Iparjogvédelmi Szemle, 2000 (105. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 5. szám - Európai jogi figyelő. Dr. Munkácsi Péter: Műholdas műsorsugárzás és vezeték útján történő továbbközvetítés az európai joggyakorlatban
Iparjogvédelmi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 105. évfolyam V. 2000. október EURÓPAI JOGI FIGYELŐ DR. MUNKÁCSI PÉTER Műholdas műsorsugárzás és vezeték útján történő továbbközvetítés az európai joggyakorlatban; gondolatok az „Egeda”- jogeset kapcsán Sorozatunkban az Európai Bíróság februárban meghozott szerzői jogi tárgyú döntését mutatjuk be. A szerzői jog európai közösségi szinten zajló harmonizációs folyamatában új fejezet kezdődött a kilencvenes években megalkotott irányelvek egyes rendelkezéseinek jogértelmezésével. Fontos döntéseket hozott az Elsőfokú Bíróság és az Európai Bíróság a „szoftver” irányelvhez (91/250/EGK irányelv),1 a „bérleti jog” irányelvhez (92/100/EGK irányelv),2 a „védelmi idő” irányelvhez (93/98/EGK irányelv)3 és a jelen írás tárgyát képező „műholdas” irányelvhez (93/83/EGK irányelv)4 kapcsolódóan. A jogeset bemutatása előtt a kérdés újdonsága, illetve a könnyebb érthetőség miatt fontosnak tartjuk felvázolni az egyes sugárzási technikákat és a vonatkozó elméleti alapvetést.5 1. Technikai és elméleti alapok 1.1. Technikai előtörténet A ma ténylegesen alkalmazott műholdas műsorsugárzás tökéletes előképét írta le 1945-ben Arthur C. Clarke „The Future of the World Communication” című tanulmányában. A műholdas időszámítás közel négy évtizeddel ezelőtt vette kezdetét, amikor 1962. július 10-én pályára állították a „Telstar-I” elnevezésű kísérleti műholdat és ez egy 18 perces televíziós adást közvetített az Amerikai Egyesült Államok és Európa között. Ahhoz, hogy a műholdak alkalmassá váljanak rádió- és televízióprogramok átvitelére, biztosítani kellett az állandó összeköttetést a mesterséges égitest és a földi állomás között. Ez úgy valósulhat meg, ha a műhold együtt forog a Földdel és a földi állomásról nézve a sugárzó égitest állni látszik. A műholdnak ún. geostacionárius pályán kell a Föld körül keringenie, mert a keringésből származó centrifugális erő és a Föld vonzásereje közötti erőnek eredőben nullát kell adnia ahhoz, hogy a pályatartáshoz ne legyen szükséges számottevő energia. Az első geostacionárius műhold az amerikai „Syncon II” 1963-ból, az első, üzleti szempontok szerint is számításba vett műhold az „Intelsat-I” volt. A műholdak között a technikai elhatárolást az irodalom a műsortovábbítás különböző típusai alapján végezte el. Eszerint különbséget kell tenni távközlési (szétosztó műhold), műsorsugárzó (közvetlenül vehető) és a nyolcvanas évektől kezdődően „Medium-Powcr” műholdak között. A távközlési műholdak (fixed service satellite - FSS) távbeszélő, távíró és különféle adatjelek, valamint a televíziós műsorok átvitelére szolgálnak. Ezek a műholdak biztosítják a különböző rádió- és televíziós társaságok közötti műsorcserét, de a 10,95 Ghz — 11,7 Ghz üzemi frekvenciasávban működő műholdak felhasználási területéhez tartozik a műsoroknak a nagyközösségi, kábeltelevíziós rendszerek előfizetői közötti szétosztása is. Ezzel ellentétben a műsorsugárzó műholdak (direct broadcasting satellite-DBS), amelyek a 11,7 Ghz-12,5 Ghz sávban üzemelnek, programjait a nézők egyrészt egyedi berendezéssel, vagy közösségi rendszerek kábelhálózatán keresztül veszik. Ez a típusú műhold olyan energiával, adásteljesítménnyel sugároz, hogy a vétel viszonylag egyszerű és olcsó, 0,5 m-1,5 m átmérőjű parabolaantennával ellátott műholdvevő egységgel lehetséges. Technikai újdonságként jelentkeztek a két típus mellett harmadikként az ún. „Medium-Power” műholdak (európai projektje az ,,ASTRA”-műholdak). 1.2. A határokat átlépő műsorsugárzás elméleti alapjai A határokat átlépő műsorsugárzás napjainkra a nemzetközi szerzői jog egyik legnehezebben megoldható problémáját vetette fel. Négy alapvető szerzői jogi tartalmú kérdés került fokozottan előtérbe: minden eddiginél gyorsabb választ kíván a felhasználás természetének meghatározása, az alkalmazandó jog, tehát a felhasználás határokat átlépő voltára; ugyanakkor a szerzői jogi szabályozások territoriális jellegére tekintettel annak a nemzeti jognak a meghatározása, amelyet az adott felhasználás kapcsán alkalmazni kell, a felhasználó személyének meghatározása, azaz a felhasználással kapcsolatos szerzői jogi értelemben vett felelősség „elhelyezése” és végül a felhasználás nyomon követése, amely különösen napjaink megváltozott digitális kommunikációs rendszerében kap különleges hangsúlyt. Természetesen a felvetett kérdések megválaszolása már a rádiózás hőskorának, az első világháborút követő éveknek a szerzői jogászaitól is választ igényelt. Az irodalmi és művészeti alkotások nemzetközi védelméről szóló ún. Berni Uniós Egyezmény (a továbbiakban: BUE), amely a legátfogóbb nemzetközi szerzői jogi egyezmény, 1928-as
