Iparjogvédelmi Szemle, 2000 (105. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 6. szám - Dr. Petzné dr. Stifter Mária: Észrevételek a Közösségi Biotechnológiai Irányelvvel kapcsolatosan
Észrevételek a Közösségi Biotechnológiai Irányelvvel kapcsolatosan 19 talán felelősen nem is lehet mindaddig állást foglalni, amíg egy adott országban a különböző álláspontok ütköztetésével nemzeti konszenzus nem alakult ki arról, hogy a genetikai manipulációk következményeképpen fellépő hatások közül mi ütközik és mi nem a közrendnek és a közerkölcsnek egy adott kultúrához kötődő és pillanatnyi gazdasági struktúrától sem függetlenül kialakult (ha már egyáltalán kialakult) normarendszerébe. Talán egy kontradiktórius eljárás során, konkrét esetben, a kérdés szakértők bevonásával, egyértelműbben eldönthető. Mellesleg azt sem szabad elfelejtenünk, amit az Irányelv (14) preambuluma is tartalmaz, és amely szerint „a találmányra kapott szabadalom nem arra jogosítja fel a szabadalmast, hogy gyakorlatba vegye a nevezett találmányt, hanem csak arra, hogy harmadik felet eltiltson ennek hasznosításától ipari vagy kereskedelmi célokra; mivel következésképpen a szabadalmi anyagi jog nem helyettesítheti vagy nem teheti fölöslegessé azokat a nemzeti, európai vagy nemzetközi jogszabályokat, amelyek korlátozásokat vagy tiltásokat írhatnak elő, vagy amelyek a kutatások, illetve azok eredményei alkalmazásának vagy kereskedelmi forgalmazásának figyelemmel kísérését érintik elsősorban a közegészségügy, biztonság, környezetvédelem, állategészségügy, a genetikai sokféleség megőrzése követelményeinek és bizonyos etikai normák teljesítésének szempontjából”. Tehát a szabadalom nem megengedő jog a találmány egy különös alkalmazására, inkább másokat zár ki egy meghatározott időtartamra a hasznosításból. Sem a szabadalmi oltalom, sem annak elutasítása nem tudja megakadályozni a találmánnyal történő esetleges visszaélést, sőt egy elutasítás bárki számára hozzáférhetővé teszi a találmányt. Az Irányelv az oltalom terjedelmére vonatkozóan is tartalmaz szabályozást, amely szerint:- a szabadalmi oltalom, amely genetikai információt tartalmazó vagy abból álló termékre vonatkozik, a felfedezések [5. cikk (1) bekezdése] kivételével, minden olyan anyagra kiterjed, amely a terméket tartalmazza és amelyben a genetikai információ megtalálható és funkcióját betölti (9. cikk). E kérdés még számos vita alapjául szolgálhat, mivel a bejelentők általában nemcsak azon EST- vagy SNP*szekvenciára igényelnek oltalmat, amellyel hozzájárultak a technika állásához, hanem igényt tartanak minden olyan (időben későbbi) találmányra is, amely például az EST-t tartalmazó génre vonatkozik. A szekvenciák számítógépes analízisével a szekvenciához minden komolyabb nehézség nélkül hozzárendelhető az ipari alkalmazhatóság szabadalmazhatósági követelményét kielégítő funkció, tehát a részszekvenciát tartalmazó találmány viszonylag egyszerűen oltalmazhatóvá válik. A szekvenciát tartalmazó bármely későbbi találmánnyal pedig könnyű bitorlóvá válni. A szabadalmi oltalom kiterjedésének a meghatározásánál a transzgenikus növények esetén az is vitatott, hogy az oltalom csak a sejtre vonatkozik-e, amibe a gént bevitték, vagy a sejtből regenerált növényre is, esetleg az így előállított növény sokszorozásával előállított minden növény* SNP: (single nucleotid polimorphism) a genomban (szabályozó régióban, promoterekben, elsősorban a nem kódoló régióban) található egy bázisnyi variációk - polimorfizmusok. re. Még nem tisztázott annak a kérdése sem, hogy szabadalmazott gént tartalmazó növény(fajtá)t a nemesítők új fajták előállítására milyen feltételekkel használhatják. A növénynemesítők érdeke az, hogy a transzgenikus növények(fajták) esetén az oltalom a transzgenikus komponensre, és ne a növény(fajta) egész genomjára vonatkozzék. Az Irányelv azt sem teszi egyértelművé, hogy a szabadalmazott biológiai anyag harmadik személy által kutatási célra mely feltételekkel alkalmazható. Ez azért is probléma, mert a nemzeti törvények ennek a kérdésnek a megítélésében egymástól nagymértékben különböznek.15* Az Irányelv egyértelmű célkitűzése Európában a növények génmanipulációja területén az innováció elősegítése és annak szabályozása, hogy a szabadalmasnak ne legyen lehetősége másokat a szabadalmazott szaporítóanyagokhoz való hozzáférhetőségben akadályozni. Az Irányelv záró rendelkezéseiben foglaltak szerint [15. cikk (1) bekezdés] a tagországoknak legkésőbb 2000. július 30-ig kell(ett), a Bizottság haladéktalan tájékoztatásával, hatályba léptetniük az Irányelvvel összhangban álló törvényeket, rendeleteket és végrehajtási utasításokat. Az Európai Gazdasági Közösség alapító szerződésének, a Római Szerződésnek a 189. cikkelye szerint az Irányelv minden tagországot köt az elérendő cél érdekében, ennek formáját és módját azonban a nemzeti hatóságok választják ki a következő lehetőségek közül: 1) az Irányelvvel már összhangban áll a nemzeti szabályozás; 2) a már meglévő törvényeken belül történik a szabályozás; 3) az Európai Közösség 1972-es törvényének az alkalmazásával, vagy 4) új jogszabályok alkotása útján történik a szabályozás. Az Irányelv közösségi fogadtatása nem volt egyértelmű. A holland kormány belső politikai nyomásra, de annak tudatában, hogy csekély ennek az esélye, az Irányelv megsemmisítésére vonatkozó kérelmet nyújtott be a Közösségi Bírósághoz a következő indokokkal: 1) az Irányelv elsősorban nem a nemzeti törvények harmonizálására irányul, hanem ezen túllépve, célja új törvény létrehozása, amire az alapul szolgáló Római Szerződés nem hatalmazza fel; 2) a szabadalmi törvények egyes bizonytalanságainak megszüntetésével újabb bizonytalanságokat hoz létre, amivel a(z eddigi) jogbiztonságot ingatja meg; 3) az Irányelv alapvető jogokat tesz kérdésessé. A holland kormány beadványát az olasz kormány támogatta. Annak ismeretében, hogy Hollandia volt az az ország, amely nemmel szavazott az Irányelvek jóváhagyásakor, Olaszország pedig (Belgiummal együtt) tartózkodott, ez nem is meglepő. A Bíróság elnöke 2000. július 25-én a holland kormány beadványát elutasította. A Bíróság álláspontja szerint az élő anyag szabadalmazhatóságára vonatkozó etikai kifogások és az Irányelv Hollandiában okozta jogbizonytalanság nem indokolják az Irányelv felfüggesztését. A Bíróság álláspontja szerint az Irányelv egy esetleges felfüggesztésével nem az etikai előítéletek orvoslása lett volna lehetséges, inkább komoly és visszafordíthatatlan károk megelőzése. A kérelmező, a holland kormány azonban ilyen károk valószínűsíthetőségét sem írásban, sem szóban nem bizonyította. Az alapvető jogok elméleti fenyegetettsége pedig nem elegendő az elméletileg fellépő károk igazolá
