Iparjogvédelmi Szemle, 1997 (102. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 2. szám - Kürtös József: Hozzászólás Klenk Vilmos: „Szabadalommegsemmisítési eljárás – ma” című előadásához
14 Kürtös József „...a haladójelleget a találmány hatásában, alkalmazásának eredményében mutatkozó előnyök és hátrányok mérlegelésével kell elbírálni...” A jogban ugyan jól ismert fogalom „az összes körülmény mérlegelése”, de ha belegondolunk, itt az alma és a körte összehasonlításának tipikus esetéről van szó. A feladattal a gyakorlat úgy igyekezett megbirkózni, hogy rangsorolta azokat a szükségleteket, amelyek kielégítésére a találmány szolgál, és ennek alapján súlyozta a pozitív és negatív hatásokat. De vajon jogos-e kisebb súllyal számításba venni valamely hatást azon az alapon, hogy a megoldásban nem az jelenik meg a szükségletkielégítés fő irányaként? A kérdés egyébként is ki van téve a külső körülmények oltalmi időn belüli változásának. Például a környezetvédelmi előírások drasztikus szigorodása egészen más megvilágításba helyezheti egy találmány esetében a „súlyponti szükséglet” kérdését. Végül még egy elbírálási buktatóra szeretnék rámutatni. A megsemmisítési eljárásban a kérelmező legtöbbször oly módon igyekszik a haladójelleg hiányát bizonyítani, hogy a szabadalmazott találmány tényleges megvalósítását veszi célba. Minél sötétebben ecseteli - és emellett dokumentálja - a tapasztalt hátrányokat, annál jobban erősödhet a tanácsban az a meggyőződés, hogy az előnyök hiánya, a hátrányok sokasága szükségszerűen következik a megoldásból, és azt nem is lehetne megvalósítani másképp. Márpedig tudjuk, hogy egy termék vagy eljárás negatív technikai-gazdasági szaldójának nagyon sok oka lehet, és ritkán bizonyítható, hogy az kizárólag a műszaki megoldásnak róható fel. A haladó jelleg követelményével nem az az alapvető probléma, hogy szubjektív elemeket is magában foglal (a „szükséglet” és az „előnyös” fogalmak egyaránt tartalmaznak értékítéletet), hanem az, hogy minden elemét áthatja a bizonytalanság, és így - az említett nagyon kevés kivételtől eltekintve — az objektivitást még célul kitűzni sem lehet az elbírálásban. Ha pedig a haladójelleg hiányát bizonyítani nem lehet, akkor a meglétét kell vélelmezni. Nem csodálható tehát, hogy az Országos Találmányi Hivatal a hetvenes évek végétől kezdve egyre ritkábban vállalkozott arra, hogy a haladójelleg hiányára hivatkozva utasítson el bejelentést, vagy semmisítsen meg szabadalmat. Ebben kétségkívül annak is szerepe volt, hogy a bírósági döntések is a haladójelleg kevésbé szigorú megítélésére ösztönöztek. Klenk Vilmos is utalt az előadásában olyan jogesetekre, melyekben a bíróság a választékbővítő hatást is elégségesnek mondta ki a haladó jelleg elismeréséhez. Pontos adataim nincsenek, de már jó néhány éve nem hozott a hivatal olyan határozatot megsemmisítési eljárásban, ami helyt adott volna a haladójelleg hiányán alapuló kérelemnek. A bejelentési eljárásban némileg másként alakult a gyakorlat. Önálló elutasítási okként itt sem jelenik már meg a haladó jelleg hiánya, de a közelmúltig előfordultak olyan határozatok, amelyek az újdonság mellett a haladás hiányát is megjelölték az elutasítás okaként. (A haladójelleg hiánya persze nem automatikus következménye a „régi” értelemben vett újdonsághiánynak.) A hivatal (és a bíróság) mindezek alapján aligha vádolható azzal, hogy az elmúlt időszakban „elszabotálta” a haladó jelleg törvényszabta követelményének érvényesítését. Amint rámutattam, a rendelkezés „szigorú” értelmezése több szempontból tarthatatlan, így e tárgyban a törvényességet - kivételes esetektől eltekintve - a találmány haladó jellegének elismerése biztosítja. A megsemmisítési kérelemben a haladó jelleg hiányát megjelölni tehát eléggé reménytelen vállalkozás. Az eljáró tanács azonban köteles - az egyéb támadási alapok mellett- a haladás kérdését is kitárgyalni, és a döntést megfelelő részletességgel megindokolni. III. Érdekes kérdést vetett fel Klenk Vilmos előadása azzal kapcsolatban, hogy ha a kérelmező az újdonság és a haladó jelleg közül csak az egyik hiányának kimutatására vonatkozó érvelést és bizonyítékot ad, akkor a hivatal (illetve a bíróság) köteles-e a másik - és általában a többi - szabadalmazási feltétel hiányát vizsgálni. Az előadó úgy vélte, hogy igen. Hivatkozott a közérdekre, és arra, hogy a jogszabály értelmében a megsemmisítési kérelem visszavonása esetén az eljárást hivatalból lehet folytatni. Ezzel kapcsolatban az 1995. évi XXXIII. törvény (ÚjSzt.) - az eljárási szabályok tekintetében ez a hatályos- 80. § (2) bekezdés második mondatára szükséges utalni: „A kérelemben meg kell jelölni a megsemmisítés alapjául szolgáló okokat, és mellékelni keli az okirati bizonyítékokat.” Ajogalapok megjelölése tehát nélkülözhetetlen. Ahivatal nem terjesztheti ki a vizsgálatot például az újdonság hiányára, ha a kérelmező csak a haladó jelleg hiányát jelölte meg. A megsemmisítési kérelem visszavonása esetén az eljárás hivatalból is csak abban a körben folytatható, amelyben addig folyt. A kérelmező azonban az eljárásban menet közben is megjelölhet további megsemmisítési jogalapokat. Mi a helyzet olyan esetben, ha például az újdonság hiányát a kérelmező nem jelölte meg, viszont benyújtott egy olyan iratot, ami érintheti a találmány újdonságát? Ilyenkor a tanács elnökének, vagy az előadó tanácstagnak meg kell tudakolnia a kérelmező szándékát. Konkrétan is meg lehet kérdezni, hogy kívánja-e kiterjeszteni a megsemmisítési jogalapokat az újdonság hiányára, hiszen a benyújtott dokumentum ilyesféle szándékot jelez. Természetesen ez csak kérdés lehet, nem pedig bíztatás; a tanács tartózkodni köteles a prejudíciót feltételező célzásoktól. A jogszabály az okirati bizonyítékok benyújtását is megköveteli. Ha a kérelmező (felhívás ellenére) egyáltalán nem nyújt be okirati bizonyítékot, akkor visszavontnak
