Iparjogvédelmi Szemle, 1999 (104. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 1. szám - Dr. Vida Sándor: Élelmiszer-jelölések és egyéb megjelölések az Európai Bíróság gyakorlatában
18 Dr. Vida Sándor ni. Ha azonban ezt az egyébként indokolt rendelkezést úgy alkalmazzák, hogy azt az importtermékre is kiterjesztik, akkor ez az eljárás már alkalmas arra, hogy a tagállamok közötti szabad termékforgalmat akadályozza. A Római Szerződés 30. cikke alapján nem tilos, hogy egy tagállam megtiltsa az olyan címkézést, amely megtéveszti a fogyasztót, sőt az élelmiszerek címkézéséről és reklámozásáról szóló EK Irányelv 2. cikke kifejezetten tiltja a megtévesztő címkézést. Annak elbírálása, hogy az adott esetben a külföldi címke (Berliner Kindl Weisse) használata valóban megtéveszti-e a fogyasztót, olyan ténykérdés, amelynek feltárása az eljáró nemzeti bíróság feladata. A jogkérdés vonatkozásában az Európai Bíróság az ítélet rendelkező részében megállapította, hogy ha egy tagállamjogszabállyal írja elő, hogy a sör savtartalmát a címkén vagy a csomagoláson fel kell tüntetni, s ennek elmulasztása esetén a sör forgalombahozatala tilos, akkor ennek az előírásnak a másik tagállamból importált sörre való alkalmazása, amikor is az export szerinti tagállam ilyen előírást nem ismer, s így az importhoz a címke megváltoztatása volna szükséges, a Római Szerződés 30. cikkével ellentétes, hasonlóan az import mennyiségi korlátozásához. Kivételt képez, ha az eset sajátos körülményei a vevő megtévesztését eredményezik. 2. Likőrcímke fogyatékossága10 (Berentzen Appel) Fietje nevű italkereskedő Németországból alma és csíráztatott búzaszemek alapanyagából készült italt importált, amelynek címkéjén a holland jogszabály által előírt „likőr” szó nem szerepelt. A holland büntetőbíróság az eljárást felfüggesztette és megkeresésében azt a kérdést intézte az Európai Bírósághoz, hogy az adott esetben összeegyeztethető-e a Római Szerződés rendelkezéseivel az a holland előírás, amely azt eredményezné, hogy a másik tagországból történő import céljára a terméket át kellene címkézni. Az Európai Bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a vitatott holland előírás nem teszi ugyan lehetetlenné a külföldi termék behozatalát, forgalmazását, különösen parallelimportját, ugyanakkor azonban jelentősen megnehezíti azt. Ezért megvizsgálandó, hogy a közérdek, különösképpen a fogyasztó érdekvédelme indokoljae az ilyen előírást. Ez utóbbi érdekvédelmi szempont azonban nem forog fenn, ha az importált termék eredeti címkéje legalább azokat az információkat közvetíti a behozatal szerinti ország fogyasztója számára, amelyek alapján az ez utóbbi ország előírásainak megfelelően is érthető. A jogkérdés vonatkozásában az ítélet rendelkező részében az Európai Bíróság azt a választ adta, hogy ha valamely tagállam meghatározott alkoholtartalmú termék értékesítését megtiltja, mert annak megjelölése nem felel meg saját belső előírásainak, és ezáltal a más tagállamból importált termék címkéjét meg kellene változtatni, holott ezzel a címkével a terméket az export szerinti másik tagállamban jogszerűen forgalmazzák, akkor ez az eljárás ellentétes a Római Szerződés 30. cikkével, mivel az ilyen jogalkalmazás az importkorlátozással egy tekintet alá esik. Az adott tényállás mellett szükséges még az is, hogy azok az adatok, amelyek az eredeti címkén szerepelnek, a fogyasztó számára a szóban forgó termék tulajdonságaira vonatkozóan olyan információtartalommal bírjanak, ami a törvényes előírásoknak megfelel. Az, hogy az információtartalomnak ez az egyenértékűsége fennáll-e vagy sem, olyan ténykérdés, amelynek megállapítása az eljáró nemzeti bíróság feladata. A német szakirodalomban ezt az ítéletet mint a túlzott szigorúsága miatt meg nem engedett nemzeti előírás példáját említik.11 3. Mesterséges édesítőszer címkéje12 (Sucrandel) A francia Cukorgyártók Szövetsége13 kérelme alapján a Nantes-i Törvényszék ideiglenes intézkedéssel eltiltotta a SUCRANDEL védjeggyel ellátott különféle édesítőszerek forgalmazását, mivel a címke nem felelt meg annak a francia előírásnak, amely megtiltja a „cukor” szó használatát, illetve a „cukor” fizikai, kémiai vagy tápláló tulajdonságaira való utalást mesterséges édesítőszereknél. A védjegyjogosult a Párizsi Törvényszék előtt pert indított, amelyben kérte annak megállapítását, hogy a szóban forgó francia jogszabály nem egyeztethető össze a Római Szerződés 30. cikkének rendelkezéseivel, mire a Párizsi Törvényszék megkeresésében az Európai Bíróság állásfoglalást kérte. Az Európai Bíróság ítéletének indokolásában az élelmiszerek címkézéséről és reklámozásáról szóló EK Irányelvből indult ki, amelynek indokolása szerint a tagállamok jogának e vonatkozásában való közelítése (harmonizálása) az élelmiszerek szabad forgalmát kívánja előmozdítani. Ebből a célból az EK Irányelv egy sor általános, horizontális közösségi szabályt állít fel, valamennyi élelmiszer vonatkozásában. Az EK Irányelv 2. cikke szerint tilos a vevő megtévesztése „az élelmiszer tulajdonságait illetően” vagy „olyan hatások vagy tulajdonságok vonatkozásában, amelyekkel az élelmiszer nem rendelkezik” vagy „annak közlésével, hogy az élelmiszer különös tulajdonságokkal rendelkezik”, holott valamennyi hasonló élelmiszer rendelkezik ugyanezekkel a tulajdonságokkal. A vizsgált francia jogszabály az EK Irányelv 15. cikke által megengedett, „nem harmonizált” jogi normának minősül. A bírósági ideiglenes intézkedést kezdeményező Cukorgyártók Szövetsége arra hivatkozik, hogy a vizsgált jogi norma célja a cukor és a mesterséges édesítőszerek közötti verseny megakadályozása, figyelemmel arra is, hogy a szintetikus édesítőszerek gyártói több reklámkampányban törekedtek már a cukortermékek hitelének rontására („befeketítésére”), miért is a mesterséges édesítőszerek címkéjén a „cukor” vagy a cukor tulajdonságainak említése tisztességtelen versenycselekményt valósít meg. Az Európai Bíróság ítéletében a „befeketítés” érvelést nem tette magáévá. Indokolása szerint különösképpen nem helytálló ez az érvelés abban a vonatkozásban, hogy a mesterséges édesítőszerek védjegyének szótöve a „suc” (s-ucre = cukor) megjelölést nem tartalmazhatná. Alátámasztja ezt a megállapítást, hogy maga a francia jogszabályalkotó is felállított olyan kivételt, hogy az 1987. december 1-je előtti időben mesterséges édesítőszerekre már használt megjelölések és védjegyek használatát továbbra
