Iparjogvédelmi Szemle, 1999 (104. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 5. szám - Könyvismertetés
26 Könyv- és folyóiratszemle dezett vállalati vezetők nyílt bevallása szerint a magyarországi vállalkozás döntési autonómiájának szinte teljes hiányával jár együtt a K+F-ben éppúgy, mint más területeken”. Hasonlóképpen elvesz a cáfolat erejéből a hazai ipar egyik legfejlettebbnek tartott ágáról felvett látlelet: a gyógyszeripar „lényegében külföldi kezekbe került. K+F- kapacitásai ugyan lényegében megőrződtek, de a K+F belső szerkezetének átalakulásából és a sikerekhez szükséges erőforrás-központosítás korlátáiból következően itt az eredeti munkák egyre inkább visszaszorulóban vannak, és a rendelkezésre álló K+F-kapacitásokat mind jobban approbációs, teszt-, mérési és más feladatok kötik le”. Nem állítható persze - és a tanulmány sem állítja hogy mindez a gyógyszeripar külföldi kézbe kerülésének egyenes következménye. Inkább arról van szó, hogy az innovációt gátló és a külföldi befektetést igénylő körülmények, adottságok részben egybeesnek: az innovációs sikerhez szükséges erőforrások hiánya és a belföldi piac szűkössége, illetve az innováció befogadására való éretlensége éppúgy fékezheti az innovációt, mint ahogy erősítheti a külföldi tőke bevonása iránti érdekeltséget. A tanulmány szerint az elmúlt években a hazai vállalkozásoknál jelentős korszerűsödés ment végbe. Ennek ellenére technológiai lemaradásuk nem vagy csak alig csökkent. A látszólagos ellentmondást a piacgazdaság kialakulása, a Nyugathoz fűződő kapcsolatok erősödése és gazdagodása magyarázza: a fejlett piacgazdaságra jellemző üzleti szemlélet, értékesítési módszerek, szervezési és vállalatvezetési megoldások terjedése önmagában is számottevő innovációs hatással járt. A korszerűsödés irányát éppen ez az erősödő piaci orientáció határozta meg. A felmérések szerint „még az innovatív hazai cégek körében is gyakoribbak voltak a piaci munkát javító, mint a műszaki fejlesztést szolgáló törekvések”. Nem csoda, hogy a hazai vállalkozások számára a piac számit az innovációra késztető legfontosabb tényezőnek. Ennek az összességében örvendetes fejleménynek is vannak, illetve lehetnek kedvezőtlen hatásai. Piackövetés valósul meg piacalakítás helyett. A tanulmány minderről a következő összegzést adja: az innovatív gondolkodás a legtöbb vállalatban „inkább taktikai, mint stratégiai jellegű. Ha ugyanis az innovációs folyamat szükséges irányának meghatározásában a piaci jelzések kapnak jelentősebb szerepet, akkor az innovatív szervezet lemond ... arról, hogy távlatokra tekintő stratégiai elképzelései alapján maga határozza meg az innovációs folyamat irányát - s esetleg olyan innovációkban gondolkozzék, amelyek maguk is teremthetnek piaci szegmenst. A hazai cégek szerényebb, inkább taktikai jellegű innovációs magatartása mögött persze nem feltétlenül a stratégiai gondolkodás hiánya áll. A problémát a leggyakrabban a pénzszűke, illetve az igen gyenge piacbefolyásoló és keresletalakító képesség magyarázza.” A hazai innovációs helyzet hiányosságainak számos okát, eredőjét azonosítja a tanulmány. A pénzhiány mellett az innovációt gátló tényezők között nagy súllyal szerepel az innovációk terjesztésére szolgáló rendszer - az ún. diffúziós rendszer - gyengesége, valamint az innovációs ráfordítások megtérülésének igen szerény esélye. A diffúziós rendszer alacsony hatásfoka azért is szembetűnő, mert az innovációk terjesztésével foglalkozó, illetve a tudásáramlásban részt vevő intézmények száma viszonylag magas, azaz a diffúziós rendszer intézményi szempontból szinte „túlfejlett”. A szóban forgó intézmények túlnyomó többsége inkább vállalkozási tanácsadó szervezet, amely az innováció támogatása helyett főként jogi, pénzügyi, könyvelési és adótanácsokat ad. E formailag innovációterjesztéssel is foglalkozó szervezetek alapításában nem érvényesült átfogó és átgondolt innovációpolitikai elképzelés. E szervezetek valójában alig vállalkoznak a technológiatranszfer előmozdítására, amire egyébként kevéssé felkészültek. Különösképpen nem kapcsolódnak be a külföldi technológia átvételébe, a nemzetközi tudás terjesztésébe, a külföldi technológiai megoldások közvetítésébe, és csak elvétve segítik hozzá a kis- és közepes méretű hazai vállalkozásokat az információ nemzetközi forrásaihoz. A tanulmány szerint „a kutatásnak drámai üzenete, hogy a magyar gazdaságban - a valóban érthető és nehezen elhárítható tőkehiány mellett - az innovációk megtérülésének gyenge esélyei akadályozzák leginkább a korszerűsödést”. A megtérülési esélyeket pedig a magas adó- és járulékterheken kívül a szellemi tulajdonjogok érvényesítésének „korlátozott lehetőségei” is rontják - a tanulmány szerzői szerint. Iparjogvédelmi analfabetizmus? Az OMFB-tanulmány egyik legradikálisabban megfogalmazott mondata így szól: „A felmérés több szintjén is feltűnő volt a cégek érzéketlensége az iparjogvédelmi problémák iránt - valójában még az innovatív magyar cégek egy részénél is iparjogvédelmi analfabetizmusról beszélhetünk.” Aligha vitatható, hogy a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben történő fellépés hatékonysága és az innovációs ráfordítások megtérülési esélye között van összefüggés, mégpedig szoros. Ismert, hogy több nemzetközi fórumon és az európai integrációs kapcsolatrendszerben egyaránt érte kritika a szellemi tulajdonjogok kikényszerítésének magyarországi helyzetét. Az elmúlt években a hazai kormányzat számos - főként jogalkotási és képzési - intézkedést tett a jogérvényesítés helyzetének javítására. A helyzet javult is. Az intézkedések áttekintése és a statisztikai adatok elemzése túllépné ennek az írásnak a kereteit, annyi mindazonáltal megállapítható: a hazai szabályozás megfelel a Magyarországot kötelező valamennyi nemzetközi egyezmény irányadó előírásainak, köztük az Európai Megállapodás 65. cikkének és a TRIPS-egyezmény III. részében foglaltaknak. A jogsértő termékek aránya a hazai piacon már alig haladja meg az Európai Unió országainak átlagát és többnyire a világpiaci átlag alatt marad. E körülményektől, illetve eredményektől függetlenül igazolhatónak látszik, hogy a szellemi tulajdonjogok érvényesítésének nehézségei változatlanul - bár talán csökkenő mértékben - fékezhetik a hazai innováció lendületét. A nehézségek jó része ma már nem a szükséges eljárási szabályok hiányából származik, hanem a jogalkalmazók - főként a bíróságok - „konzervativizmusára”, a korszerű eljárási lehetőségek kihasználásától való vonakodásukra vezethető vissza. Súlyos gondnak - az innovációpolitika nézőpontjából - inkább az tűnik, hogy a szellemi tulajdonjogok érvényes!-
