Iparjogvédelmi Szemle, 1999 (104. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 1. szám - Várhegyi Ákos: Az informatikai fejlődésének áttekintése a Magyar Szabadalmi Hivatalban
24 Várhegyi Ákos További prioritást jelentett apublikus adatszolgáltatás biztosítása megfelelő adatbázisok segítségével. A kialakított rendszerek, illetve az ezek megvalósítását biztosító eszközök egyaránt magukon viselték a kor magyarjellegzetességeit.*2)- Felvetődött a közhasználatra felajánlott nagygépes számítóközpontok elérése terminálról, amit a költségek, valamint az adatállomány várható gyarapodási ütemének aránytalansága miatt elvetettek.- A megvalósult megoldásban helyi központként - nem hivatali tulajdonként, de a Hivatalban - üzemeltett, KFKI által gyártott TPA (PDP kompatíbilis) számítógéphez terminálokon keresztül kapcsolódtak a hivatali felhasználók.- Külső szakértők tették azt a mai szemmel igazán megmosolyogtató javaslatot, hogy az adatbevitelre C64-es személyi számítógépeket alkalmazzon a Hivatal, és csupán a lokálisan rögzített adatok feldolgozását végezze a TPA - szerencsére ez a megoldás nem valósult meg.- Végezetül a professzionális személyi számítógépek megjelenése volt az, amely a mai napig meghatározza a Hivatal számítógépes infrastruktúráját. Az 1987-ben kialakított helyi hálózat központja két 40 MB tárkapacitású PC volt, amely mintegy tucatnyi PC-állomást szolgált ki.- A célokat tekintve a tervezett ügyviteli rendszer helyett csupán egy levelezési rendszer valósult meg, amit általában sokan vélnek ügyviteli rendszernek, pedig az előbbi az utóbbinak csupán esetlegesen, de nem feltétlenül meglévő részrendszere.- Az átfutási idő - ami szabadalmi területen nemzetközi összehasonlításban eleve jónak volt mondható - nyilván nem egy levelezési rendszer működésén múlott, ráadásul a le nem fedett védjegy és ipari minta ügyvitelre - ahol már inkább lett volna javítanivalója a Hivatalnak - nyilván nem lehetett hatással.- A publikus adatbázisok helyett tucatnyi önmagában és egymással egyaránt inkonzisztens, hiányos és összefésülhetetlen adatbázistorzó keletkezett, amelyek közül csupán az 1987-ben megszületett HUNPADOC bizonyult életképesnek és továbbfejlesztésre alkalmasnak. Első korszakhatárnak az 1987-es esztendőt tekinthetjük, amelyhez a PC alapú levelezési rendszer kialakítása, valamint a HUNPADOC adatbázis létrehozása kötődik. Az ez előtti „informatikai” események mögött nem igazán fedezhető fel tudatos, átgondolt koncepció, természetesen azon túl, hogy a számítástechnikai eszközök alkalmazása mint cél megfogalmazódott. Egyrészről a kialakított levelezési rendszer nem volt alkalmas arra, hogy a benne felhalmozott adatállomány forrásul szolgáljon a közhasznú tájékoztatáshoz (ennek akadályai: az adatok tárolási formátuma, az alkalmazott adatbázis-kezelő rendszer, továbbá a hivatali ügyrend), másrészt a közhasznú tájékoztatásra szánt adatok divergenciája (a Hivatal kezelésében nem volt megfelelő adatállomány, a külső források pedig rendkívül hiányosak, illetve összefésülhetetlenek voltak) lehetetlenné tette akár a nemzeti szabadalmi lajstrom elektronikus megjelenítését. Az informatika megjelenése 1987-től datálható tehát annak a felismerésnek egyre inkább tudatossá váló alkalmazása, hogy a Hivatal kezelésére bízott információt lehetőleg keletkezési helyén, az adatok konvergenciájának biztosításával kell „megfogni”. E törekvés jegyében született meg egyrészt az OTHello PC alapú levelezési rendszer, másrészt a HUNPADOC, amelyek valamilyen szinten már „kommunikáltak” egymással. A ’90-es évek elejére kialakult, a Hivatal tevékenységét támogató számítógépes alkalmazások a teljes információs folyamnak csupán egyes részterületein, egymástól gyakorlatilag elszigetelve működtek, csaknem kizárólag a szabadalmi területen. Az OTHello a PC alapú Novell hálózaton elérhető levelezési rendszer volt. A külső fejlesztéssel kialakított rendszert az akkor legáltalánosabban alkalmazott adatbázis-kezelő, a dBase működtette. Kialakításában a Hivatal részéről informatikus vagy számítástechnikus szakember nem vett részt, aminek hiánya erősen tetten érhető a rendszer funkcionalitásában. Olyan hiányosságok is felfedezhetők, amelyek miatt a rendszer az alapfeladat - a levelezés-jelentős szempontjait is figyelmen kívül hagyta, az pedig szinte természetesnek vehető, hogy a rendszer kialakításakor figyelmen kívül hagyták a Hivatal adatszolgáltatási kötelezettségeinek követelményeit. A rendszer a szabadalmi engedélyezési eljárás során támogatta a Hivatal ügyfelekkel folytatott levelezését. A hozzáférési jogosultság korlátozott ellenőrzésén túl az adatok teljesen szabadon hozzáférhetők és tetszés szerint - kontroll nélkül - módosíthatók voltak a hálózat bármely felhasználója számára. Ügyviteli jellegű ellenőrző mechanizmusokat egyáltalán nem építettek be, így nem volt biztosítva az adatbázis konzisztenciája (akár elutasítás után bevihető volt a rendszerbe ugyanabban az ügyben az engedélyező intézkedés). A rendszer nem volt alkalmas az ügyviteli folyamat követésére és így a nyilvántartásra sem az engedélyezési eljárás lezárulása után, valamint előtte sem volt képes a változások nyilvántartására, így - jó esetben - csupán az oltalom megadásáig tükrözi az ügyek mindenkori aktuális állapotát. A változások hiánya az alapfunkció - a levelezés - szempontjából is okozott funkcionális problémákat: így például jogutódlás esetén - minthogy a rendszer csupán az új jogosultakat tartja nyilván - nem képes a rendszer levelet címezni az előző jogosultaknak. További - rendszerszervezési - probléma a névállomány divergenciája (nincs „mester-állomány”, a jogosultak ügyenként bevitelre kerülnek: a százezres nagyságrendű névállomány így valójában csupán néhány tízezres jogi vagy természetes személyt takar), valamint jelentős adatelemek hiányoznak: nincs lehetőség az első NSZO-jelzet megjelölésére, vagy növényfajtára vonatkozó bejelentés azonosítására, amelyek pedig akár a nyilvántartás, akár a kutathatóság szempontjából alapvető információk. A COLT alapvetően a hatósági publikálást szolgáló, Textar alapú (a Textar a később említendő FullText továbbfejlesztésével jött létre) adatbázis, elsődleges feladata a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő (SZKV) szabadalmi rovatainak adatellátása, de erre építve más outputok generálását is biztosítja. A rendszer 1990 elején állt üzembe, így adatokat is csupán az SZKV-ben azóta publikált ügyek esetében tartalmaz. Létrehozását az tette szükségessé, hogy a számítástechnikai eszközökkel támogatni ki-
