Iparjogvédelmi Szemle, 2000 (105. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 4. szám - Bretz Lászó: Túl a félmilliomodik nemzetközi bejelentésen – A PCT aktuális kérdései
20 Bretz László PCT-EASY szoftver használata során (az erre kijelölt helyen) feltünteti, hogy a kivonatot elektronikus formában is csatolja, akkor a szoftver automatikusan a fenti sorrendnek megfelelően fog eljárni. Természetesen ehhez a bejelentőnek azt is fel kell tüntetnie, hogy a bejelentő(k) természetes személy(ek) és a bejelentő(k) állampolgárságának, illetve székhelyének az ENSZ által a kedvezményre feljogosított országok egyikével meg kell egyeznie. Törekvések a PCT automatizálására A WIPO 1999-ben 40 000 000 CHF keretet különített el a PCT működtetésének automatizálására. Ez a program IMPACT (Information Management for the PAtent Cooperation Treaty) néven vált ismerté, amelynek fő célkitűzése, hogy megvalósítása révén további PCT-díjcsökkentés legyen elérhető a működtetési költségek várható csökkenése következtében. Ezen belül kiemelt feladat a PCT-bejelentők részére nyújtott szolgáltatások továbbfejlesztése, a munkafolyamatok egyszerűsítése és hatékonyabbá tétele, automatizált információs és iratkezelő rendszer bevezetése, a bejelentők és az egyes nemzeti hivatalok számára elektronikus bejelentést lehetővé tevő szoftver kifejlesztése, továbbá a WIPO PCT Hivatala és a PCT-eljárásban résztvevő különböző nemzeti és regionális hivatalok közötti elektronikus adatcsere megteremtése. További előnye az az értékes technikai információs adathalmaz, amelynek révén a rendszert használók könnyebben igazodhatnak el a PCT-rendszerben. A technikai információk elektronikus úton ezáltal még jobban kutathatóvá válnak. A WIPO történetében ez az IMPACT projekt a valaha elhatározott információtechnológiai projektek közül messze a legnagyobb, amelynek sikere a Szervezeten belül prioritást élvez. A projekt várhatóan 3-4 éven belül fejeződik be, első eredményei a 2000. év vége felé várhatóak. A PCT-EASY szoftver (Electronic Application SYstem) 1999. januárjától került bevezetésre azoknál az átvevő hivataloknál, amelyek vállalták - a hagyományos papírhordozón túl - a részben elektronikus bejelentéssel egyelőre együttjáró többletfeladatokat. A WIPO által kifejlesztett szoftver használatával - ha a bejelentők elektronikus úton is szolgáltatnak meghatározott adatokat a WIPO Nemzetközi Irodája számára — a bejelentők 200 CHF összegű kedvezményt vehetnek igénybe, továbbá hasznosíthatják a szoftvernek azt az előnyös tulajdonságát is, hogy segít kiküszöbölni az esetlegesen akaratlanul elkövetett ellentmondásokat a formanyomtatványok kitöltése során. A PCT-EASY szoftver jelenleg hét nyelven (magyarul sajnos nem) már elérhető és letölthető az Internetről a PCT-EASY homepage-ről (http://pcteasy.wipo.int). Az 1999-ben bejelentett nemzetközi bejelentések esetén átlagosan 13%-os volt a PCT-EASY használata, az év második felében ez a használat pedig már 18,8%-ra emelkedett. További részletes információk a PCT-EASY-ről elérhetők: PCT-EASY Help Desk Tel: (41 22) 338 95 23 Fax: (41 22) 338 80 40 E-mail: pcteasy.help@wipo.int Elsőbbségek igénybevételének kiterjesztése A PCT-rendszert használók számára közismert, hogy egy nemzetközi szabadalmi bejelentésben igényelhető - a Párizsi Uniós Egyezmény alapján - egy, ugyanarra a találmányra vonatkozó korábbi bejelentés elsőbbsége, ha ennek bejelentési napja 12 hónapnál nem régebbi. A PCT- tagországok vonatkozásában felmerült az igény a WTO által felügyelt TRIPS-egyezmény országaival való szorosabb együttműködésre. Ennek eredményeként 2000. január 1-jétől a WTO bármely tagja - amelyik nem résztvevője a Párizsi Uniós Egyezménynek-részére igényelhető az uniós elsőbbség. Ezzel kapcsolatban további felvilágosítás kapható a WIPO-ban az alábbiakban közöltek szerint: Media Relations & Public Affairs Section Tel: (41 22) 338 81 61 vagy 338 95 47 Fax: (41 22) 338 88 10 E-mail: publicinf@wipo.int Várható további változások A WIPO Nemzetközi Irodája előkészítette, majd a Szabadalmi Együttműködési Szerződés Közgyűlésén a tagállamok elfogadták a PCT Végrehajtási Szabályzatának és Adminisztratív Utasításainak módosítását, amelyekre elsősorban a Szabadalmi Jogi Szerződéssel - PLT (Patent Law Treaty)- való összhang megteremtése miatt került sor. A WIPO Nemzetközi Irodája által javasolt módosítások alapvetően kettős célt szolgálnak. Ezek közül az egyik az, hogy a PCT-úton benyújtott nemzetközi bejelentésekben a bejelentők még egyszerűbb eljárás keretében teljesíthessenek bizonyos, a bejelentéseknek csak az úgynevezett nemzeti szakaszában előírt követelményeket. Ezzel párhuzamosan a másik cél pedig a PCT alapján a nemzeti jogok bizonyos harmonizációja, tekintettel arra, hogy a PLT számos kérdésben a PCT-re való hivatkozással kívánja megvalósítani a szabadalmi bejelentések eljárási szabályainak összehangolását. A PCT Közgyűlés határozata értelmében ezek a módosítások várhatóan 2001. március 1-jén lépnek majd hatályba. A határozat arra is kiterjed, hogy melyek azok a szabályok, amelyek kizárólag a hatálybalépés napján vagy azt követően benyújtott PCT-bejelentésekkel kapcsolatban lesznek alkalmazhatóak, s melyek azok, amelyek alkalmazása a hatálybalépésüket megelőzően benyújtott nemzetközi bejelentésekkel kapcsolatban is lehetséges lesz. A várható módosítások lényege röviden a következőkben foglalható össze. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a nemzetközi bejelentési kérelem bizonyos nyilatkozatokat is tartalmazzon, mégpedig a kérelemben megjelölt országok majdani nemzeti előírásainak kielégítése céljából. Ezek a nyilatkozatok a következőkre vonatkozhatnak:- a feltaláló(k) azonosítása;- a bejelentő(k) jogosultsága a nemzetközi bejelentés napján a szabadalmi igényre;- a bejelentő(k) jogosultsága a nemzetközi bejelentés napján egy korábbi bejelentés elsőbbségének igénylése;- feltalálói nyilatkozat megtétele;- nem újdonságrontó nyilvánosságra jutás bejelentése.