Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 4. szám - Válogatás a szerzői jogi szakértő testület szakvéleményeiből
Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből 37 Az egyetemes kötelezettség közismerten magában foglalja a jogosultnak azt a lehetőségét, hogy teljes követelését érvényesítse az egyetemlegesen felelősek bármelyikével szemben, de azt is, hogy többükkel vagy mindegyikükkel szemben egyszerre fellépjen. Ennek megfelelően elvileg minden egyetemlegesen kötelezett egyedül is köteles helytállni a teljes kötelezettségért; ám ha bármelyikük teljesít, a többiek kötelezettsége is megszűnik (más kérdés, hogy esetleg a teljesítő kötelezettnek keletkezhet követelése az egyetemlegesen kötelezettek egymás közötti belső viszonyában). Az egyetemes kötelezettségnek ebből a fogalmából a vizsgált esetben a következők vonhatók le: Ha az eredeti rádió-, illetve televízió-szervezet megfelelő szerzői jogi engedélyt kapott az Szjt. 26. §-a (3) bekezdése szerinti sugárzásra, a kábeltelevíziós szervezetnek nyilvánvalóan nincs semmilyen kötelezettsége. Az ARTISJUS-ra vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy ha például a hozzá hasonló szerzői jogkezelő szervezetek között (például az ilyen szervezeteket tömörítő CISAC-on belül) kötött megállapodás alapján a kódolt műholdas adás eredetének a helyén működő közös jogkezelő szervezet jogosítja az adást, s az a szervezet rendezi aztán a többi jogkezelő szervezet részéről esetleg felmerülő igényeket, az ARTISJUS nem léphet fel újabb díjigénnyel az eredeti rádió- illetve televízió-szervezettel való megállapodás alapján dekódoló és a műsort a közönség számára foghatóvá tevő kábeltelevíziós szervezettel szemben. Felléphet viszont az ARTISJUS akár az eredeti rádió-, illetve televízió-szervezettel, akár pedig a műsort Magyarországon dekódoló és a közönség számára foghatóvá tevő kábeltelevíziós szervezettel szemben, ha ilyen jogosítás nem történt. Elképzelhető továbbá olyan megállapodás is — egyrészt a jogkezelő szervezetek és a kódolt adást sugárzó szervezetek, másrészt pedig az utóbbiak és a velük való megállapodás alapján a műsort a kód feloldásával foghatóvá tevő kábel szervezetek között -hogy a díjazás két részből áll: az adás eredetének a helyén működő jogkezelő szervezetnek fizetett egyfajta átalánydíjból és a dekódolás helyén az azt elvégző kábeltelevíziós szervezet által az adott ország jogkezelő szervezetének fizetendő kiegészítő díjból. Egy ilyen komplex, háromoldalú szerződéses rendszer keretében szóba kerülhetne valamiféle analógia alkalmazása; nevezetesen szóba kerülhetne olyan megállapodás, hogy a kiegészítő díj - a díjrendszeren belül érvényesülő, s természetesen az érintett aktus jogi minőségére ki nem terjedő egyfajta „analógia” alapján - megfelel a sugárzott programok egyidejű és változtatás nélküli továbbközvetítése esetén fizetendő díj összegének. ad 4.: Az előzőekben foglaltak jórészt választ nyújtanak a megbízás 4. pontjában feltett kérdésekre is. Ezek, mint fent olvashatók, a következők: „Helyes-e az Szjt.-t kommentáló egyik műben (A szerzői jogi törvény magyarázata, KJK-KERSZÖV, Bp. 2000, szerk.: Gyertyánfy Péter, 149. oldal) foglalt állítás, amely szerint a 26. § (3) bekezdésében szabályozott esetkörben a felhasználás folyamatába belépő (általában: vezetékes hálózatot) üzemeltető szervezet úgy jár el, mint az adott földrajzi területen (Magyarországon) műveket a saját műsorban a közönséghez közvetítő szervezet [lásd 26. § (7) bek.]. Más szóval: összhangban áll-e az Szjt.-vel az az értelmezés, hogy a 26. § (3) bekezdése szerint eljáró kábeltelevíziós szervezet a 26. § (7) bekezdése alá eső »saját műsort« közvetít? Megfelel-e továbbá az Szjt.-nck az idézett kommentárban foglalt az az állítás, hogy az említett kábeltelevíziós szervezetnek, avagy üzemeltetőnek Magyarországra vagylagosan - vajon kinek a választása szerint? — vagy az eredeti sugárzó szervezettől, vagy a szerzőktől vagy a közös jogkezelőtől meg kell szereznie »a műsorban szereplő művek felhasználási jogait«? E kérdéseken is túlmenően, miként értelmezhető az idézett kommentár 149. oldala második bekezdésének utolsó mondata?” A fent említett mű helyesen mutat rá a következőkre: „Az Szjt. 26. § (3)-(5) bekezdése az újabb műszaki fejlődés által szükségessé tett új törvényi jogértelmezés. Gyakorlattá vált ugyanis, hogy a célzott nyilvánosság körét úgy korlátozzák, hogy a műsorhordozó jeleket átalakítják, s azokhoz ugyan továbbra is bárki hozzáférhet, de a zavartalan műélvezethez egy külön visszaalakító eszköz (dekóder) szükséges... Az eljárás egyik célja a szolgáltatás díjának (ami persze nem szerzői jogdíj!) biztonságosabb beszedése. Az ilyen közönséghez való közvetítés is sugárzás. A törvény egyértelművé teszi, hogy ebben a folyamatban ki a felhasználó, és elhatárolja ezt a felhasználást a nyilvánossághoz közvetített mű egyidejű továbbközvetítését szabályozó 28. § tényállásától... A 26. § (4) bekezdés tényállása... alapján nem kérdéses, hogy a kódoltan sugárzott adás (pl. »pay-tv«) is »sugárzás«... A 26. § (3) bekezdése ezzel azonos megítélés alá vonja azt az esetet, ha a dekóder... nem kapható a kereskedelemben, de azt egy másik... szervezet (pl. vezetékes hálózat üzemeltetője) az eredeti rádió- vagy televizió-szervezettel kötött szerződés alapján bocsátja rendelkezésre (például előfizetői szerződésekben rendezett módon). Ilyenkor ugyanis a bekapcsolt szervezet és a nyilvánosság közötti szakasz a sugárzás egységes folyamatának előre szándékolt része.” (149. oldal) Nem következik azonban ebből - nincs is megindokolva, miből következhetne - s nemcsak az Szjt. idevágó rendelkezéseivel, de a könyvben foglalt és a fentiekben idézett leírással is ellentmondásban áll a következő kijelentés: „A felhasználás folyamatába belépő (általában: vezetékes hálózat) üzemeltetője - mint az adott földrajzi területen (Magyarországon) műveket a saját műsorban a közönséghez közvetítő szervezet [lásd 26. § (7) bek.] - közvetlenül vagy közvetve (az eredeti sugárzó útján) meg kell szerezze erre a területre a műsorban szereplő művek felhasználási jogait vagy közvetlenül vagy a közös jogkezelőn keresztül (27. §).” (149. oldal; ez az a mondat, amire a megbízás 4. pontjában szereplő, fent idézett utolsó kérdés utal.) Az helyénvaló, hogy a mondat a felhasználás jogosításának a szükségességére utal; ennek a szükségessége a 26. § (3) bekezdéséről az eljáró tanács által a fentiekben elvégzett elemzés alapján is nyilvánvaló. (A jogosításnak azonban a sugárzásra kell vonatkoznia, amely az eredeti sugárzó szervezet aktusa, függetlenül attól, hogy a műsort dekódoló és a nyilvánosság számára foghatóvá tevő kábeltelevíziós szervezetet a sugárzó szervezettel együtt egyetemleges felelősség terheli ugyancsak a fentiekben leírt módon.) Nem érthető viszont, miért hivatkozik az idézett mondat az Szjt. 26. §-ának (7) bekezdésére. Az említett rendelkezés ugyanis a saját műsornak a nyilvánossághoz
