Iparjogvédelmi Szemle, 1999 (104. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 5. szám - Tanulmányok. Dr. Hajdú Tamásné: A „korábbi nyilvános gyakorlatbavétel” újdonságrontó hatása
A „korábbi nyilvános gyakorlatbavétel” újdonságrontó hatása 7 foglaltak által, amely dokumentum egyébként feltárja az adott tárgy lényeges tulajdonságait. A Tanács a fenti két korábbi megállapítást alkalmazta a jelen ügyben hozott döntésénél, kiegészítve a következőkkel. Megállapította, hogy magából a korábban megtörtént szállítások anyagából készített nyomtatott címkék nem tartoztak a technika állásához, vagyis nem voltak a köz számára hozzáférhetők 1982 januárja előtt. Leszögezte, hogy az adott anyag nyomtathatósági tulajdonsága sem került a nyilvános tartományba ezen időpont előtt. Ebből a két tényből az idézett döntések figyelembevételével az adódik, hogy a releváns időpontban szakember nem jutott információhoz az adott kiszállításokban érintett anyagok nyomtathatósági tulajdonságaira vonatkozóan. Ezért a kiszállított anyag nem adhatott útmutatást a szakember számára, aki az ismert laminált anyag nyomtathatóságát akarta javítani (ami a jelen találmány egyik célkitűzése is volt), hogy az ismert laminált anyag nem habosított rétegének etilénpolimer-keverék anyagát polisztirollal helyettesítse. Ami a megtámadott szabadalommal védett megoldás további célkitűzését illeti, azaz, hogy a palackra zsugorított anyag esetében egy sima és egyenletes réteget biztosítsanak, szintén „nem inherens” jellemzőt takar, mivel ez csak külső feltételekkel (hőhatásra történő zsugorítással) való kölcsönhatás eredményeként észlelhető. Ráadásul kétséges maradt az eljárás során, hogy a megrendelő cég valóban rendelkezett-e palackra zsugorított címkeanyaggal 1982 januárja előtt. A bizonyítási teherre vonatkozó korábbi megállapításokat alkalmazva a Tanács arra a következtetésre jutott, hogy a palackra zsugorított címkeanyag felületi tulajdonságai a kérdéses időpontot megelőzően nem kerültek nyilvánosságra, következésképpen szakember 1982 januárját megelőzően nem került abba a helyzetbe, hogy a kiszállított anyag alapján annak palackra történő zsugorítását követően lehetséges simaságára és egyenletességére vonatkozóan információt nyerjen. A Tanács azt a döntést hozta tehát, hogy a feltételezett korábbi nyilvános használatban szereplő anyag nem vezethette el a fennálló feladat minden termékorientált aspektusát megoldani szándékozó szakembert oda, hogy az adott laminátum nem habosított rétegeként polisztirol helyett etilénpolimer-keveréket alkalmazzon. T 461/88 Az ezen ügyben tárgyalt megoldás tekintetében felhozott, korábban nyilvánosan gyakorlatba vett nyomdagépben alkalmazott vezérlőrendszer szabadon programozható volt, ezért különböző gyártók eltérő típusú gépeihez lehetett hozzáilleszteni. A vezérlés szíve egy mikroprocesszor volt. A fellebbező állítása szerint a mikrochipben gépi nyelven tárolt program által megvalósított vezérlési elv révén a korábban nyilvánosan gyakorlatba vett nyomdagép esetében pontosan a megtámadott szabadalom főigénypontjának a jellemző részében lévő ismérvek jelentek meg. A mikrochipek programozását, beleértve az egyes szervomotorok minimális deviáció beállítását, a BBC cég végezte a cégnek a jelen ügyben tanúként megjelent munkatársának a felügyelete alatt, aki - legalábbis a megtámadott szabadalom elsőbbségi időpontját megelőzően — nem kapott felhatalmazást arra, hogy a rendelkezésére álló ismeretanyagot harmadik fél felé továbbadja. A felszólalási eljárásban megszólaló egyik tanú azt vallotta, hogy a BBC cég a konstrukciós szakaszban végrehajtott változtatásokkal ellátott áramköri diagramokat szállított egy tervező cégnek, amely továbbította azokat annak a finn nyomdának - vagy a nyomda szervizmérnökeinek -, ahol a korábbi használat bizonyítása révén felhozott nyomdagépet felállították. Állítása szerint logikai diagramok és blokkvázlatok szállítására is sor került. Mivel azonban sem a felszólalási sem pedig a fellebbezési eljárás folyamán nem nyújtottak be ilyen diagramokat, a Tanács nem formálhatott véleményt azok relevanciájáról. A Tanács így nem látta bizonyítottnak, hogy a végfelhasználónak átadott diagramok feltárták a mikrochipen tárolt program működésének azon részleteit, amelyek megfelelnek a főigénypont jellemző részében foglaltaknak. Az a tény, hogy az alperes, amely az említett tervezőcég versenytársaként az úgynevezett érdekeltnyilvánosság jellegzetes képviselője volt, nem tudott ilyen dokumentumokat beszerezni, arra utalt, hogy a diagramok kezelése bizalmas volt. Ilyen körülmények között felvetődött a kérdés, hogy egy ilyen korábbi használat esetén az érdekelt köz szakterületen jártas tagjai voltak-e abban a helyzetben, hogy a programspecifikus működési és kapcsolási rajzok ismerete nélkül felismerjék a mikrochipen tárolt, gépi nyelven írt programot, és ennek alapján megismerjék annak működésmódját. Figyelembe véve azt is, hogy az említett tervezőcég és a finn végfelhasználó a „köz érdekelt részéhez” tartozik, a Tanács a következőket állapította meg. Elméletileg lehetőség van arra, hogy egy mikrochipen tárolt programnak a tartalmát rekonstruálja valaki, például egy „szétszerelő” program vagy az ún. „reverse engineering” segítségével. Ezen eljárásokhoz szükséges ráfordítás emberévekben mérhető, amely idő alatt a chipet csak vizsgálati célokra lehet használni, és nem lehet használni arra a célra, amelyre tervezték. Az alkalmazott vizsgálati módszertől függően megvan a veszélye annak is, hogy a chip tönkremegy. Az említett tervezőcégnek körülbelül 1977 közepétől állt rendelkezésére a nyomdagépbe való beépítésre szánt elektromos berendezés, azaz kb. egy évvel a végfelhasználóhoz való kiszállítást megelőzően. Ez az idő viszonylag rövid egy nagyberendezés építésénél, és a tapasztalat azt sugallja, hogy ez nagyon „munkás időszak” szokott lenni annak érdekében, hogy a szállítási határidő betartható legyen, és elkerülhető legyen a szerződésszegéssel kapcsolatos büntetés. Ezt követően a gép egy hírlapnyomdában normális üzemi körülmények közé került, amely nyomda a nagy beruházások után olyan helyzetben volt, hogy kizárólag a nyomdaipari termékek pontos megjelenésében volt érdekelt, nem pedig a gyártás hosszabb idejű megszakításában. Mindkét cég esetében érvényes tehát, hogy a mikrochip vizsgálata révén nyerhető ismeretnek a hasznossága egyáltalán nem állt volna arányban azzal a gazdasági veszteséggel, amit a vizsgálatra fordított idő okozott volna. így kizárható annak a valószínűsége, hogy a köz információhoz jutott volna annak révén, hogy a tervezőcég vagy a végfelhasználó megvizsgálta a chipet. A jelen ügy körülményeit figyelembe véve, a Tanács úgy ítélte meg, hogy a program nem vált a köz számára
