Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 2. szám - Dr. Vida Sándor: A rosszhiszemű védjegybejelentés tilalma a német, francia és angol jogban
20 Dr. Vida Sándor szerzett formális jog segítségével a felperest elzárja az ANALGIN megjelölés használatától, annak ellenére, hogy az ezzel a megjelöléssel ellátott készítményt az NDK-ban 1976 óta forgalmazták, valamint, hogy a felperes rögtön az 1989. évi fordulatot követően megkezdte e készítmény gyártását és a megjelölés alkalmazását, és jelentős mennyiséget forgalmazott is. Éppen ezek a körülmények - ellentétben az egyszerű korábbi használattal - szólnak a felperes mellett. Nevezetesen az, hogy az alperes ennek a készítménynek a fogyasztók körében szerzett megbecsülését, a megjelölésnek az NDK-ban megvolt általános ismertségét kívánta az alperes saját javára monopolizálni, és a konkurenciaharc eszközeként bevetni. Mindezek alapján feltételezhető, hogy az alperes által benyújtott védjegybejelentéssel nevezett tisztességtelen előnyöket kívánt magának biztosítani - amivel kapcsolatos körülmények az új eljárásban tisztázandók. Ha pedig ezek tisztázását követően az eljáró Felsőbíróság újból arra az álláspontra helyezkednék, hogy az alperes védjegybejelentése nem volt tisztességtelen, s ezért védjegye fennmaradhat, akkor a további eldöntendő kérdés, hogy az alperesnek a felperessel szembeni jogérvényesítése nem tekintendő-e a joggal való visszaélésnek. Az itt csak kivonatosan ismertetett terjedelmes ítéletnek „kétlépcsős” iránymutatása félreérthetetlenné teszi a Legfelsőbb Bíróság törekvését, amely az egyensúlyi helyzet megteremtésére irányul, ha a felek nem tudnak a koegzisztenciában megállapodni. Egyébként az ítéletből kiolvasható tényállás szerint a felperes nem is tett védjegybejelentést, jogelődjéhez, a korábbi keletnémet importőrhöz hasonlóan csak árujelzőként használja az ANALGIN megjelölést. b) A felek eredetileg egy és ugyanazon vállalat keretében állítottak elő és forgalmaztak háromrészes, állítható síbotokat, amelyeket MAKALU védjegy alatt hoztak forgalomba. Utóbb a cég kettévált és az újonnan alakult cég, a per alperese MANASLU védjeggyel ellátott síbotokat hozott forgalomba. Az első és másodfokú bíróság eltiltotta alperest a MANASLU védjegy használatától. A Legfelsőbb Bíróság(l2) annak megállapítása mellett, hogy a két védjegy valóban összetéveszthető, a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el. ítéletének indokolásában megállapította, hogy a korábbi joggyakorlat értelmében - amelyet a Legfelsőbb Bíróság az 1994. évi védjegytörvény hatálybalépését követően is irányadónak tekintett - az új eljárásban abból kell kiindulni, hogy a felperes a formális védjegyjogot annak rendeltetésével ellentétesen, a konkurenciaharc eszközeként használja fel. Ha pedig az új eljárásban ez a feltételezés bebizonyosodik, akkor az alperesnek a joggal való visszaélésre alapított kifogása sikeres lehet. Ebben az esetben a kilátásba helyezett szankció tehát nem a védjegy törlése, hanem a jogérvényesítés tilalma, feltehetőleg már csak azért is, mert az alperes nem támasztott viszontkeresetet a védjegy törlése iránt. c) Kicsit messzebb megy, de lényegileg azonos koncepciót tükröz a BASICS ügyben hozott határozat, amelyet a szabadalmi oltalom alatt már nem álló, ún. generikus gyógyszer előállítói közötti jogvitában hozott a bíróság. Felperes a BASICS védjegy használatának versenyjogi ideiglenes intézkedéssel való eltiltását kérte. Álláspontja szerint a megjelölés megtévesztő. Miután az első fokú bíróság az ideiglenes intézkedést megtagadta, harmadik személytől megvásárolta az ULTRA-BASIC védjegyet és a másodfokú bíróság előtt már erre is alapozta érvelését. A Stuttgarti Felsőbíróságé3) azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a védjegyjog megszerzése az alperes vonatkozásában joggal való visszaélést jelent. A védjegyjog megszerzésére ugyanis csak azt követően került sor, hogy a felperes az első fokú bíróság előtti eljárásban vesztes lett, s a védjegy átruházásának bejegyzése iránti kérelmet még csak be sem nyújtotta a Szabadalmi Hivatalhoz. A védjegyre való jog megszerzése tehát kizárólag azt célozta, hogy azt a felperes rendeltetésellenesen, a konkurenciaharc eszközeként használja fel. Utal rá az ítélet, hogy hasonló tényállás mellett, a NEUTREX (precedens) ügyben a Legfelsőbb Bíróság már megállapította, hogy az ilyen eljárás jogellenes. Ez utóbbi határozatában a Legfelsőbb Bíróság abból indult ki, hogy a jogszerzés célja az akadályozás volt, valamint, hogy a felperesi védjegy átruházására csak a peres eljárás alatt került sor, s hasonló volt a tényállás ez utóbbi ügyben is. Alátámasztja a bíróságnak ezeket a következtetéseit, hogy a felperes csupán az ULTRA-BASIC védjegyet szerezte meg, s a MEGA-BASIC, a BODY-BASIC védjegyeket nem, s az utóbbi két védjeggyel való koegzisztencia a felperest nem zavarja. Ezen felül nem lépett fel a felperes egy másik cég BASIS védjegye ellen sem, amely ugyancsak gyógyszerészeti készítményekre van bejegyezve. Ilyen tényállás mellett az ideiglenes intézkedés elrendeléséhez szükséges sürgősséget a bíróság nem látott fennforogni. d) A régebbi német irodalomban használt „útonálló védjegy” (Wegelagerermarke) kifejezés illik rá legjobban „Classe E” védjegyperre. Ezt a védjegyet a Mercedes cég középkategóriájú személygépkocsik jelölésére használja, arra azonban a Német Szabadalmi Hivataltól nem tudott oltalmat szerezni, mert azt a bejegyzési eljárás során nem tartották kellőképpen megkülönböztetőnek. Ugyanakkor egy Franciaországban élő személy ott megszerezte arra a védjegyoltalmat, s azt utóbb nemzetközi védjegyként Svájcban és Németországban is oltalom alá helyezte. Ezt követően azzal az igénnyel lépett fel a Mercedes céggel szemben, hogy a franciaországi és svájci védjegyhasználat miatt fizessen neki licenciadíjat. Minthogy igényei nem voltak túlzottak, pereskedés helyett a Mercedes cég 1994-ben Franciaországban 150 000 DM összeget, Svájcban pedig 48 700 DM összeget fizetett neki. Egy fél év múltán azonban ugyanez az „útonálló” Németországban is licenciadíj igénnyel lépett fel. Ennek teljesítésére azonban a Mercedes cég már nem volt hajlandó, s egyrészt a Szabadalmi Hivatalnál kezdeményezte a védjegy törlését, másrészt a rendes bíróságnál benyújtott versenyjogi keresetében kérte annak megállapítását, hogy az alperesnek vele szemben semmiféle igénye nem áll fenn. Az első fokú bíróság a keresetnek helyt adott, s az „útonálló” által benyújtott fellebbezést a Frankfurti Felsőbíróság, a felülvizsgálati kérelmet pedig a Legfelsőbb Bírósági4) elutasította. ítéletének indokolásában a bíróság elő
