásra tekintettel fizetett díjat a gyakorlatban több módon lehetett volna bevezetni. Lehetőség volt arra, hogy a díjat az üres hang- és képhordozókhoz kapcsolják, de - elvileg - annak sem lett volna akadálya, hogy a többszörözést megvalósító eszközökhöz fűzzék a dijat (ahogyan a reprográfiai díjnál az most történik).2 A jogalkotó a magáncélú másolásra tekintettel bevezetett díj fizetésére Magyarországon az üres hang- és képhordozók első belföldi forgalomba hozóját kötelezte. A nyilvánvaló piaci logika eredményeként azonban a kép- és hanghordozók forgalomba hozói díjfizetési kötelezettségüket természetesen áthárítják a magáncélú másolás tényleges megvalósítójára, így végső soron valóban átalány jellegű, a teljes felhasználási körre terített kompenzálásról van szó, amelynek címzettje a gyakorlatban az a személy (szervezet), aki (amely) a tényleges felhasználást (többszörözést) végzi. A megfizetendő díj átalánydíjnak tekintendő azért is, mivel azt a ténylegesen megvalósuló felhasználástól függetlenül kell megfizetni, így tehát például abban az esetben is, ha a többszörözés során szerzői jogilag nem - vagy már nem - védett műveket, illetve teljesítményeket rögzítenek. A díjfizetés ugyanakkor nem sérti a szabad felhasználás ingyenességének elvét,3 mivel a díjfizetés kötelezettje jogilag nem a végső felhasználó, hanem a magáncélú másolás elterjedésére közvetlenül visszavezethetően komoly üzleti haszonra szert tevő első forgalomba hozó, illetve gyártó.4 Meg kell jegyezni, hogy a hatályos jog ismer olyan, a szerzői jogon kívüli általános kulturális díjfizetési kötelezettséget, amelynek alapján a hang- és képrögzítő eszközök után is kell járulékot fizetni. [A Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény 1 % kulturális járulékkal terheli az egyes hang-, illetve képrögzítő eszközöket, mely járulékot a gyártó (importáló) köteles megfizetni.] Az Alkotmánybíróság az érintett szabály látszólagos ellentmondásával került szembe, amikor egy indítványozó a Vhr. 14/A § alkotmányellenességének megállapítását kérte arra hivatkozva, hogy a Vhr-ben megállapított díj ellentétben áll a régi Szjt. 16. §-ával, mely szerint a szabad felhasználás díjtalan. Az Alkotmánybíróság érdemben végül nem foglalkozott a kérelemmel, mert annak benyújtását követően az 1994. évi VII. törvény a Vhr. érintett szakaszait azok törvényi szintre emelésével hatályon kívül helyezte. A jogszabályi változás miatt a beadvány tárgytalanná vált, így az Alkotmánybíróság az eljárást megszüntette (240/B/1993. AB végzés). A bíróságok a régi Szjt. 1994-es módosítását megelőzően többször foglalkoztak olyan üggyel, melyben az üreskazetta-díjak jogi természetét kellett vizsgálnia az ítélkezésnek. A BH 1992. 756. kiemeli, hogy a jogszabály a felhasználás lehetőségére tekintettel állapítja meg az üres kazetták utáni díjfizetési kötelezettséget, a felhasználás lehetősége azonban nem azonos magával a felhasználással. Az egy évvel később született BH 1993. 158. pedig kimondja, hogy az üres kép- és hanghordozók forgalomba hozatala önmagában nem minősül szerzői jogi értelemben felhasználásnak, így pusztán a díjak meg nem fizetése sem minősül szerzői jogi jogsértésnek. A jogosultak technikai eszközökkel - hatásos műszaki intézkedésekkel - a magáncélú másolást egészen a közelmúltig gyakorlatilag nem akadályozták annak ellenére sem, hogy a másolás mértéke folyamatosan növekedett, a másolatok minősége pedig állandóan javult. Korlátot egyedül a másolásra alkalmas eszközök korlátozott kompatibilitása jelentett, amely behatárolta, hogy egyes hordozókról milyen módon, és milyen minőségben hozhatók létre másolatok. Az elmúlt években azonban a szórakoztató elektronikai gyártók egyre inkább olyan eszközöket hoztak forgalomba, melyek nagyon sokféle hanghordozó típusról nagyon sokféle más hanghordozó típusra tették lehetővé másolatok készítését, illetve az elkészült másolatok formátumának konvertálását. A technikai fejlődést kihasználva tehát a forgalmi ár töredékéért olyan másolatokat lehetett jogkövető módon készíteni engedély és díjfizetés nélkül, melyek nem, vagy alig különböznek minőségükben az eredetitől. 2. Magáncélú másolás az interneten A magáncélú másolás új dimenzióit nyitotta meg az 1990- es években egyre inkább elterjedt internet és az MP3 formátumú fájlok. Az interneten működtetett egyes tartalomszolgáltatások megnövelték azon hangfelvételek számát, amelyről az internetet használók könnyen, gyorsan, jó minőségben készíthetnek magáncélú másolatot. Ilyen jól ismert - és az amerikai bíróság által szolgáltatásának felfüggesztésére kényszerített - szolgáltatás volt a Napster, de tucatnyi ehhez hasonló rendszer működik ma is a világhálón.* 1 5 Az MP3 különlegessége pedig „mindösszesen” annyi, hogy nem igényel külön speciális hanghordozót, mivel jól működő adattömörítési elvének köszönhetően gyakorlatilag minden digitális adatrögzítésre alkalmas eszközön tárolható ebben a formátumban hangfelvétel, ideértve az egyszerű floppy lemezeket és más háttértárolókat is. Ez azt jelenti, hogy aki ilyen formátumban kíván hangfelvételt magáncélra másolni, az egyrészt az egyébként is használt számítástechnikai eszközein túl nem feltétlenül vásárol külön hanghordozót, másrészt jelentősen megnehezedik a jogosultak helyzete abból a szempontból, hogy mely digitális hordozókat lehet (kell) jellemzően művek és szomszédos jogi teljesítmények magáncélú másolására használt eszközöknek tekinteni.6 A digitális adattömörítő eljárások az egyes védett művek, teljesítmények többszörözésének időigényét töredékére csökkentették. A magnókazetta elterjedésekor a másolatokat kizárólag valós idejű módon lehetett elkészíteni (tehát a másolás azonos volt a tényleges lejátszási idővel), majd a később bevezetett gyorsmásoló eljárásokkal ez a tartam körülbelül felére, harmadára csökkent, bár kétségtelen, hogy az ily módon elkészített másolatok minősége némileg romlott. A ma ismert tömörítési eljárásokat felhasználva egy teljes zenei album összesen 30-40 MB tárhelyet foglal el a számítógép merevlemezén,7 * melyet egy 5 Ilyen például az Aimster, a Morpheus, a Gnutella, az OpenNap, a Lime Wire. 6 Az ARTISJUS először a 2000. évben hatályos üreskazetta-díjakat megállapító jogdíjközleményében hirdetett ki díjakat az MP3 típusú lejátszók által használt kártyákra. 7 Figyelembe véve a CD-lemezek 650 MB-os kapacitását, egy CD-lemezre közel 15 albumnyi hangfelvétel írható fel.
