Iparjogvédelmi Szemle, 1997 (102. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 2. szám - Kürtös József: Hozzászólás Klenk Vilmos: „Szabadalommegsemmisítési eljárás – ma” című előadásához
16 Kürtös József A korlátozó jellemző legitimitásának megállapítása után már „csak” az a kérdés marad, hogy e jellemző felhasználásával megvalósítható-e a korlátozás célja. Ez a cél nem más, mint a szabadalomképesség helyreállítása. Miközben a megsemmisítési alapként megjelölt hiányt - például a részleges újdonsághiányt - kiküszöböljük, a szabadalomképesség többi feltétele sem sérülhet; például egy berendezésre vonatkozó főigénypontnak a korlátozás után is működőképes berendezést kell definiálnia. A megsemmisítési eljárásban a korlátozás törvényes lehetőségeiről szólva nem kerülhető meg az a kérdés, hogy mi a Magyar Szabadalmi Hivatal kötelessége, és mi a szabadalmas felelőssége a korlátozás végrehajtásában. Az RSzt. 32. § (2) bekezdése értelmében „Ha a megsemmisítés feltételei csak részben állnak fenn, a szabadalmat megfelelően korlátozni kell.” Ennek a rendelkezésnek lehet olyan olvasata, mely szerint a hivatal minden esetben köteles korlátozást végrehajtani, ha a megsemmisítési eljárásban az oltalomképesség hiánya csak részben igazolódik. Csakhogy a korlátozás feladata nem analóg azzal, amikor egy kész produktumból - például egy kerek sajtból - lemetszenek egy darabot. A megfelelő és egyúttal megengedhető korlátozás formájának megtalálása bonyolult feladat, és sok esetben - igényrontás miatti korlátozásnál például minden esetben - a főigénypont teljes átfogalmazását teszi szükségessé. Márpedig az oltalmi igény megfogalmazása a szabadalmas feladata és felelőssége. Aszabadalmas az eljárás során saját esélyeit felmérve eldöntheti, hogy ragaszkodik-e a szabadalom eredeti terjedelemben való fenntartásához, vagy pedig korlátozott igénypontjavaslattal áll elő. (Nem foglalkozom most azzal az esettel, amikor a kérelmező eleve korlátozást kér, és ő nyújt be ennek megfelelő igénypontjavaslatot.) Ha a szabadalomképesség korlátozás útján való helyreállítása elvben lehetséges, de a szabadalmas fenntartja a csorbítatlan oltalmi kör iránti igényét, vagy az általa megajánlott korlátozás nem kielégítő, akkor az eljáró tanácsnak döntenie kell a szabadalom teljes terjedelemben való megsemmisítése, illetve a korlátozás „önkényes” végrehajtása között. Korlátozásra ilyen helyzetben praktikusan akkor kerülhet sor, ha az egyszerűen, többé-kevésbé magától értetődően megtehető. Az, hogy a korlátozás mikor tekinthető egyszerűnek, és egyáltalán, hogy a „megfelelően korlátozni kell” előírás meddig jelent tényleges kötelezettséget és egyúttal felhatalmazást az eljáró tanács számára az igénypont saját hatáskörben való megváltoztatásához, arra nézve nincs más szabály, mint hogy megfelelő egyensúlyt kell tartani a szabadalmasnak az oltalmi igény meghatározására vonatkozójogával. Adott esetben kézenfekvőnek mutatkozhat például egy aligénypontnak a főigényponttal való összeolvasztása, vagy hasonló, a főigénypont eredeti fogalmazását meg nem bolygató változtatás. A korlátozó jellemzőknek a leírásból történő „kihalászása”, az eredeti igénypont jellemzőinek szűkebb jelentéstartalmú jellemzőkkel való kicserélése, és egyáltalán az igénypont átfogalmazása azonban véleményem szerint túlmegy a hivatal saját hatáskörben gyakorolható lehetőségein a megsemmisítési eljárásban. így azután, ha korlátozásra lenne szükség, de hiányzik vagy hiányos a szabadalmas együttműködése, az eljáró tanács legtöbbször megsemmisíteni kényszerül a szabadalmat, hiszen alapvetően a felek kérelme tekintetében kell döntenie, erre nézve pedig - a szabadalmas esetében - a döntés „nem”. A megváltoztatási kérelem lehetősége természetesen mindkét fél részére nyitva áll, tehát a kérelmező számára is, ha a korlátozással elégedetlen.
