Iparjogvédelmi Szemle, 1999 (104. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 5. szám - Tanulmányok. Dr. Hajdú Tamásné: A „korábbi nyilvános gyakorlatbavétel” újdonságrontó hatása
A „korábbi nyilvános gyakorlatbavétel” újdonságrontó hatása 3 szabadalmat 1984. áprilisi elsőbbségi nappal 1987 júliusában engedélyezték. A felszólaló az elsőbbségi napot megelőző nyilvános gyakorlatbavétel alapján kérte a szabadalom visszavonását. A döntés ellen lépett fel a szabadalmas, aki - mint a fellebbviteli ügyet tárgyaló Tanács megállapította — már a felszólalási eljárás folyamán elismerte, hogy 1984 januárjában a találmányt, amelyen a megtámadott találmány alapult, lényegében feltárta a Schiffwerft Cossens cég előtt. Ezen állításon kívül ezt a tényt dokumentumok is bizonyították. A Tanács ezért arra az álláspontra helyezkedett, hogy a használatbavétel időpontja megelőzte az elsőbbség napját, a korábbi használat tárgya és a megtámadott szabadalom tárgya lényegében azonos volt (így a fenti /AJ és /B/ kritérium teljesült). A korábbi használat körülményeit és természetét (C kritérium) mind ez ideig nem tárgyalták abból a szemszögből, ami a helyszínt (Schiffwerft Cossens) és a tárgyalás résztvevőit illeti (a szabadalmas/fellebbező, mint szállító, valamint a megbízó Schiffwerft Cossens cég ügyvezető igazgatója és az utóbbi cég alkalmazottai). Amit ebből a szempontból vizsgálni kell az az, hogy a megtámadott szabadalom tárgyának a feltárása együttj árt-e egy titoktartási megállapodással a megrendelés idején, és hogy a Schifíwerft Cossens cég jelenlévő alkalmazottai a közt képviselték-e. A Tanács azt a felfogást képviselte, hogy egy ilyen típusú feltárás nem nyilvános, vagyis nem válik hozzáférhetővé a köz számára, ha /a/ létezik egy kifejezett vagy hallgatólagos titoktartási megállapodás és Ibi senki sem sérti azt meg. A Tanács megítélése szerint az egyes egyedi ügyekben azt kell vizsgálni, hogy az ajánlatban vagy a megrendelésben kifejezésre jutó műszaki koncepció, gondolat a köz számára hozzáférhetővé vált vagy sem. Az adott ügyben a szabadalmas/fellebbező benyújtott egy dokumentumot, amelyben a Schiffwerft Cossens cég ügyvezető igazgatója és más vezetői, alakjelen voltak az 1984. januári, a megrendeléssel kapcsolatos tárgyalásokon, a következőket állították. „A MACOR Cég képviselői kifejezetten utaltak arra, hogy az általuk közölt információt titokban kell tartani, különösen versenytársakkal való tárgyalások esetén. Ez magától értetődő dolognak tűnt, ami új műszaki gondolatok közlésénél szokásos. Számunkra természetes volt, hogy a MACOR cégtől kapott információt titkosan kell kezelni, különösen versenytársak vonatkozásában, de a MACOR cég képviselői ezt az igényüket explicit módon kifejezésre is juttatták.” Ezek a megállapítások azt igazolják, hogy a fenti urak számára természetes dolognak tűnt a titoktartási kötelezettség, így a Cossens cég számára is, azaz ez a kérés találkozott egyetértésükkel. A Tanács ennek alapján nem látott okot a kételkedésre abban a tekintetben, hogy a szóban forgó gyakorlatbavétel esetén titoktartási megállapodás köttetett arra vonatkozóan, hogy a tárgyaláson elhangzottak, valamint a rajzok tartalma nem adható tovább, vagyis titokban tartandó. Ez annál is inkább igaznak tűnt, mivel a szabadalmas/fellebbező által átadott rajzok egyértelműen magukon viselték azt a felülbélyegzést, amely a német tisztességtelen versenyt tiltó törvényére (UWG, 18-20. §) és a német polgári törvénykönyvre (BGB, 823. §) hivatkozott, amely §-okból a titoktartási kötelezettség következik, ami az érintetteknek kétségkívül a tudomására jutott, és ami ellen nem emeltek kifogást. Az első fokon hozott, megtámadott határozatban (felszólalási eljárás) foglaltakkal ellentétben a Tanács leszögezte, hogy szabadalomjogi értelemben nem közömbös, hogy ezek a felülbélyegzések egy tisztességtelen versenyt tiltó törvényre és a nem megfelelő kezelés okozta kárral kapcsolatos felelősségre utalnak. Itt a Tanács felidézte R. Singer Európai Szabadalmi Egyezmény című könyvének az EPC 54. cikkelyéhez fűzött egyik megjegyzését, miszerint a titoktartási kötelezettség az eset körülményeiből fakadhat a jóhiszeműség általános elvével összhangban. A felülbélyegzés ebben az esetben egyértelmű utalást jelentett arra vonatkozóan, hogy a szabadalmas/fellebbező nem akarta a rajzok tartalmát minden további megfontolás nélkül nyilvánosságra hozni. Egy ilyen típusú titoktartási kötelezettség, ami esetleg verbálisán nem is jut kifejezésre, de mindazonáltal implicit módon benne rejlik az érintett üzletfelek között folytatott üzleti tárgyalásokban, elegendő ahhoz, hogy a feltárást ne lehessen a köz számára hozzáférhetőnek tekinteni. Az első fokon hozott határozattal ellentétben, nem kell feltétlen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a titoktartási megállapodás kifejezetten és specifikusan a szóban forgó szabadalmi bejelentésben foglaltakra vonatkozik. Elegendő egy következetesen kinyilvánított egyetértés, amely viszont megfelelően specifikálva van, ha az - mint a jelen esetben is - egy találmány lényeges jellemzőire vonatkozik. A megtámadott döntés azt a felfogást is tartalmazta, hogy egy titoktartási kötelezettséggel társított bizalmas kezelés a jelen ügyben, az adott szituáció alapján, amikor is a kivitelezést egy hajógyárban tervezték, valójában nem is volt lehetséges, és a szerződés céljával, valamint a szerződő felek érdekeivel ellentétes volt. A Tanács úgy ítélte meg, hogy az ügy aktája nem tartalmazott arra vonatkozó bizonyítékot, hogy a bizalmas kezelés de facto lehetetlen lett volna, és a Tanács sem tárt fel ilyen tényeket vagy körülményeket. Az általános gyakorlattal összhangban a Tanács szerint azt kell feltételezni, hogy az ilyen jellegű megállapodást az érintett felek legalább addig betartják, amíg ez közös érdekükben áll. Ez az érdek lehet például az az együttműködési szakasz, amikor még nincsen olyan jogi oltalom, mint ami például egy szabadalmi rendszeren keresztül szerezhető, vagy amikor még az új berendezés közös továbbfejlesztése van folyamatban. Az egyik tanú állítása szerint a Schiffwerft Cossens cég is részt vett műszaki problémák megoldásában és bizonyos know-how átadásával is hozzájárult a fejlesztéshez. A hajógyár ezért feltételezhetően nemcsak üzletfele érdekeit vette figyelembe, hanem saját, a titoktartással megvalósuló érdekeit is a rendelés leadásán túl legalábbis a továbbfejlesztési időszakban és amíg a berendezést a hajóba be nem építették. A Tanács tehát úgy vélte, hogy ellentétben a megtámadott határozatban foglaltakkal, a. szerződés célja nem tekinthető ellentétesnek a titoktartási kötelezettséggel. A tanúvallomások nem utaltak arra, hogy milyen időpontban kezdődtek meg ténylegesen az igényelt berendezésnek a gyártási és beépítési munkálatai. Nem feltételezhető automatikusan, hogy ezek a kérdéses munkák valójában nagyon gyorsan, a megrendelés leadása (1984. január) és a megtámadott szabadalom elsőbbségi napja (1984. április)
