Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 4. szám - Válogatás a szerzői jogi szakértő testület szakvéleményeiből
38 Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből vezeték útján vagy bármilyen más hasonló eszközzel vagy más módon történő közvetítéséről szól, aminek nincs köze a 26. § (3) bekezdéséhez (mint ahogy a § (1), (2) vagy (4) bekezdéséhez sincs). Az ilyen közvetítés nem sugárzás; a 26. § (7) bekezdése csupán arról rendelkezik, hogy a sugárzásra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. A 26. § (3) bekezdésében leírt esetben nyilvánvalóan nincs szó a kábeltelevíziós szervezet saját műsoráról, az eredeti rádió-, illetve televízió-szervezet műsoráról van szó, amelyet a sugárzó szervezet hozzájárulásával dekódol és foghatóvá tesz a kábeltelevíziós szervezet. ad 5.: A kérdés arra az esetre vonatkozna, ha a fentiekben említett „analógia” megállná a helyét. Az eljáró tanács elemzése alapján az említett analógia nem állja meg a helyét. A 26. § (3) bekezdésében szereplő eset nem minősíthető egy már sugárzott adás „továbbközvetítésének”. ad 6.: A megbízás 6. pontjában szereplő kérdések nemzetközi magánjogi vonatkozásúak: „Ha külföldi elem szerepel az Szjt. 26. §-ának (3) bekezdésében szabályozott felhasználási jogviszonyban (pl. mert az eredeti televíziószervezet külföldi), melyik állam jogát kell alkalmazni a felhasználásra? Ha az alkalmazandó jog szerint nincs egyetemleges felelősség, a magyarországi közös jogkezelő szervezet felléphet-e a dekódolást Magyarországon végző kábeltelevíziós szervezettel szemben az Szjt. 26. íjának (3) bekezdése szerinti egyetemleges felelősségre hivatkozva? Ha nem a magyar jog alkalmazandó az Szjt. 26. §-ának (3) bekezdésében leírt felhasználásra, felléphet-e egyáltalán magyarországi közös jogkezelő szervezet a jogosultak nevében?” A magyar nemzetközi magánjogi kódex a nemzetközi kodiflkációs gyakorlatban általánosan elfogadott, és a Berni Uniós Egyezmény (s ennek következtében ugyanígy az Egyezmény érdemi normáinak alkalmazását kötelezővé tevő TRIPS Megállapodás és WIPO Szerzői Egyezmény) által is rögzített lex lociprotectionis elvet követi: „A szerzői jogokat annak az államnak a joga szerint kell elbírálni, amelynek a területén a védelmet igénylik” (az 1979. évi 13. számú törvényerejű rendelet 19. §-a). Ez gyakran a lex fori alkalmazásához vezet; valójában azonban az általános felfogás szerint (ezt tükrözi Mádl Ferenc és Vékás Lajos „Nemzetközi magánjog és nemzetközi kapcsolatok joga” című műve is; Budapest, 1997, 399- 400. oldal) a lex loci delicti elvnek a szerzői jog területére való alkalmazásáról van szó. így alapvető kérdés az, hogy egy (kódolt) műholdas sugárzás hol valósul meg. E kérdés megválaszolásában különbözik a műholdas közvetítést eltérően megítélő két elmélet, amelyet különösen a 80-as évek végén és a 90-es évek elején vitattak meg nagy vehemenciával a WIPO szakértői bizottságaiban és más fórumokon. Az „emissziós elmélet” szerint a műhold útján történő sugárzás a sugárzás megkezdésének a helyén, a műsornak a műholdra való feljuttatásához vezető folyamat kezdetén valósul meg, míg a „kommunikációs elmélet” (amelynek egy korai változatát „Bogsch-elméletként” is emlegették) azt hangsúlyozza, hogy a műholdas sugárzás mint a nyilvánossághoz való közvetítés, csupán elkezdődik a műsornak a műholdra való feljuttatásával, de folytatódik a műholdról a Földre irányuló továbbsugárzással, s csak akkor válik teljessé, ha a műsor a műhold által besugárzott területen (a műhold „lábnyomának” a területén) a nyilvánosság számára hozzáférhetővé válik. Az utóbbi elmélet szerint tehát a műholdas sugárzás cselekménye csupán elkezdődik a műholdra való feljuttatás országában, de a „lábnyom” országában, illetőleg országaiban válik teljessé; következésképpen mindezeknek az országoknak ajogát is figyelembe kell venni. Az emissziós elmélet szerint a műsor feljuttatásának helye szerinti jogot kell alkalmazni. A kommunikációs elmélet is el kívánja kerülni azt, hogy az ilyen sugárzás esetén esetleg számos ország jogát kelljen a sugárzást végzőnek egyszerre figyelembe vennie; ezért a kommunikációs elmélet alapján kidolgozott kollíziós elvek szerint is főszabályként a műsor feljuttatásának helye szerinti jogot kell alkalmazni; mégis a „lábnyom” országának, illetőleg országainak ajogát kell azonban alkalmazni akkor, ha a műsor feljuttatásának a helyén nincs megfelelő jogvédelem, míg a „lábnyom” országában, illetve országaiban van, valamint akkor, ha a műsor feljuttatásának helyén kényszerengedélyt alkalmaznak, míg a „lábnyom” országában illetve országaiban kizárólagos jog érvényesül a (műholdas) sugárzásra. [L. különösen a következő WIPO dokumentumokat (azok angol változatában): CE/MPC/III/2; 101-108. oldal és CE/MPC/III/3; 13-14. oldal] Az Szjt.-nek a műholdas sugárzásra vonatkozó rendelkezése - a 26. § fent idézett (2) bekezdése - inkább a kommunikációs elmélet sugárzás-felfogásának felel meg. Ezt erősíti meg az említett rendelkezéshez fűzött miniszteri indokolás is: „A sugárzásra vonatkozó rendelkezések jórészt megőrzik a korábbi jogot, amelyet e tárgyban az 1994. évi VII. törvény korszerűsített a 93/83/EGK tanácsi irányelvvel összhangban. Az irányelv 1. cikke az ún. emissziós elméletnek megfelelően állapítja meg a több országot is érintő műholdas sugárzásra alkalmazandó jogot. E kollíziós szabály azonban csak az Európai Közösség egységes piacán érvényesülhet, ezért a magyarjogba való beillesztése idő előtti volna. A törvény ennyiben eltér az irányelvtől.” Mint ahogy a fenti leírásból kitűnik, a kommunikációs elméletből is az következik, hogy általában a műsor feljuttatásának a helyén érvényesülő jogot kell alkalmazni. Ez azonban, ebből az elméletből következően, mégsem zárja ki a magyar jog alkalmazását. Mindenképpen a magyarjog alkalmazandó abban az esetben, ha a műsor feljuttatásának országában nincs megfelelő jogvédelem. Az eljáró tanács azonban, ugyanennek az elméletnek az alapján — s annak alapján, ahogy az annak megfelelő sugárzásfogalom az Szjt. 26. §-ának (3) bekezdésében tükröződik - az Szjt. említett rendelkezéséből következő egyetemleges felelősségnek (tehát ebben a tekintetben a magyar jognak) az alkalmazását helyénvalónak látja abban az esetben is, ha a műsor feljuttatásának helyén van ugyan a műholdas sugárzásra is kiterjedő megfelelő jogvédelem, de a sugárzó szervezet mégsem szerzi be a megfelelő jogosítást. (Lásd ennek részletesebb megvitatását fent, a megkeresés 3. pontjában szereplő kérdésekre adott válaszban.) ad 7.: A kérdés többszörös utalást tartalmaz: „Kizárható-e az Szjt. 27. §-ának a 26. § (2) bekezdésére történő alkalmazása arra az analógiára hivatkozással, amelyet e megbízás 4. pontja ismertet?” A válasz azonban egyszerűnek
