Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 4. szám - Válogatás a szerzői jogi szakértő testület szakvéleményeiből
36 Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből Az Szjt. fent idézett rendelkezései egyértelműek: a nyilvánossághoz közvetítésnek a 26. § (3) bekezdésében leírt esete sugárzásnak minősül. A 26. § (1) bekezdése szerint sugárzás „a mű érzékelhetővé tétele távollevők számára .hangoknak, képeknek és hangoknak vagy technikai megjelenítésüknek vezeték vagy más hasonló eszköz nélkül megvalósuló átvitelével”. A sugárzás annak a cselekménye, aki a művet ilyen módon - vagyis vezeték vagy más hasonló eszköz nélkül véghezvitt átvitel útján - érzékelhetővé teszi. All ez a 26. § (2) és (3) bekezdésben foglaltakra is, tehát a műhold útján való, illetve a kódolt sugárzásra is; a vezeték nélküli átvitelt itt is az - eredeti - rádió-, illetve televízió-szervezet végzi. Kódolt sugárzás esetén „a nyilvánossághoz közvetítő szervezet a sugárzást végző eredeti rádió- vagy televízió-szervezettel kötött megállapodás alapján” teszi foghatóvá a sugárzott műsort. Nincs szó továbbközvetítésről s ezáltal új felhasználásról, hanem egyedül arról, amiről a 26. § (3) bekezdése rendelkezik: sugárzásról. Ezért a válasz a fent idézett kérdésekre kézenfekvő. A sugárzáson kívül nem valósul meg más, önálló felhasználási cselekmény; egyetlen felhasználási folyamatról van szó, amely az eredeti rádió- vagy televízió-szervezet uralma alatt áll, e szervezet szerzői jogilag releváns aktusának a technikailag szükséges része. A kábeltelevíziós szervezet technikai közreműködése - a dekódolás, valamint a kábel rendelkezésre bocsátása és működtetése - éppúgy nem minősül új felhasználási tevékenységnek, mint ahogy a sugárzás megelőző szakaszaiban sem minősül annak sem a kódolás technikai művelete (még akkor sem, ha azt a rádió- vagy televízió-szervezet megbízásából más szervezet végzi), sem pedig a sugárzás céljára műszaki eszközök (antennák, erősítők, kábelek, műholdas berendezések) más szervezetek általi rendelkezésre bocsátása és az eredeti rádió- vagy televízió-szervezettel való megállapodás alapján a sugárzás céljából való működtetése. Mindezek ugyancsak az egyetlen felhasználási folyamatnak - a sugárzásnak - a sugárzást végző rádió- vagy televízió-szervezet uralma alatt álló, technikailag szükséges, de külön felhasználásnak nem minősülő részei. Azt, hogy a kábeltelevíziós szervezet részéről nincs szó külön felhasználásról — valamiféle „továbbközvetítésről” - a 26. §-hoz fűzött miniszteri indoklás külön is aláhúzza: „A sugárzás szabályozásában újdonság a kódolt adásokkal kapcsolatos - a gyakorlatban eddig vitatott - kérdések rendezése: sugárzásnak tekintendő és nem számít a 28. § (2) bekezdésében szabályozott vezetékes továbbközvetítésnek, ha a műholdról kódoltan érkező, a vezetékes hálózatba bevitt műsor dekódoló eszköze nem kapható a kereskedelemben, vagyis azt nem szerezheti be bárki.” (Az indokolás közvetve utal az eddig sem vitatott másik lehetséges olyan esetre, amikor nyilvánvalóan sugárzásról van szó: nevezetesen arra, amikor a kódoldó eszköz közvetlenül kapható a kereskedelemben.) A fentiekből következik a válasz a megbízás 1. pontjában szereplő első két kérdésre is, amelyek a következők:, A kódolt sugárzásnak az Szjt. 26. §-a (3) bekezdésében szabályozott esetében melyik szervezet számít felhasználónak: az eredeti rádió-, illetve televízió-szervezet vagy a kódot feloldó (többnyire kábeltelevíziós) szervezet? A felhasználásért való egyetemleges felelősség csupán a jogérvényesítést megkönnyítő jogi konstrukció vagy egyben annak kifejeződése is, hogy mindkét említett szervezet felhasználó?” Mint ahogy a fenti elemzésből kitűnik, a szerzői jogilag releváns aktust - a sugárzást - végrehajtó szervezet, tehát az eredeti rádió- illetve televízió-szervezet számít felhasználónak, a kód feloldásában közreműködő kábeltelevíziós szervezet nem. A kábeltelevíziós szervezet egyetemes felelőssége a jogérvényesítést megkönnyítő jogi konstrukciónak látszik. Azzal, hogy ez a konstrukció mely esetekre tekintettel látszik különösen helyénvalónak, és hogy miként alkalmazható, a 3. és 6. kérdésre adott válaszban foglalkozik részletesebben az eljáró tanács. ad 2.: Az Szjt. 26. §-a (3) bekezdésében rögzített egyetemes felelősségnek csak a - magánjogi fogantatású - szerzői jogi felelősség szempontjából van jelentősége. Ami a Btk. 239/A §-án alapuló büntetőjogi felelősséget illeti, mintegy „párhuzamos” intézményként, a társtettesi minősítés gondolata merülhet fel esetleg. Ilyen minősítésre azonban azért nincs alap, mert a kódoldásban közreműködő kábeltelevíziós szervezet - mint ahogy a fentiekből kitűnik - nem visz véghez sugárzást (vezeték nélküli műsorátvitelt). Szóba kerülhet a bűnsegédi felelősség. Erről akkor lehet szó, ha az eredeti rádió- illetve televízió-szervezet jogosulatlan sugárzást végez, és a kábeltelevíziós szervezet erről tudva működik közre a kódoldásban és ezáltal a jogosítatlan programnak a foghatóvá tételében (gondatlanság esetén nem létezik bűnsegédi alakzat). ad 3.: A megbízás 3. pontjában két kérdés (illetve kérdéscsoport) szerepel. Az első így szól: „Helytálló-e az az érvelés, hogy az Szjt. 26. §-ának (3) bekezdése alá tartozó »kódolt adásokat - amennyiben a közvetítés folyamatában nem történik megszakítás vagy az adás tartalmát érintő bármely változtatás, és így az egyidejűség és a változatlanság követelményei együttesen megvalósulnak - jogi analógia alapján egyidejű változatlan továbbközvetítésnek« tekinthetjük? Megfelel-e ez az analógia a 26. § (3) bekezdésében foglalt, az említett sugárzást egyértelműen sugárzásnak minősítő rendelkezésnek?” Az eljáró tanács nem lát lehetőséget arra, hogyan lehetne egy továbbközvetítésnek nem minősülő aktust analógia útján mégis továbbközvetítésnek minősíteni. Mint ahogy a fenti elemzésből kitűnik, az Szjt. 26. §-a (3) bekezdésének a szövege alapján nyilvánvaló, hogy a kódolt adásoknak az ott leírt esete sugárzásnak, s egyedül sugárzásnak számít, nincs szó - nem lehet szó - továbbközvetítésről a kódoldást elvégző és a sugárzott műsort az eredeti rádió-, illetve televízió-szervezettel kötött megállapodás alapján foghatóvá tevő kábeltelevíziós szervezet részéről. Ezt a miniszteri indokolás fent idézett része külön is aláhúzza. Az analógia alkalmazása egy elméletileg lehetséges esetben talán szóba kerülhet, azonban nem a cselekmény minősítése, hanem az egyetemes felelősség érvényesítésének (pontosabban, az ilyen esetben megállapítható díj alkalmazásának) a vonatkozásában. Ennek megvizsgálásához át kell tekinteni, miként alkalmazható az egyetemleges felelősség az Szjt. 26. §-a (3) bekezdésében leírt esetben, így adható válasz a megbízás 3. pontjában szereplő második kérdésre is: „Nem vezethet-e ennek az analógiának az alkalmazása kettős fizetési kötelezettséghez?”
